Jelképes ideológiai atombombát robbantott JD Vance amerikai alelnök a müncheni biztonsági konferencián. Negyedórás beszédében a frissen beiktatott amerikai hatalom második embere ugyanis keményen ostorozta a nyugat-európai – többnyire balliberális – elitet, hogy szembefordult saját népével. és tönkre teszi a demokráciát. Ez a belső fenyegetés jelenti a legnagyobb veszélyt Európa számára, nagyobbat, mint az orosz vagy a kínai külső fenyegetések, hangsúlyozta Vance.
A demokrácia népuralmat jelent – görögül demosz = nép, kratosz = uralom. Európában viszont az uralkodó elit egyre inkább figyelmen kívül hagyja az urnáknál kifejezett népakaratot, sőt, annak elnyomására törekszik cenzúra és különféle korlátozások révén. Vance éppen Romániát hozta fel negatív példának, ahol fölöttébb homályos vádak alapján érvénytelenítették az államfőválasztást. Milyen demokrácia az, amely összeomlik néhány százezer dolláros közösségimédia-kampánytól?
Az amerikai alelnök azonban nemcsak Romániába szállt bele páros lábbal, hanem az egész európai elitbe, illetve név szerint Svédországba, Nagy-Britanniába és a helyiek nagy döbbenetére leginkább a házigazda Németországba. Európa labdába sem rúg a közösségi médiák terén (azokat az USA és Kína uralja), a mesterséges intelligenciáról azt sem tudja, mi fán terem, viszont kimagaslik az ezek szabályozására és ellenőrzésére tett lépések terén. Szinte rögeszmésen akarja ellenőrizni az emberek által elérhető információt és a közbeszédet. Az ilyesmi pedig egyértelműen a totalitárius rendszerek jellemzője.
Az amerikai technológiai óriások a cenzúra visszaszorításáról szóló januári bejelentése is kicsapta a biztosítékot az európai balliberális fősodornál. Brüsszel olyan jogszabályokat fogadott el az utóbbi években, melyek kötelezik a közösségi-média szolgáltatókat, hogy lépjenek fel az állítólagos „álhírek” ellen, és védjék meg az európaiakat az úgynevezett „káros” tartalmaktól. Az, hogy mi álhír és „káros” tartalom, azt természetesen a balliberális fősodor dönti el saját önkénye szerint. Ahogy 1989 előtt a kommunista elvtársak is „megvédték” saját népeiket a szocializmus „vívmányait” úgymond lejárató „álhírektől” és a kapitalista-imperialista „káros” tartalmaktól, jegyezte meg az amerikai alelnök. A német állam képtelen megvédeni a polgárait a bevándorlás-hátterű terrortól, titkosszolgálata viszont állandó megfigyelés alatt tartja a keményvonalas jobboldali ellenzéket (AfD). Sőt, egyszerű németek tömegeit is megfigyelés alatt tartják saját közösségi oldalaikon tett bejegyzések miatt, több száz személy ellen eljárást is indítottak politikailag „inkorrekt” vélemények miatt! Berlin a békés és törvénytisztelő lakosság megfigyelésére és terrorizálására használja karhatalmi szerveit, ideológiai elvakultságból. A berlini elit gazdasági és energetikai válságba sodorta Németországot, felelőtlen migrációs politikájából kifolyólag a terrorizmus egyre több ártatlan áldozatot szed, az elit elsődleges prioritása mégis az AfD politikai elszigetelése, az úgynevezett „védőfal”! Ezzel tulajdonképpen semmibe veszi milliónyi törvénytisztelő, adófizető német állampolgár akaratát, hangsúlyozta az amerikai alelnök. Holott a történelmi precedenst nem is említette: 1961 és 1989 között a kelet-berlini elvtársak fizikailag is felhúzták az úgynevezett „antifasiszta védőfalat”, ez volt ugyanis a hidegháborút jelképező rémséges építmény hivatalos elnevezése az NDK-ban.
Ahogy annak idején Reagan elnök a berlini fal ledöntését szorgalmazta, az USA alelnöke is jelképesen ledöntötte azt, rögtön müncheni korszakos beszéde után a német elit által patás ördögnek beállított AfD vezetőjével találkozott, miután két nappal korábban Orbán Viktor fogadta Budapesten.
Az illegális migráció kezelése a legnagyobb kihívás Európa számára, a demosz egyre inkább ezt követeli. Figyelembe veszi-e végre a kratosz, avagy továbbra is saját ideológiai céljait erőlteti? Ahelyett, hogy elítélné vagy karanténba zárná, az elit inkább hallgassa meg saját népét, ajánlotta fel Vance alelnök, II. János Pál pápa szavait idézve: ne féljetek. Különösképpen ne a saját népeitektől. Végül is erről szól a demokrácia.
Hozzászólások