Tíz dollár, avagy a nő–férfi egyenlőség

A közönség az ezerfejű Cézár, írta volt le valamikor egy magyar színházkritikus, s a megállapítás a majd’ százéves magyar Színházi Lexikonba is bekerült. 

A kritikus, ugye, mondja a magáét, több-kevesebb hozzáértéssel, de a közönség dönt egy akármilyen darab fogadtatásáról, és, ha nem is az utókor számára, de adott pillanatban ez számít.

Tisztában vagyok vele, hogy e cikk lényege szempontjából az összehasonlítás kissé, de talán nem túlzottan erőltetett.

Történt, hogy Rómában pár napja befejeződött a hagyományos tenisztorna, amelynek férfi versenyét a világlista-első Djokovici, a nőit a világmásodik Simona Halep nyerte. Semmi meglepetés, az a verseny után következett be: a (sejtésem szerint többnyire román) ezerfejű Cézár kiszúrta, hogy a szerb férfi és a román női versenyző (a nemzetiségnek amúgy ezúttal semmi szerepe nincs) javadalmazása között 10 (tíz) dollár a különbség: 205 200 és 205 190, a férfi javára. (Jóval kevesebb, mint tavaly, de hát a koronavírus...)

Biztosra veszem, hogy az összegkülönbség nem válik alapvetően az egyik javára, a másik hátrányára az eddig „összeadogatott” millió dollárokat figyelembe véve.

No de mégis: azt látszik jelezni, hogy szexista (nemek szerinti) megkülönböztetés esete forog fenn, a férfiak javára.

Ha így lenne, az ezerfejű Cézárnak, meg a világnak oka s joga volna ellene fellépni. Egyenlő munkáért egyenlő bért – ha jól emlékszem, egy nem régi cikkemben magam is leírtam. Arra biztosan jól emlékszem, hogy jó pár éve mozgalom indult a férfi és női teniszezők azonos tarifa szerinti fizetése érdekében – a nők addig jóval kevesebbet kaptak egy tornagyőzelem, -részvétel kapcsán.

A kezdeményezés sikerrel zárult, s ma, 2020 vége felé tíz dolláron akadunk fel.

Magam, határozottan leszögezem, a férfi–női egyenjogúság feltétlen híve vagyok.

Ha azonban dörzsölt ügyvéd volnék, egy tárgyaláson talán azzal érvelnék a Tisztelt Bíróság előtt, az esküdtszékhez fordulva: a teniszben két férfi versenyző (elméletileg) öt, két női csak három szettig tartó küzdelmet vív, a férfiakból tehát (ugyancsak elméletileg) sokkal többet „vesz ki” egy mérkőzés. De ha nem, hol itt az egyenlőség? – tenném fel teátrálisan a kérdést az amerikai bírósági-tárgyalásos filmekből tanult gesztussal.

Esetleg azt is megkérdezném, hogy a közönség az öt-, vagy háromszettes meccset nézi-e szívesebben, finoman utalva arra, hogy egy sorsdöntő boksz-világbajnoki mérkőzés során preferálnák-e, ha az egyik jelölt a másikat már az első menetben kiütné, vagy inkább néhány menetet még szeretnének végignézni?

A sport – tenisz, boksz, labdarúgás, atlétika stb. – jó ideje már távolról sem az, mint amit annak idején az ókori görögök az olimpiával kitaláltak. Nemcsak látványosság, szórakoztató kikapcsolódás, testedzésre, adott életmódra buzdító valami, hanem kemény üzlet is, amelyből mindenki – nemre való tekintet nélkül – a legtöbbet igyekszik kihozni, saját jól felfogott érdekében is.

Amúgy, ha valaki hivatkozni akarna véleményemre (dehogy fog), fenntartom: nők és férfiak, a sport tekintetében is, teljesen egyenrangúak, bár teljesítményeik, nemükből adódóan, nem azonosak. De, vallom: ami jár Jupiternek, a latin mondással ellentétben,

jár az ökörnek is.