Paritás

Az újságíró közszereplő, mint a kisebb-nagyobb rangú politikus is, így (szinte) naponta oda kell állnia olvasóközönségének ítélete elé. Olykor ez az ítélet elismerő, máskor elítélő. 

Minthogy nagyon sok ember a saját eszében, ítéletében bízik leginkább, s a helyzetet kizárólag a maga helyzete, állapota szemszögéből ítéli meg, gyakran éri az újságírót – a jogos észrevételeken, bírálatokon túl – részben-egészben igazságtalan vád.

Aki írásaival, véleményével, meglátásaival a nagyközönség elé áll, ezzel szembe kell néznie.

Pedig sokszor elhangzott: az igazság megközelítésének legalább két, de általában több útja, lehetősége van, sőt maga az igazság is sokarcú. Már a másfélezer éves, a modern európai jogrendszerek alapjául szolgáló római jog leszögezte: hallgattassék meg a másik fél is. Kicsit átfogalmazva: ne ítélj addig, amíg nem mérlegelted a vitázók mindenikének érveit. Az ugyan nincs az említett jogban, de megfontolandó: ne is vitázz, ha nincsenek legalább minimális ismereteid a témában.   

Tegnap-tegnapelőtt távoli ismerősöm szombati, az orvoskivándorlásról szóló cikk kapcsán a paritásról kérdezett, kíváncsiságból, egy másik, ugyanebből kiindulva, ledorongolt, legfőbb érvként „a matematika az matematika” megállapítást használva.

Nos, az „egy meg egy” biztosan kettő a matematikában, de, egyeseknek talán furcsa (másoknak furcsa, hogy nekik furcsa): ugyanaz a pénz nem mindenütt ugyanannyi. 200 euró, például, az Afrika szegény országában tengődő polgárnak valóságos vagyon, Romániában éppen hogy meg lehet élni belőle (nem nagycsaládról beszélünk), Németországban háromszor annyit kell hozzátenni egy kétszobás lakás havi bérének kifizetéséhez. Nálunk ki tudna ennyit adni? Aki igen, az nem kétszobásban lakna. Svájcban az ezer eurós havi jövedelem a szerénynél is szerényebb, nálunk hatalmas luxus. Luxemburgban a vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP az uniós átlag 283 százaléka, a Bulgáriáé mindössze 43, a Romániáé 55 százalék. A hollandiai vagy svédországi kis- vagy átlagnyugdíjas Magyarországon vagy Romániában nyugodt, kies, szennyezésmentes vidéken falusi házat vesz (esetleg, a telekkel vásárolt szőlejében maga húzza fel) annyi pénzért, amennyiért otthon talán egy garázst tudna felépíteni.