Térdepelve

Ismét térdepelve tárgyalt az elmúlt napokban a román kormány a Nemzetközi Valutaalap bürokratáival, hogy elnyerhesse elnéző jóakaratukat.

Ami, végül is úgy-ahogy sikeredett: ifjú és tapasztalatlan, gazdasági kérdésekben kevésbé jártas miniszterelnökünk fel is ugrott a vakondtúrásra, s kivont kardokkal büszkén számolt be az ország közvéleményének arról, hogy a minimálbért jövőre (két részletben) némileg felemelheti, a nyugdíjakat is indexálhatja 3,76 százalékkal, igaz, megszorításokat is el kellett fogadni mindezek ellensúlyozásaként.

Öntsünk tiszta vizet a pohárba: nem e nemzetközi pénzintézetet terheli a felelősség azért, hogy vezetőink szolga módjára térden állnak hivatalnokai előtt, s azért sem, hogy ha kölcsönt kérünk tőle, biztos akar lenni abban, hogy azt meg is tudjuk adni, s feltételeket is szab, mint bármelyik bank, jó barát, szomszéd, vagy rokon, ha pénzt kérünk tőle.

A washingtoni székelyű Valutaalapot, melynek ma már 188 tagja van közvetlenül a második világháború után közismerten azért hozták létre, hogy elősegítse elsősorban a fejletlenebb és fejlődő országokban a gazdasági növekedést, új munkahelyek teremtését, s hogy időlegesen kisegítse azokat az országokat, amelyek pillanatnyi költségvetési nehézségekkel küszködnek.

Ami azt is jelenti, hogy semmi dicsőség nincs abban, ha egy ország elnyeri e pénzintézet jóindulatát.

Crin Antonescu, a hatalmi koalíció társelnöke, az állam második méltósága és a baloldaliak egyelőre még mindig érvényes államfőjelöltje a napokban hendikepnek, korlátnak nevezte a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodást, ami igencsak rosszul esett a miniszterelnöknek és az őt jóban-rosszban kritikátlanul, vakon követőknek, pedig ez esetben a liberális vezérnek igaza van.

Nem azért, mintha az IMF ördög lenne, ahogy a másik Viktor, a magyar miniszterelnök állítja, s nem is csak azért, mert e nemzetközi pénzintézetet is sok világhírű közgazdász bírálja melléfogásaiért.

Hanem elsősorban azért, mert a bukaresti kormánynak már egyáltalán nincs önálló gazdaságpolitikája, maholnap már azt is a mi életünket alig ismerő washingtoni funkcionáriusok fogják eldönteni, hogy hány kenyeret ehet egy romániai kis fizetésű vagy kisnyugdíjas egy hónapban, s azt is, hogy milyen színű legyen a kilincs a kormány palotájában.