Mai idők focija

Szeretem a focit. A jó focit. S habár nálam a Fradi áll az élen legalább negyven éve – és tuti a jóisten is zöld-fehér, és attól függetlenül, hányadik osztály partjait kellett mossák, megbocsátok, és türelemmel várok –, nem tudom miért, képtelen vagyok hasonló gondolkodásra az UTA esetében.

Nem vagyok rá büszke, de drukkerként valamikor a hetvenes években jártam kint egy Craiova elleni, még első osztályú zsugán. Aszem benyaltuk, vagy döntetlen volt, de azóta sem ingerelt semmiféle tét. Most meg pláne. Tudom, már többször lekörmöltem, hogy nem értem, miért képzelik túlzottan sokan, hogy az UTA-t a város=polgármester kellene megmentse.

Persze, közpénzből. Mert nekik az UTA a város jelképe. Tévedés. Két évtizede az UTA a város szégyene. Mindenféle olasz és honi le- meg befektetők peringyáltak háza táján, álljon vérpadra, aki idehozta őket. Szóval, a latin testvéreik jól érezték magukat Arad szépségeivel, s ha nem jött össze az ingatlanbiznisz, akkor néhány numera meg telek után eltűztek. Azt sem értem, miért petézik le minden román, amikor olasz befektetőről hall. Arad megyébe a pénzt nem olasz befektetők hozták, de erről a témáról napokig főzhetnék.

Na, visszatérve a lényeghez, sok pénzügyi machináció-tervről hallottam eddig UTA-ügyben, de ekkora baromságot, mint most, még soha. Itt ez a Giovanni Catanzariti nevű sporthatlövetű UTA-elnök, aki most kitalálta, hogy új néven új klubot fabrikál. Mert akkora az adósság, hogy azt a céget el kell ásni. Nyilván, itt, meg otthon nála lehet fináncművészkedni, ezért megteszi. Képzeljék el, új néven új klub, indulás a harmadosztályban, de majd vesz helyet a másodikban, meg az elsőben is. És ezt leírják, vállalják. S ezzel ismét lesz Aradnak első ligás focicsapata, hadd rágja kétezer elvetemült drukker totemoszloppá az aradi B-közép vaskorlátját. Üzleti terv „UTA 1945” néven a dáko-román kontinuitás nevében. Csapatépítés, játékosok, célok, meccsek, nagybetűs SPORT? Ugyan.

S nem az a borzasztó, hogy a média ennek tapsol, hanem hogy még sok ezer aradi olvasó elhiszi és visszaszövi a sarokba álompók hálóját. Húsz évvel a rendszerváltás után sem akarják megérteni, hogy az UTA a francnak sem kell. Miért? Mert Arad nem fekszik a feketeselyemút mentén. Finom voltam, ugyebár?  Aradon nincs Iancu vagy Pászkány, persze, a maguk keresztjeivel. Arad fociszempontból vidéki poros kisváros, s ezredannyi pénz sincs itt erre, mint London, Róma valamelyik kerületében. Azt mondta Murphy bátyus, ami nem megy, ne erőltesd. Szerezz nagyobb kalapácsot.

Szép dolog a nosztalgia, de csak egy adott pontig. Amíg a város körül járőröző üzleti szféra egy másodosztályú csapat tisztességes versenyeztetésére sem képes, tessék múzeumot csinálni a pályán, abból legalább gyün a bevétel. A sport a XXI. században nem a múlt fölötti eszmefuttatást és sopánkodást jelenti. A sport, sajnos, ma kizárólag ronda, elvetemült, hazaáruló, értékeltoló biznisz. Nincs pénz, nincs zsuga.

Aradon pedig nincs erre pénz, ezért nincs zsuga. A polgármesteri hivatal megpöpecítheti az összes kerületi focipályát, öltöző, világítás, műfüves pálya, amit akarunk. A pályák elkészülnek, de sem a versenysportot, sem a tömegsportot nem fogják szolgálni, megmaradnak választási kampánybabának. Mindenki tudja, és az élet minden területére a vendéglátóipartól a műszaki kutatásokig érvényes az öreg Kohn bácsi halhatatlan mondása: Gyerekek, ha a kupleráj nem megy, akkor nem a bútorokat kell kicserélni.