Harangszó

Templomunkban vasárnap reggel kilenc előtt öt perccel megkondul a harang. Beharangoznak a magyar nyelvű misére. Az arra járók egyike-másika keresztet vet. Az istentiszteletre igyekvő hívők meggyorsítják lépteiket, hogy a beérjenek, mire a ministráns meghúzza a sekrestye bejáratánál lévő kisharangot. Ötven-hatvan évvel ezelőtt a mise kezdetén már csak elvétve lehetett ülőhelyet találni a padsorokban. Sajnos, mostanra számbelileg megfogytunk, nem kell attól tartani, hogy a későn jövő nem jut ülőhelyhez. Megfogytunk, de nem annyira, hogy a templomok padsorai üresen tátongjanak a legtöbb felekezetnél.

Kevesebb a hívő, de változtak a szokások is.

A szocializmus fényévei előtti időkben, a déli harangszóra a férfiak leemelték a fejfedőt, az asszonyok keresztet vetettek. Még városon is. A falvak templomharangjának kondulására néhány pillanatra megállt a munka a földeken. Az eke, borona, vetőgép, szekér elé fogott igásállat is kapott egy szusszanásnyi időt. Így illett fejet hajtani a Mindenható előtt. Manapság elvétve látni egy-egy, a déli harang hangjára keresztet vető polgárt. Az erkölcsi változásokról ne is beszéljünk.

A harang viszont továbbra is szól. Figyelmeztet valamire!