Szépről, jóról írni (6.)

Ez az ősz, már a nyár is, de az egész 2013-as esztendő az aradi magyar közélet utóbbi 93 évének egyik legtermékenyebb időszaka volt. Számos, igazán rangos esemény jutott, zsúfolódott össze majd minden hétre, napra, délutánra, estére. 

Lajstromozásuk nem sorokat, oldalakat igényelne. Ne várják azt sem, hogy a mozgatókat, a szervezőket – jól ismerjük őket, hálásak vagyunk nekik – felsoroljam. A „tettek” a fontosak! Azt azonban kiemelem, hogy sokat lazítottak kényszerű szekértáborunkon, többen megszólaltak úgy, hogy a többségiek is hallják, lássák: voltunk, vagyunk és meg is akarunk maradni.

Régi nagyjainkat rajtunk kívül mások alig ismerik, de egyre gyakrabban és hatásosabban beszélünk róluk. A „nagy polgármestereink” sora is folytatódik. Időnként átnéznek felettünk, le is kezelnek, de tudomást vesznek rólunk és elődeinkről is. Ez már több mint egyszerű kezdet.

Volt ezres, százas, vagy csak néhány tízes jelenlét. Telt ház a színházban és az előadó termekben, jó hangulat a nyugdíjasok kedvelte klubokban.

Azt hiszem senki nem számolta össze, mekkorára rúg az éves jelenlét.

Az öt számjegy biztos, ez tízezreket jelent.

Főt! Személyt! Résztvevőt!

De hány embert?

Szép és jó is, hogy vannak, akik elmaradhatatlan, ismétlődő jelenlétükkel hizlalják imponálóra a tisztes „összeget”.

De, akik el – vagy távol maradtak… Olvassák egyáltalán ezeket a sorokat?

„Árnyékom a társaságom”…