Globalizáció: pró és kontra (III.)

A globalizáció nem demokratikus folyamat, mint ahogy önmagában az alapját képező piacgazdaság sem az. 

A globalizáció a modern társadalom, más néven a kapitalizmus lényegét meghatározó folyamat, tehát az összeesküvés-elméletek éppen úgy értelmetlenek, mint a felháborodott erkölcsi ítéletalkotás.  

A fejlett országok tömbje, a Föld lakói 20%-át kitevő fejlett államok polgárai ma azért monopolizálják a világ erőforrásainak a 86%-át, mert a piaci verseny előbb-utóbb a monopóliumok nélkül is ezt eredményezné, csak a folyamat gyorsult fel – vélik a globalizáció haszonélvezői.

Az ellenzői szerint, a nemzetközi pénzügyi szervezetek hatalma, a kontinenseken átnyúló világcégek profitmaximalizálásra törekvése, határozza meg a verseny régi formájának átalakulását, a termelővé vagy fogyasztóvá degradálás a folyamat része. Az egyenlőtlen elosztás forrása a hataloméhség, de eredménye is.

 A „földi” vagyon egyre jobban polarizálódik, mindinkább elmélyítve a gazdag–szegény országok közötti szakadékot. Ezzel párhuzamosan a gazdag polgárok, gazdagabbak, a szegények szegényebbek lesznek. Egy felmérés szerint a Föld lakosságának 1 százaléka kezében összpontosul a világvagyon 39%-a. A világnak ma több mint 358 milliárdosa van, számuk évről-évre növekszik. Összvagyonuk meghaladja a világ 2,5 milliárd legszegényebb emberének az összvagyonát. 

Az összeesküvés-elmélet hívei szerint a pénzvagyon-tulajdonosok által létrehozott, az egész világra kiterjedő „Hálózat”, napjainkban már uralja az államok politikai rendszerét, és csekély kivételtől eltekintve a világgazdaság egészét. A pénzügyi ellenőrzésnek ezt a globális rendszerét a Hálózat vezetői hierarchiája, az általa létrehozott jegybankok és nemzetközi intézmények segítségével irányítja.

A Hálózat már a XVIII. században nemzetközileg is megszerveződött pénzoligarchia önálló intézményrendszere. Az önálló célokkal, stratégiával, taktikával, pénzügyi és gazdaságpolitikával bíró, világuralomra törekvő pénzoligarchia rajta keresztül érvényesíti a nemzetállamoktól független politikáját. Eszközeiben gátlástalan, minden akcióját meg- és ki tudja magyarázni. Titkos társaságok segítségével évszázadok óta mindig ott van a nagy világégések közelében, többnyire előidézve azokat.

Sokak szerint az 1848-as magyar szabadságharc azért is már eleve kudarcra volt ítélve, mivel a bécsi udvar annyira el volt adósodva a Rothschildoknak, hogy Magyarország nélkül képtelen lett volna visszafizetni a kölcsönöket. Miklós cár úgyszintén adósa volt a bankháznak. A Biblia szerint: „Az adós szolgája a kölcsönadónak” – tehát annak ellenére, hogy Kossuth Lajos felajánlotta a Szent Koronát az orosz cárnak, ezzel magyarázható a „muszka” intervenció.  

Az elmélet hívői szerint Lincoln Abraham amerikai elnök megharagudott a magánbankokra, mert magas kamatot kértek az USA államadósságára. Lincoln egyszerűen kinyomtatta az államadósságot fedező dollármennyiséget, és kifizette a magánbankokat. Ez volt az egyetlen eset, amikor az USA nem volt eladósodva. 1865-ben meggyilkolták! Ma az államadósság 6000 milliárd dollár fölé emelkedett és a költségvetés felét adósságszolgálatra kell fordítania.

„Aki bármely ország pénzmennyiségét irányítja, az minden iparág és kereskedelem abszolút ura. És amikor rájössz, hogy a rendszert így vagy úgy nagyon egyszerűen irányítja néhány nagyhatalmú ember felülről, neked már nem kell magyarázni többet, honnan erednek az inflációs- és válságperiódusok." James Abram Garfield az USA 25. elnöke is merénylet áldozata lett. A három Kennedy halála is a láthatatlan hatalom rovására írható.

„A látható kormány mögött trónol egy láthatatlan kormány, amely nem tartozik hűséggel a népnek, és nem ismeri a felelősséget. Az államférfi feladata ennek a láthatatlan kormánynak a megsemmisítése, a korrupt üzlet és a korrupt politika közti szövetség széttörése” – vallotta Theodore Roosevelt, de nem volt ereje a feladat teljesítéséhez.

A pénzvilág legnagyobb és állandó jövedelmet nyújtó tevékenysége a hitelezés és ennek legkifinomultabb eszköze a jegybankok hálózata. A legjövedelmezőbb „időszakos” bevételek pedig a fegyveres incidensek, világháborúk révén kaszálhatók.  Bizonyítottan mind az I., mind a II. világháború ürügye hátterében a Hálózat tevékenysége rejlik. A Tonkini incidens (1964) – észak-vietnámi hajók provokálatlanul támadást intéztek az USA rombolói ellen – valós eseményei máig vitatottak. Bizonyítottan, a hivatalos amerikai állásponttal szemben, a támadás pusztán politikai színjáték volt, amely ürügyként szolgált a vietnámi háború kiterjesztésére.

Bizonyos, hogy a WTC és a Pentagon körüli 2001. szeptember 11-i események nem "úgy” történhettek meg, ahogyan a hivatalos jelentésekben áll. Azt, hogy egy több száz ember, több évig tartó hatalmas anyagi erőforrásokat igénylő, három kontinensre kiterjedő összeesküvését néhány fanatikus irányíthatja egy afganisztáni barlangból, egy szál mobiltelefonnal, csak az hiszi el, aki mindenképpen akarja. Mindez hogyan kerülhette el az éppen ennek elhárítása céljából üzemeltetett, többtízezres állományú, korlátlan költségvetéssel rendelkező szervezetek látókörét, megmagyarázhatatlan. És akkor még nem is említettük az akciósorozat befejező aktusa profi logisztikai összehangolást igénylő feladatait, amelyeknek precíz végrehajtása is hihetetlen bravúr a maga nemében. 

Ma már egyértelműen kirajzolódik, hogy a globalitás birodalma számára e merényletekre múlhatatlanul szükség volt, mert birodalomépítésének soron következő feladatai végrehajtásához olyan felhatalmazásokat kellett szereznie, amelyeket csak egy ilyen megrendítő erejű csapásra hivatkozva remélhetett megkapni.

Washingtonnak égető szüksége volt egy „casus belli”-re (ok a háborúra).  9/11 után az amerikaiak nem ellenezték Irak és Afganisztán megtámadását. Ellenállás nélkül be tudták vezetni a "Hazafi Törvényt",ami durván korlátozza az amerikai polgárok szabadságjogait.100 milliárddal nőtt az éves katonai kiadás, rengeteg olajhoz jutott Amerika.A bennfentesek előre eladták a repülőgépiparhoz köthető részvényeket, és helyettük hadiipari részvényeket vásároltak.

Elemzők szerint, jelenleg csak 4 olyan ország van, melynek nemzeti bankjai nem állnak kapcsolatban a Rothschild bankárcsaláddal: Irán, Észak-Korea, Kuba és Líbia. A 2001. szeptember 11-i „terrortámadás” előtt még Afganisztán és Irak is ehhez a listához tartozott.

„Az ember időnként belebotlik az igazságba, de legtöbbször feltápászkodik és továbbmegy." (Winston Churchill)

Murvai Miklós