Megkésett sirató

Rendezgetem, leltározom kézirataimat, jegyzeteimet, közülük megpróbálom hasznosítani azokat a feljegyzéseket, melyeket még aktuálisak. Van, amit (önhibámon kívül) már sohasem fogok befejezni. A Mindenható másképpen akarta.

Szép emlékű, joviális barátommal, Buda Bujorral terveztük, hogy írunk egy kétnyelvű könyvet az Aradon átvonult, az évszázadok során a várost érintő háborúkról, s összeszedjük azoknak a (ritkuló) tárgyi emlékeit. Felleltározzuk az épületeket, amelyek ezekhez kötődnek, a temetőkben fellelhető háborús sírokat. Befejezésként a kommunista diktatúra bukásának emlékeit. Ő, mint az események aktív résztvevője, objektív szemtanúja a textilgyárban, arra vállalkozott, hogy írásban összefoglalja az 1989-es események aradi lefolyásának emlékeit, én ugyanazon események tárgyi emlékei után kutattam a városban.  

Jártuk az utcákat, a temetőket, hogy lefényképezzük az épületeket a golyók ütötte, még be nem vakolt sebekkel. A Park Szálloda golyó lyuggatta legfelső szintjét, a Maros hídját a lövedéknyomokkal. Siettünk, mert sok helyen már eltűntették a sebhelyeket. És fotókat készítettünk az Aradon meggyilkoltak tiszteletére állított emlékművekről, a Városháza előtti ideiglenes, utóbb a Felsőtemetőbe került keresztről, rajta a fatábláról, meg a tér közepén álló kőemlékműről, a vár bejáratánál szintén kőből faragottról. És a temető síremlékeiről. És a sebtében lemázolt kommunista jelmondatokról, felhívásokról, avagy a gyűlölt diktátor lemeszelt, a festék alól is átlátszó nevéről. És az új vezetőktől számon kért egykori magasztos ígéreteikről.

Reméltük, a harmincadik évfordulóra kirukkolhatunk közös, román és magyar nyelvű munkánkkal. Hogy az időközben felnőtt generáció se feledkezzen meg hőseinkről. Olyan szépen elterveztünk mindent: ő „románosította” volna az én írásomat, én magyarra fordítottam volna az ő szövegét.

Buji meg is tette az én bevezetőmmel, de ott elszakadt a fonal. Tovább nem jutottunk! Nem kényelemből, lazsálás miatt.

Bujor barátomat váratlanul a maga színe elé rendelte a Mindenható. Pénteken még felhívott telefonon a kórházból, hétfőn eltemették. Csak a következő nap értesültem róla. Emlékeit magával vitte a sírba. Nem volt mit magyarosítanom. Tervünk torzóban maradt.

Sokszor jut eszembe barátom arca, hangja. Akkor ismételgetem: Buji, kérhettél volna némi, legalább egy-két év haladékot az Úrtól!