Globalizáció: pró és kontra (II.)

Mi is a globalizáció?

A globalizáció a kapitalizmus jelenkori formája. Elődjének a XIII. században létrehozott, Észak-Európa és a Balti-térség kereskedővárosait tömörítő Hanza szövetség tekinthető.  

A XVI. században a földrajzi felfedezések, a gyarmatbirodalmak kiépítése és az  ipari forradalom felgyorsította globalizáció folyamatát. Sorra létesültek a kereskedelmi kapcsolatokat megkönnyítő vasútvonalak és kikötők.

A nemzetállamok szabadkereskedelmi szerződéseket kötöttek egymással, életre hívták a valuták átválthatóságát biztosító aranyalapot. A XX. század utolsó évtizedeiben a kommunikáció rohamos fejlődésével vált igazán teljessé a globalizáció. A folyamatot a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) 1995-ös megalakulása tette igazán világméretűvé.     

A teljesség igénye nélkül megállapíthatjuk, hogy a globalizáció olyan alapvető hatalmi-gazdasági természetű folyamat, amelynek során a világgazdaság legerősebb szereplői a nemzetközi intézményeken keresztül saját érdekeik mentén egységesítik a gazdasági és politikai játékszabályokat.  

A globalizáció hatására módosult a nemzetállam szerepe is. Az állam kivonult a gazdasági élet minden területéről és az országok közötti kereskedést felváltotta a multinacionális vállalatok több országra kiterjedő termelése. Kialakult egy új pénzügyi rendszer, melynek mindössze három központja bonyolítja a világkereskedelem összes pénzügyi műveleteit. A pénzvilág szerepe ma akkora, hogy külön monetáris világgazdaságról beszélünk.

Az új típusú gazdasági verseny a nemzetközi pénzügyi szervezetek és a világcégek hatalmát eredményezte.

Dr. Bogár László szerint a globalizáció triásza a „liberalizáció, dereguláció, privatizáció”.

A liberalizáció nevéből adódóan szabadságot, a gazdaságra szűkítve pedig, szabad versenyt jelent. Közéleti értelmezése: adjunk szabadságot a tőkének, hogy ezzel a szabad versennyel költséghatékonyságot, színvonal-növekedést érjünk el. A dereguláció jogi rendezést jelent, azaz megfelelő jogszabályi környezet biztosítása a tisztességes versenyhez.Végül a privatizáció, magánosítást jelent. Közéleti értelmezése: Szűkítsük az állami szerepvállalást, hiszen a magántőke jobb gazda módjára bánik a javakkal, mint az állam.

A rendszerváltó államok azonban ezt másképp élik meg: Romboljuk le a tradíciókat, adjunk szabad utat a kizsákmányoló tőkének, teremtsük meg a lehetőségét, hogy a nagy hal megehesse a kicsit. Érjük el, hogy ne az számítson a köztudatban, hogy ki vagy, hanem az, amid van. Alkossunk hézagokkal teli, kijátszható, felelősségmentes jogszabályokat, azonban ügyeljünk arra, hogy ez csak egy szűk körnek biztosítson előnyöket, míg más, aki nem tartja be, az súlyos büntetést kaphasson.  Ami veszteséges, az maradjon az állam felelőssége és továbbra is terhelje az adófizetőket, ami nyereséges azt hihetetlenül olcsón kapja meg a magántőke és az állam extraprofitként adjon garanciákat az esetleges veszteségek elkerülése végett.  

A globalizáló tőke sose volt szégyenlős. A nyereségen kívül semmi sem számít, lévén „nemzetek feletti”, tulajdonosai számára ismeretlen a környezetvédelem, a szolidaritás, hazafiasság, vagy egyéb társadalmi érték, ha nem kapcsolható össze az extraprofit reményével.  

Erre jó példa az amerikai multik II. világháborús tevékenysége.

Az amerikai Standard Oil együtt a német IG Farben vállalattal, már a háborúra készülődő Németország területén, hét benzin adalékanyagot (ólom-tertraetilént) előállító gyárat épít, amelyek kapacitása nem fedezhette a német hadigépezet szükségletét. A cég utasítja a londoni fiókját egy 35 millió dolláros üzlet megkötésére. Nemsokára Hitler elrendeli London bombázását. Az ügy pikantériája, hogy az angolok által eladott adalékanyag hiányában a műbenzinnel hajtott német repülők nem emelkedhettek volna a levegőbe!

A Standard Oil közvetve üzemanyagot is szállított a németeknek. Így a nyílt tengeren tankoló német tengeralattjárók időveszteség nélkül vadászhatták a szövetséges szovjeteknek szánt amerikai tengeri szállítmányokat.

A General Motors német leányvállalata kifejleszti az Opel Blitz teherautót, amely mind a keleti, mind a nyugati fronton kiállta a próbát. A háború végéig naponta 120 darab készült a német hadsereg számára, még az USA hadba lépése után is. A cég elnöke üzleti filozófiája szerint: „Egy nemzetközi vállalatnak, …, tevékenységét szigorúan gazdasági szempontok alapján kell végeznie az adott ország politikai nézeteitől függetlenül. Profitot kell termelnünk a részvényeseinknek”.

A Ford művek német cége, akárcsak az Opel, Hitlerrel, az amerikai anyavállalata pedig az amerikai hadsereggel üzletelt.

A német hadiipar teljes nyilvántartását és irányítását az IMB német leányvállalata által gyártott lyukkártyás számítógéprendszerrel végezték. Az 1939-es népszámlálás és a későbbi lágerlakók adatait is IMB-fejlesztésű gépek segítségével rendszerezték és dolgozták fel. Kora leghatékonyabb informatikai rendszerével egyszerű volt „kiszűrni” a deportálandó zsidókat, illetve a hadiüzemek számára az éppen szükséges szakembereket.

Valójában innen indul útjára az a világkép, amelynek istene a pénz és az „erősebb kutya szaporodik, a gyengébb kihal” darwini elv gazdasági alkalmazása. Ennek a rendszernek egyetlen fűtőanyaga a folyamatos gazdasági növekedés, ami annyit jelent, hogy az értéktermelőknek egyre többet és egyre hatékonyabban kellene termelniük azért, hogy a kifosztó értékelvonók folyamatosan növekvő étvágyát ki tudják elégíteni. 

Murvai Miklós