Kinek a nyomdokain?

Pánikhangulat uralkodott el Európában a botrányos Tump–Zelenszkij-találkozó nyomán, melynek sokkoló jelenetei körbejárták a világot. A találkozó akkor mérgesedett el, amikor Zelenszkij biztonsági garanciákat kért az amerikaiaktól az ukrán ásványkincsek, mindenekelőtt a ritkaföldfémek átadásáért. Keserű tapasztalata alapján az ukrán elnök nem bízik meg a Putyinnal kötendő fegyverszüneti megállapodásban, hiszen szerinte az oroszok azt úgysem tartják be. Számtalan precedens van már erre, legutóbb a minszki egyezmények vagy az 1994-es budapesti memorandum.

Trump és csapata viszont nem volt hajlandó megadni ezen biztonsági garanciákat, az ukrán ásványkincseket a már eddig nyújtott támogatás fejében követelik.

Moszkvában pezsgőt bontottak a történtek nyomán, főleg, hogy néhány nappal később Trump leállította az Ukrajnának szánt fegyversegélyeket is. 

Európában viszont gyászhangulat uralkodott el, attól tartván, hogy Trump feláldozza Ukrajnát (sőt, talán további kelet-európai országokat is), és koncként dobná oda az orosz medve nagyhatalmi ambíciónak. Az amerikai elnök politikáját és retorikáját mintha a Kremlben fogalmazták volna meg: keményen kritizálja és erős nyomást gyakorol az áldozat Ukrajnára, miközben az agresszor Oroszországról szinte semmi rossz szava sincs, és komoly nyomást sem gyakorol rá. 

Egy nappal a hírhedt találkozó előtt Keir Starmer brit kormányfő szólalt fel az ukránok érdekében a Fehér Házban – mint kiderült, sikertelenül!

1945 újratöltve? Roosevelt elnök sem volt hajlandó egyeztetni álláspontját Churchill brit kormányfővel Jaltában, sőt, még a Máltából Jaltába tartó közös utazásra sem volt hajlandó – a két politikus külön hajón utazott! Nehogy megbántsa a nagyra tekintett Sztálin elvtársat. A súlyosan mozgássérült Roosevelt ugyanis nagyra értékelte a szovjet vezért, utóbbi pedig könyörtelenül ki is használta ezt, cinikusan megjegyezve, hogy: „Elbűvöltem a nyomorékot”. Az amerikai elnök számára akkor is a minél hamarabbi béke, illetve az azt hosszú távon fenntartó ENSZ létrehozása volt a prioritás. Szemrebbenés nélkül áldozta fel Kelet-Európát a szovjeteknek, mit sem törődve a minden hájjal megkent öreg róka Churchill szembenállásával. Ráadásul Roosevelt a szovjetek segítségéért is folyamodott a Japán elleni háborúban. Az amerikai gyors békevágy árát a szovjet rabigába került kelet-európai nemzetek fizették meg fél évszázadon keresztül. Trump is egy feltörekvő távol-keleti birodalom elleni gigantikus küzdelemre összpontosít, aligha örülne, ha az orosz medve mindenestől a kínai sárkány karmaiba kerülne, miután gazdaságilag Oroszország lényegében Kína gyarmatává vált az utóbbi három évben. Amikor 1945 nyarán, Potsdamban kiderültek a néhány hónappal korábbi jaltai alku konkrét részletei, Lengyelország foggal-körömmel tiltakozott a feje fölött megkötött egyezség ráeső részleteinek aláírására, hiszen területe több mint felének Szovjetunió általi elcsatolását és a maradék ország Moszkva érdekszférájába való kerülését jelentette. Az új amerikai (Roosevelt áprilisban hunyt el) és immár brit (Churchill júliusban vesztette el a választást) vezetés viszont kemény nyomást gyakorolt a lengyelekre, azzal zsarolták meg őket, nehogy már Lengyelország „önző nemzeti érdekein” múljon a világbéke. 

Reagan elnök ellenben következetesen Kelet-Európa szerencsétlen kis népei szovjet rabigából való felszabadításáért küzdött. Kemény nyomást gyakorolt a Szovjetunióra, atomfegyverek sorozatát telepítette Nyugat-Európába, mit sem törődve az ottani milliós nagyságú balos tűntetéssorozatokkal, melyek azt üvöltötték, hogy a másodrangú színész Reagan önfejű csökönyössége kirobbantja az atomháborút. Amúgy az oly káros nyugat-európai zöld pártok azon tüntetésekből nőttek ki, Judith Sargentini, Magyarország nagy „barátja” például azokon kóstolt bele a politikába gyermekként! A nagy republikánus elnök azonban csöppet sem törődött a hisztis balliberálisok apokaliptikus vészjóslataival, nem mondott le a gonosz birodalmának legyőzéséről, sebességbe kapcsolta a fegyverkezési versenyt, ami padlóra küldte a szovjet birodalmat és fél évszázad borzalom után kiszabadította Kelet-Európa népeit az orosz medve karmaiból. Nem hiába tekintik Reagant a huszadik század legnagyobb amerikai elnökének, miközben Roosevelt történelmi megítélése erősen vitatott.