Kopottan is állják az időt

Van egy kartondobozom, kopott, szakadozott bársonnyal bélelve, apró rekeszekre osztva. A negyven rekeszben, ugyanannyi, féldrágakőnek tekinthető, apró csiszolatlan ásványdarabka van.

Külön-külön, de egészében is filléres érték.

Évtizedekkel ezelőtt gondos munkával, elfogadható biztonsággal, az ásványokat meghatároztam, számokkal láttam el. Az idő múlásával, hanyagságom okán, a ragasztott számocskák leváltak, összekeveredtek. Ma már csak nagyjából tudom, melyik rekeszben, milyen ásványdarabka van.

Nagyítóra, ásványhatározóra van szükségem, ha nem akarok tévedni.

Az ásványok, a bársonnyal bélelt doboz, együtt az egész, két kedves baráthoz köt. Így a filléres érték felértékelődik, gondosan őrzöm.

Valahol a lelkemben, az agyamban, a „szívemben”, a bőröm „pórusaiban” emlékek élnek. Sok apró emlék, „filléres”! Rendezetlenül, ködbe veszve, elhalványulva, több évtizednyi idő mélyébe süllyedve. Kopottan.

Tavasz lehetett? Egy nyári délután? Ködös október? Téli este?

Bizonytalan!

Az emlékek személyekhez is kötődnek, itt már stabilabb alattam a talaj. Nem! Nem a nevek a fontosak. Elég egy illat, egy dallam, a hajszín, a tekintet, a mosoly, a baráti kézszorítás ereje. Ezek maradtak csak meg. Ezeket újra érezhetem.

Így ezek már nem filléres értékek. Drágakövek.