Bizalom

Olvasom egy orvosi cégtáblán (nem rézből készült, mint Croninnál!), miszerint az ott magánrendelőt működtető doktor úr Németországban (leírva az egyetem neve is!) szerezte oklevelét. 1989-ben!

Hm… Az évszám elgondolkoztat.

Akkoriban már a hazai földi halandónak a szocialista országokba is csak kétévente adtak 30 napos turista útlevelet. Akkor sem mindenkinek. Nyugatra meg a legritkább esetben, s csak megbízhatónak tartott „elvtársaknak”! Ha az illető doktor minimum hat évet tanulhatott Nyugat-Németországban, akkor csak egy magas pártfunkcionárius, vagy egy belügyis tiszt utóda lehet.

Ha viszont a zöld határon lógott, vagy kint „feledkezett”, akkor vajon miért tért vissza? Köztudott: a nyugati régióban a jól felkészült orvosok után kapkodnak az egészségügyi intézmények, s ott a hazai orvosi jövedelem sokszorosát is megkereshetik. Talán a doktor úr nem tartozott a legjobban felkészültek közé, azért nem kapkodtak utána?

Szerencsére nincs szükségem a doktor úr szolgálataira. De ha lenne, biztosan széles ívben elkerülöm majd a rendelőjét. Két okból. Egyrészt, mert nem szeretem a „szekereseket” és a kommunista pártaktivistákat. (Feltörekvő utódaikat sem.) Másrészt, nincs bizalmam abban a szakemberben, aki új hazájában sem tudott megkapaszkodni.