Pártok, pártok és még mindig pártok (II.)

Mi is egy párt célja, vagy hogy tudjuk a fogalmat meghatározni? Egy régebbi, még szocialista időkből való meghatározás szerint: egy társadalmi osztály céljaiért harcoló szervezet = párt. 

Ez a párt annak idején csak a szocialista, illtetve a kommunista párt lehetett, más párt nem létezett. A meghatározás mai értelemben tehát hamis, mert hol vannak a többi osztály pártjai, hiszen a Párt, csak a munkásosztály céljaiért harcolt. Mai értelemben egy párt, egy olyan szervezkedés, mely egy adott demokráciában, jelöltjeitigyekszik a parlamentbe bejuttatni. Tehát politikai pártok csak demokráciában működhetnek. Sajnos a mai gyakorlat elég gyatra, hiszen ha letelik az a bizonyos (általában) 4 év, a pártot, képviselőivel együtt le lehet váltani, és minden kezdődik elölről, semmi biztosíték nincs arra vonatkozólag, hogy a következő garnitúra majd jobban végzi dolgait.

A rendszerváltás utáni magyar politikában, újraszerveződtek a pártok, hiszen, úgy hirtelen, tálcán elébünk tették a „demokráciát”, és lehetőséget a többpárti, parlamentáris kormányzásra. A kommunisták pártjukat átkeresztelték, és ezzel mintha mindent el is rendeztek volna. Jogelődje a Magyar Szocialista Munkáspárt volt, de elhagyták a munkás kifejezést, és így született meg a Magyar Szocialista Párt. 1990 óta összesen 12 évet voltak kormányon, és állítólag a szociáldemokrata ideológiát követték. Bár így lett volna.

Sokan állítják, hogy a XX. század a szociáldemokrácia százada volt. Lehet, és az is igaz, hogy a két diktatúra, a fasizmus és kommunizmus, tűzzel, vasal irtotta a szociáldemokráciát, és annak eszmehordózóit. Az is tény, hogy a XXI. század kezdetén az európai politika egyik komoly erőssége még mindig a szociáldemokrácia volt. Mellette a keresztény demokrata pártok képviselték a konzervatív erőket, és harmadik, illetve negyedik erőnek megjelentek a nem jelentéktelen liberális mozgalmak, és a zöldek. Kis igyekezettel mind a négy politikai „irány“ eszmeiségét meg lehet fogalmazni, bár az utóbbi években egy olyan keveredés látszik, melyben lassan összemosódnak a politikai értékek, vagy eszmék, ha ilyesmiről egyáltalán szó esik.

Magyarországon a szociáldemokrácia mellett, a régi történelmi pártok közül csak a Kisgazda Párt állt talpra, de rövid „sziporkázás” után eltűnt a politika színpadáról, és teljesen új pártok alakultak, melyek közül talán egyedül a Fidesz tartja még egyenesen „gerincét”. Romániában, a „forradalmi rendszerváltás” csak egy színjáték volt, a régi gárda, egy kicsit átalakítva, hatalmon maradt, és sokáig szinte egyedül uralta a politikai terepet. A mostani új pártok minden eszmeiség nélkül csak a politikai szupremáciáért vívják harcukat, a román nép érdekeivel nem törődnek, és a legkritikusabb helyzetekben az ún. magyar ügyet veszik ki a pakliból, hogy eltereljék a lényegről a figyelmet. A jelenlegi kormányfő, Victor Ponta magyarellenességét már nem is titkolja, kijelentései sértőek és ugyanakkor nevetségesek.

Visszatérve az általános politikai helyzetre, egyik kelet-európai államban sincs egy igazi politikai konszenzusra való törekvés, pedig a mai, nagyon nehéz  világpolitikai helyzetben erre nagy szükség volna.

A háború utáni években, a nyugati demokráciákban,a szociáldemokrácia, mint a kapitalizmus „megszelídítését” célzó mozgalom, a fejlődő polgári demokrácia egyik legszimpatikusabb politikaimozgalma lett. A jóléti állam, a szociális igazságtalanságok megszűntetése, az oktatási lehetőségek kiszélesítése, mind, mind olyan célok, melyek a szocdem pártok politikai programjához tartoztak a háborút követő nehéz években.  Az új, nyugati szociáldemokrácia szakított a marxi osztályharc-elmélettel, az ún. proletáriátus felszabadításával, inkább a polgári középosztály megszólítására törekedett. Sehol a volt szocialista országokban nincs jelen egy ilyen, a nyugati demokráciákban jelen levő, igazán szociáldemokrata csoportosulás. Ennek az oka talán az lehet, hogy a volt kommunista párttagokból soha nem lehet igazi szociáldemokratákatfaragni. Egy új baloldali generáció talán még felnőhet, és újrakezdi, amit a nagyapák tanítottak. 

A magyar baloldal ma fél tucat pártban tömörülve, csak egyetlen parolát ismételget: az Orbán-kormányt le kell váltani.  Szóval, el akarja kergetni azt a miniszterelnököt, aki a rendszerváltás óta végre egy olyan politikába kezdett, aminek remélhetőleg lesz valami értelme és eredménye. Segíti a családokat, a rászorulókat, harcol a bankok ellen, támadja a „vadkapitalizmus” igazságtalanságait, szóval mintha szociáldemokrata lenne!

Rengeteg buktató és rizikó van ebben az új politikában, de egy kis szerencsével siker koronázhatja. Európa ugyanis megunta a globalizációs folyamatok mind erősebb ráerőszakolását az emberekre, megunta, hogy a napi politika elsősorban az óriáscégek, és a bankok érdekeit nézi. Megunta a munkanélküliséget, megunta, hogy bürokraták, valahonnan messziről, karosszékeikből döntsék el sorsukat.

Végezetül idézem az ismert magyar politológus, publicista, Tölgyessy Péter véleményét, aki szerint: Orbán Viktor inkább az „emberek” reményeit vágja oda az elitekne... és végre „az emberek akarata” határozza meg a kormányzást.

Reméljük, hogy ez így is marad.

Hollai Hehs Ottó, Németország