Túzokfészek

Tetszenek-e tudni, mi az a a túzok?

Az idősebbek talán olvasmányélményeikből emlékeznek rá (tapasztalatból bizonyára kevesebben), hogy a túzok (tudományos nevén Otis tarda) Európa legnagyobb testű röpképes madara. Az egykor egész Eurázsiában elterjedt faj a pusztai élőhelyek átalakulása és beszűkülése következtében Európa nagy részéről a XX. század közepére kipusztult. „Napjainkban jelentős állományai csupán az orosz síkságon, az Ibériai-félszigeten és a Kárpát-medencében találhatóak. A kárpát-medencei populáció nagy része – mintegy 1400-1500 példány – Magyarországon él; a hazai állomány jelenleg stabil”, olvassuk a Wikipédián.

Most arról kapunk hírt egy romániai honlap révén, hogy egy állatorvosi egyetem diákja véletlenül felfedezett egy túzokfészket három tojással Románia nyugati régiójában – a hírt egy román–magyar nemkormányzati szervezet, a The Nature Corner  tette közzé. Nemcsak Nagyszalonta (mellesleg a magyar – szerintem a világirodalom egyik legnagyobb költője, Arany János szülőhelye) környékén, hanem az egész Románia területén az utóbbi évtizedekben. Amikor az ország számos vidékén (többek között a déli fekvésű Bărăgánban) a túzok ha nem is mindennapi, de nem igazán ritka jelenségnek számított.

De hol van már a tavalyi hó?

Az 1930-as években – noha már akkor védettnek nyilvánították – Romániában valóságos irtóhadjárat zajlott a túzokok ellen, amelyeknek nőstény példányai 3,5, hímjei akár 8-16 kilogrammos sújt is meghaladhattak. Állítólag utolsó példányait 1981-ben Teleorman megyében vadászták le, noha akkoriban, a Románia Szocialista Köztársaság törvényeinek értelmében, már védett faj volt.

Mondják, továbbá, hogy népünk (akkori) „legszeretetteb fia”, egyebek közt legnagyobb vadásza (megnyerte a legnagyobb medve elejtéséért járó nemzetközi trófeát is)  helikopterről lőtte ki a túzokokat, noha azt az ország törvényei tiltották. Igaz-e vagy sem, nem tudni, de nagyon is elképzelhetőnek vélem.

Akkoriban, de facto, nem igazán voltak érvényben a „törvény mindenek fölött” napjainkban sokat hangoztatott (amúgy ősidőkből származó, és sokszor megszegett) kritériumai.

Kinek voltak – a kiváltságosoknak –, kinek nem. A köznépnek nemigen.

A Nagyszalonta környékén talált túzokfészek apropójából indultunk ki.

Hogy a túzok mennyire fontos élőlény az emberiség fennmaradása és jövője szempontjából, nem tudom megítélni. De tudni vélem: ha elveszne, az bizonyosan valamivel szegényebbé tenne bennünket.

Ám arra gondolok, ennél talán (rövid távon, pillanatnyilag) jóval fontosabb kérdések is foglalkoztatnak bennünket, főleg magyarokat.

Az, például, hogy megmaradhatunk-e a kiirtásra akár tudat alatt is ítélt túzokokként.

S a következtés: igen. Ha valóban akarjuk, s kiállunk mellette.