Gróf Bánffy Miklós (III.) (1873–1950)

Bánffy a későbbiekben sem tudott a magyar vezetői körökkel közös nevezőre jutni, pár évig még Magyarországon maradt, kisebb megbízatásokat elfogadott, végül 1926-ben végleg hazatelepedett Erdélybe, felvette a román állampolgárságot, és felhagyott a politizálással. Sokan bírálták e lépését, sokan nem értették meg, mások találgatásokba bocsátkoztak. 

A románoknak mindenestre hízelgett a történet, egy volt magyar külügyminiszter beletörődik a történelmi döntésbe, Erdély elvesztésébe, és felveszi a román állampolgárságot.

(Ide kívánkozik az a személyes véleményem, hogy Bánffy ideális elképzelései mellett mindig is a reálpolitika híve maradt. Ő már akkor látta, hogy Erdélyt határkiigazítással többé nem lehet visszaszerezni, de Erdélyt kulturálisan meg lehet tartani a magyarságnak, és ez a lényeg. Valószínű, hogy az állampolgárságra vonatkozó döntése ennek a gondolatnak a szellemében történt.)

A románoktól szabad kezet kapott, hogy az erdélyi magyar kultúra érdekében tevékenykedjen, és ezt maximálisan kihasználta. Másik két nagyszerű emberrel, Kós Károly építész íróval és báró Kemény János íróval együttműködve az erdélyi magyar irodalomnak felmérhetetlen szolgálatokat tett. Az 1924-ben megalakult Erdélyi Szépmíves Céh könyvkiadó erdélyi írók, költők műveit adja ki rendszeresen, és 1928-ban létrehozza az Erdélyi Helikon című folyóiratot, melynek Bánffy lesz a főszerkesztője. Bánffy a Céh elnökségét is átveszi, az Ellenzék című kolozsvári lap anyagi és szellemi főtámogatója. Kemény János kastélyában, Marosvécsett minden évben megszervezik az erdélyi írók Helikon-találkozóját, s Bánffy közreműködésének köszönhetően magyarországi könyvkiadók is vállalják a Szépmíves Céh könyveinek terjesztését, népszerűsítését és utánnyomását, így ismerkedik meg az anyaországi olvasó Áprily Lajos, Gulácsy Irén, Karácsony Benő, Kós Károly, Kuncz Aladár, Nyirő József, Tamási Áron stb. műveivel.

A második világháború idején rövid időre visszatért a politikai életbe. Horthy, Észak-Erdély visszatérte után Bánffyt felsőházi taggá nevezte ki. 1943-ban a németek helyzete már reménytelennek látszott, Bánffy ekkor Bukarestben tárgyalt magyar megbízatással, és itt esik először szó egy esetleges közös magyar–román „kiugrásról”, a német szövetség felmondásáról. Valószínű, hogy az ajánlat román részről született, és az is valószínű, hogy Bánffy ezt az elképzelést nem ellenezte. Horthy nagyon nehéz helyzetben volt, s azóta kiderült, hogy már az 1942-es Kállai-kormány alatti tapogatózás az angolok felé sem sikerült, egy románokkal közös akciót csak a szovjetek támogatásával lehetett volna eredményesen végrehajtani, ezt viszont Magyarországon egy-két kommunista vagy baloldali politikuson kívül senki nem pártolta. A kormányzó, értesülvén a bukaresti tárgyalásokról, nem is fogadta Bánffy jelentését. Alig telt el egy év, a katasztrofális hadi helyzet, a német megszállás arra kényszerítette Horthyt, hogy még egy kísérletet tegyen kelet felé. Bánffy ezúttal Dálnoki Veres Lajos vezérezredesnek vitte Horthy üzenetét egy kiugrási tervvel kapcsolatban, ám Dálnokit elárulták, maga Bánffy is nehezen menekült meg, kastélyát az erdélyi Bonchidán a németek – valószínűleg bosszúból – felégették. A többi már a közelmúlt történelme, Horthy végül is 1944 szeptemberében, közvetlenül a román kiugrás után, fegyverszüneti küldöttséget menesztett Moszkvába, és így fegyverszüneti megállapodás jött létre a szövetségesek felé. Október 15-én Horthy lemondott, Szálasi átvette a hatalmat és a magyar hadsereg a németek oldalán az utolsó percig harcolt.

 (Bánffy Miklós állítólag 1944 okt. 17-én írta és küldte el lemondását felsőházi tagságáról, de mint tudjuk Horthy ezen a napon már német kísérettel útban volt Németország felé.)

Bánffy az ostromot Budapesten vészelte át, de 1945 tavaszán visszatért Kolozsvárra. A kommunistákkal nem tudott együttműködni, az új román politika nyomására elhagyta Erdélyt. 1949 őszén Budapesten még egyszer kísérletet tett, hogy politikusokkal és kulturális személyiségekkel felvegye a kapcsolatot, de az arisztokrata Bánffy akkor már senkinek nem kellett. 1950-ben hunyt el Budapesten, temetésén alig voltak. Az egykori „vitapartner”, a református egyház lemondatott püspöke, Ravasz László tartotta a gyászistentiszteletet.

Gróf Bánffy Miklós Erdély, de egész Magyarország egyik nagy szellemisége. Sokoldalú, nagy műveltségű irodalmár, képzőművész, politikus, nagyszerű hazafi és kiváló ember volt. Sokat kellene műveivel, szellemi hagyatékéval foglalkozni, főleg most mikor Erdélyben a magyarság jövője egy előremutató józan politikát követel mindkét oldalról.

Hollai  Hehs  Ottó, Németország