Eldöntetett

Tegnap a helyhatósági választáson nagy horderejű döntés született: név szerint kijelölték a városi, községi polgármestereket, a megyei tanácselnököket (ez utóbbiakat először közvetlen választással), akik egy-egy kisebb-nagyobb közigazgatási egység élén állnak majd a következő négy évben. A tanácsosok az egyes pártok választási eredményeinek arányában kerülnek be a helyi tanácsokba, közülük választják meg a szakbizottsági tagokat, tisztségviselőket, alpolgármestereket, alelnököket majd később, alighanem kemény egyezkedések, tárgyalások árán.

A legfőbb kérdések azonban a tanácsok politikai összetételét illetően azonban már tegnap eldőltek.

Távolról sem állítanám, hogy egyik vagy másik párt győzelme esetén a dolgok eleve jóra vagy rosszra fordultak volna. Persze minden politikai alakulatnak az a meggyőződése, hogy a maga jelöltje a legjobb, az tehet a legtöbbet a közösség érdekében. Nem mondhat mást, a jónép nyilván nem szavazna arra, aki mondjuk azzal a bevallott céllal jelent meg volna meg a választók előtt, hogy „a magam javát, érdekeit kívánom szolgálni”. Pedig meggyőződésem szerint a számtalan jelölt között ilyenek is voltak, akik saját ambícióik, túlzott önértékelésük okán szálltak be a ringbe.

Fátylat rá, a nagy többségük – már csak a nagy számok törvényéből adódóan is – kihullt a rostán. Törődjünk azokkal, akik maradtak.

Ők, a maguk és pártjuk – no és végeredményben a rájuk szavazott választópolgárok megítélése – szerint mind derék és rátermett emberek (legalábbis a legjobbak a felhozatalból), és helyi szinten ha csodákat nem is produkálnak majd, de minden erejükből telhetőt megtesznek az általuk vezetett közösségek boldogulása érdekében.

Ennél többet nem is várhatunk. Ennyit azonban igen.

Amióta szabad választások, és nem ilyen címen megrendezett maskarádék vannak, mindig ezt várta az állampolgár, és bizony sokszor melléfogott. A rossz választásra azonban mindig csak évek múltán derül fény. Ezúttal is csak reménykedhetünk, hogy azok, akiket tegnap megválasztottunk, valóban méltóak – nagyvonalakban, legalábbis – a beléjük vetett bizalomra. Elmozdítani ugyanis azokat, akik mégsem, igen körülményes, csak „főbenjáró bűnök” esetén lehetséges.

Maradunk azokkal, akiket megválasztottunk, azt kell megennünk, amit magunk főztünk.

De legalább az elején legyünk bizakodóak. Noha tudjuk, hogy az országra, meg minden vidékére nehéz hónapok, sőt évek várnak.

Búsulni ráérünk később is.