EU-mumus?

Egy évtizeddel ezelőtt, amikor Románia még csak az EU küszöbén könyörgött bebocsáttatásért, és ismét elhalasztották felvételét, nem akadt még egy olyan belépésére készülő ország, melynek lakossága a miénkhez hasonló reményekkel és lelkesedéssel tekintett volna az Európai Unióra.

Ami könnyen magyarázható, hiszen az ország vezetői és politikusai, pártra és doktrínákra való tekintet nélkül, akkor még mézesmadzagként mutogatták Brüsszelt, azzal hitegették a tájékozatlan polgárokat, hogy a csatlakozás után ömleni fognak az országba a felzárkózási euró-milliárdok, elárasztanak minket a nagy nemzetközi beruházók, s ha nem is lesznek azonnal kolbászból a kerítések, pár év múlva a romániai polgárok életszínvonala meg fogja közelíteni a Nyugat-Európait.

A kiábrándulás hamar bekövetkezett, az EU iránti bizalom ma már csak a lakosság 46 százalékában van meg, az idősebb generációhoz tartozók kevésbé, a fiatalok jobban bíznak a közös Európában.

Figyelemre méltó, hogy tavaly, a Boc-kormány bukása után hét százalékkal növekedett a bizalmi index, félő azonban, hogy ebben az évben ismét csökkenni, sőt, zuhanni fog, annak ellenére, hogy tavasszal euro-parlamenti választások lesznek, ami a tendencia ellenkezőjét feltételezné.

Tudatosan, vagy nem, butaságból, inkompetenciából vagy felelőtlenségből ugyanis valóságos EU-ellenes kampány kezdődött, ami aligha vezethet jóra, még akkor is, ha az EU-val kapcsolatban lehetnek jogos fenntartásaink,  főleg azzal, ahogy a mindenkori, változó hatalom Brüsszelben leginkább térden állva tárgyal.

Most éppen a földügy ad ürügyet az euro-szkepticizmusra és a naftalinból előkotort nacionalista propaganda elavult eszközeire: azt a tényt, hogy 2014-től Romániában is szabaddá vált az EU-normák szerinti szabad földvásárlás, valóságos hisztériakeltésre próbálják felhasználni, azzal az elhintett feltételezéssel, hogy Magyarország darabról darabra meg akarja vásárolni Erdélyt.

Nem tett jót egyébként is felkészületlen EU-tagságunknak az sem, hogy hivatalosságaink az utóbbi időben gyakran szidták és bírálták diplomáciában szokatlan faragatlansággal az EU vezetőit és vezető tisztségviselőit, a napokban sértett és külkapcsolatokban (is) tapasztalatlan ifjú miniszterelnökünk még azt is megengedte magának, hogy lenácizzon egy neves német EU-honatyát.

Amire az sem ad mentséget, hogy az egyik, nem saját pártszövetségébe tartozó román EU-honanya is megkapta a maga náci bélyegét, s az sem, hogy az ország aligha dicsekedhet saját honatyáival és honanyáival.

Elegendő, ha a börtönbe került Gigi Becali volt EU-képviselőre, volt barátjára, az EU-ellenes és magyarfaló Vadim Tudorra, a csúszópénzzel vádolt Adrian Severinre gondolunk, s meg sem említjük a kis EBÁ-t, akiről mindenki tudja, mely úton-módon került az Európai Parlament padsorába.

Ha pedig az EU mumussá válik, alig hisszük, hogy a tavaszi választásokon változik valami, s az is kétséges, hogy sokan elmennek majd választani.

Európa Tanár úr és Európa Parancsnok úr nélkül pedig aligha reménykedhetünk jobb jövőben.