A Sátán nem ateista

„Jaj a földnek... mert leszállt hozzátok az ördög nagy haraggal...”

(Jelenések 12, 12.)

Egyre sötétülő világunkban szomorú hírek sokasága zúdul reánk a napi sajtóból. Az orosz–ukrán háború mellett a természeti katasztrófák súlyát olykor a „bőrünkön érezzük”. Ugyanakkor az emberi ellentétek okozta merényletek, gyilkosságok is megtalálhatók a súlyos bűnök sorában. Az egyre növekvő migráció előre megjósolhatatlan világkatasztrófa veszélyeivel fenyeget. A világ vezető hatalmainak látható korrupciós és ideológiai mélyre süllyedése egyértelműen a Bibliában megjósolt utolsó idők jeleit tárják elénk. Fontos tudni, hogy a látható világon túl van egy emberi, fizikai szemmel láthatatlan világ, amint az Ige fogalmaz: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet”. Tehát Isten „benépesítette” a fizikai szemünk előtt láthatatlan szellemi világot, majd megalkotta az ember lakóhelyét, a Földet. A szellemi világ megalkotásának részletes leírásáról a Biblia nem tudósít bennünket. Fontos azonban tudomásul venni néhány olyan kiemelkedő jelentőséggel bíró mondatot, amelyek megvilágítják előttünk az Öröktől fogva létező Isten lényét. Mint kiemelkedő személyiséget, Isten Szent Fiát, és a Szent Lelket, akik együtt alkotják az örök Szentháromságot. Isten Szent Fiáról azt mondja az Ige: „Ő Isten dicsőségének kisugárzása, lényének képmása...” (Zsidók 1, 1–3.)  Sőt, az Egyszülött Fiú magasztos voltáról még azt is kijelenti az Ige: „Imádja Őt az Isten minden angyala”. Az angyalok létéről, feladatköréről azt mondja, hogy szolgáló lelkek, akik azokért küldettek, akik örökölni fogják az üdvösséget. A mennyei világban történt tragédiáról azt mondhatjuk: az egykor csodálatosan szép és hatalmas angyal – Lucifer – fejébe szállt a dicsőség, és úgy gondolta, az imádat neki járna ki, hiszen ő oly káprázatos. Büszkesége annyira elvette józan belátását, hogy úgy érezte, őt kellene imádnia a teremtett világnak, nem Istent. Ezért hazugsággal megpróbálta az angyalok seregét és az embert Istentől elfordítani. Sorsa a mennyből való kivettetés lett.

Kedves nemzettársaim! Borzalmas tévedése az embereknek, hogy sokan úgy vélik, a Sátán, az Ördög nem egy személy, hanem az emberekben lévő gonoszság. Mit ír a Biblia róla? Sátán valóságos személy, egy lázadó angyal, olyan szellemteremtmény, aki Isten ellenségévé vált. „Hazug jelekkel” és „megtévesztéssel” igyekszik elérni a céljait (2Tessz. 2:9, 10.) Sátán megtévesztés céljából akarja elhitetni az emberekkel, hogy nem létezik, mint az a bűnöző, aki elrejti a személyazonosságát, hátha így nem leplezik le az üzelmeit. Ha szeretnénk megvédeni magunkat Sátántól, először is fel kell ismernünk, hogy létezik. Sátán valóságos szellemi lény, és egy számunkra láthatatlan világban él. Egy ideig szabadon járhatott-kelhetett ott, ahol Isten lakik a hűséges angyalokkal (Jób 1:6.). Mostanra azonban elűzték Isten jelenlétéből: „Levetették  a nagy sárkányt, az őskígyót, akit Ördögnek és Sátánnak neveznek. Ő az egész lakott földet félrevezeti” (Jelenések 12:9). A föld közelségére korlátozták a mozgásterét, és az övéivel együtt más gonosz szellemi lényekét is. (Jelenések 12:12.) Sátánnak sikerült félrevezetnie az angyalok egy részét is, akik maguk is kiűzettek Isten csodálatos szellemi világából, ahogy az Ige fogalmaz: „Mert az Isten nem kímélte meg a bűnbe esett angyalokat sem, hanem az alvilág sötét mélységébe taszította őket, hogy őrizetben maradjanak az ítéletig.” (2 Péter 2, 4.)

Drága magyar testvéreim! Sátánnak – Édentől kezdve – sikerült félrevezetnie az emberek többségét, így azok az ő hatalmában vannak. Ez az oka annak, hogy az emberiség nem képes változtatni a világ helyzetén. A Bibliában olyan történetek is fel vannak jegyezve, amikor Sátán vagy más lázadó angyalok teljesen a hatalmukba kerítettek embereket, és kárt is tettek bennük. Sátán és gonosz, démonokká degradálódott angyalai széjjeljárnak és „helyet foglalnak” az emberek gondolatvilágában, hatalmukban tartva szellemi lényüket. Olykor még a templomba, a zsinagógába is bementek anélkül, hogy az ember tudatában lenne annak, hogy a Sátán hordozója. Így történt ez, amikor Jézus bement a kapernaumi zsinagógába, tanította hallgatóit, majd egyszer váratlanul felkiáltott egy hallgató: „Mi közöm hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom rólad, ki vagy: az Isten szentje!” Jézus ekkor ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek megrázta azt az embert, és kiáltva kiment belőle. A jelenlevők nagy megdöbbenéssel látták, hogy Jézus hatalommal parancsolt lelkeknek, és azok engedelmeskednek neki. Az Ige számos egyéb alkalomról számol be, amikor Sátán démonjai felismerték a közeledő Jézust, és hangos kiáltással kérték, hogy ne küldje őket „időnap előtt” a gyötrelem tűzébe. Fontos tehát minden földre született embernek tudomásul vennie, hogy itt van e földi világunkban a gonosz, az örökre kegyvesztett Sátán és démonjai minden embert megtámadnak, hogy saját sorsukra, az örök kárhozat tüzébe juttassák őket. Világunk egyre mélyebbre csúszó képe azt mutatja, hogy vannak embertársaink, akik büszkén vállalják ateista voltukat, amit a Sátán erőltet rájuk. Nos, a Sátánról világosan kimondhatjuk, hogy nem ateista, hiszen tudjuk, a menny csodálatos világából vettetett le és tudja, hogy számára már nincs kegyelem, sorsa az örök pokol tüze. 

Mit tehetünk ellene? Az Ige azt mondja: „Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben, mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmasságok ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.” Az ember ereje kevés arra, hogy legyőzze a Sátánt, ezért vette fel a küzdelmet vele Jézus Krisztus. El kell fogadjuk tehát a győztes, Jézus kijelentését: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (János 14:6.) Igen, Jézus a kereszten legyőzte a Sátánt és a Mennyei Atya az Ő áldozatára való tekintettel megajándékozhat minden magyar hívő embert a kegyelemmel, az örök mennyei otthonnal. Zengjük hát boldogan: „Jézusom tarts keresztednél, ott az élet forrás! Golgotáról árad rám a mérhetetlen áldás.”

Bátkai Sándor