Szépről, jóról írni (8.)

Olvasom is az újságot.

A hibaigazításából megtudtam, hogy a gólyabál vadnyugati show-jában, valójában ki lett a seriff kettes számú helyettese. Gyönyörű dolog a romantika. Ne is tűnjön el fiataljaink életéből.

Megvallom, amikor még „igazi” volt a „vadnyugat”, a filléres cowboy könyvekből tanultam meg könnyedén olvasni, szöveget érteni. Olvasókönyvembe illesztettem a sárga füzeteket, így mímeltem a tanulást, a szorgalmas leckekészítést. A sárga füzetek nem ártottak meg nekem. A filmek sem.

Coltokat faragtunk, seriff csillagokat ragasztottunk a mellünkre. Voltunk félszemű banditák. Előrántottuk a coltot:      

– Hands Up!

Komolyan vettük a felszólítást.

Ha kellett, lőttünk… lőttünk… lőttünk… és soha sem töltöttünk.

A folyópartján tábort vertünk, és kipróbáltuk, milyen távolságból érezhető a sült tojás és a kávé illata. Szorgalmasan gyakoroltuk a lasszó használatát.

Szép volt!