„Mire” kerül?

Nem tévedtem. Nem, mibe! Mire!

Nem a fel-, lekerül zavar. Nem is az oda kerül jelenti szememben, fülemben a szálkát.

– Megrendezésre kerül, vagy bemutatásra. Ki-, illetve befizetésre…

Ez a terpeszkedő szerkezet zavar. Tudom, már a nyelvőrök is megbarátkoztak vele. Elfogadják a hivatalos nyelvben, a mindennapi beszédben is. Talán már az irodalmi alkotásokban sem „emelnek ellene kifogást” – nem kifogásolják.

Nem nyelvhelyességi szempontok vezetnek, amikor kifogásaim „megfogalmazásra kerülnek”.  Akkor hát miért kekeckedem?

Úgy érzem, ezek a terpeszkedő kifejezések inkább elrejtik a cselekvést végző alanyt, s bizonytalanabbnak mutatják a folyamat lefolyását. A cselekvés lezárását is kétségesnek jelzik.

Ezért „emelek szót” a terpeszkedő kifejezések ügyében.

Jó, ha egy pénzösszeget végre kifizetnek. Könnyebb rákérdezni: mikor? Nem árt azt is tudni, kik fizetik ki?

Ha kézbe veszek egy számlát, az összeget és a határidőt nézem.

Nem gondolhatom azt, hogy az összeg „előbb, vagy utóbb befizetésre kerül”.

Egyértelmű, „a befizetést nekem kell eszközölnöm”. Én kell, rendezzem a számlát.

Befizetem!

Abban, hogy ez a néhány sor valahol is „meghallgatásra kerül”, nem bízom. Abban sem vagyok biztos, hogy rövid írásom egyáltalán „elolvasásra kerül”, még sem bánom, hogy „megszólalásra adtam a fejem” – hogy megszólaltam.