A szétválasztás Istene

„Összekeveredtek a pogányokkal és eltanulták tetteiket.” (Zsoltár 106, 35.)

Az Örökkévaló Teremtő Isten, emberi ésszel felfoghatatlanul gyönyörű, bűntelen mennyei világban létezik. Kiáradó szeretetének melegét csodálatos élvezettel tapasztalják azok a szellemi lények, akik Isten közelségében élhetnek. Semmi bűn, szenny, fertőzés nem zavarhatja boldogságukat. A sátánná degradálódott Lucifer ugyanis, gonosz démonjaival együtt, végleg kitaszíttatott a gyönyörűséges mennyei világból. Ezért egy bizonyos negatív kicsengésű  „szétválasztás” történt. A bűnnel fertőzötteknek saját döntésük alapján a maguk választotta pokol tüzét kell elviselniük egy örökkévalóságon át. Az örökkévaló Teremtő munkájában is alkalmazta a szétválasztást, de pozitív értelemben, mert Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől... „és látta, hogy jó!” Igen úgy látta jónak, hogy ne keveredjen a sötétség a világossággal! Ez a bizonyos „szétválasztás” végigvonul a földi élet minden szakaszán. Az emberi történelem is egy döntő nagy „szétválasztással” fejeződik be, amit olykor a könnyen érthető „végítélet” szóval fejezünk ki. Az igében számos példa áll rendelkezésünkre a szétválasztást illetően, ami sok tanulságot szolgáltat az emberi világ számára. A kezdeti „szétválasztás” már az Édenre visszavezethető, hiszen Isten nem akarta, hogy a Sátán révén bűnre csábított ember bűneiben éljen örökké. Szomorúan, de „kilakoltatta” az embert gyönyörű otthonából, az Édenből, hogy ne egyen az élet fájáról, végzetesen megpecsételve saját sorsát! A „szétválasztás” tovább folytatódott, az Isten parancsára épült bárka is elválasztotta Nóét és családját a vízözönben elpusztult gonosz emberek tömegétől. Hasonlóan, Bábel tornyánál is történt egy bizonyos szétválasztás.

Kedves nemzettársaim! Izrael népének története számtalan esetben bizonyította, hogy a tiszta és a szennyes összekeveredése legtöbb esetben szomorú következménnyel járt. Moáb királya Bálák, jól ismerte Bálám prófétát és kijelentette: „Jól tudom, hogy akit te megáldasz, áldott lesz, és akit te megátkozol átkozott lesz.” (4. Mózes 22, 6.). Nos, ebből az alapállásból kiindulva ígért neki tekintélyes nagyságú fizetséget: kérésére átkozza meg Izrael népét, hogy győzelmet arasson felettük. Bálám tudta, hogy Isten örökkévaló hatalma kikerülhetetlen, ezért világos, egyértelmű választ adott: „Nem szólhatok magamtól semmit, csak azt mondhatom, amit az Isten ad a számba, ezért hogyan ronthatnám meg, akit Isten nem ront meg? Hogyan kárhoztatnám, akit az Úr nem kárhoztat?” (4. Mózes 23, 8.). Bálám számára világos volt, hogy az Örökkévaló ellen nem tud harcolni, hiszen felelőtlen küzdelme a saját halálát okozta volna. El is döntötte, hogy többé nem folyamodik „varázsláshoz”, amint korábban ezt tette. Amit viszont nem tudott megtenni Bálám próféta, meg tudta tenni a Sátán, az emberi vágyak ravasz kihasználásával. Az történt ugyanis, hogy Izrael fiai elkezdtek paráználkodni Moáb leányaival, akik meghívták a népet isteneik tiszteletére, áldozatára. A történelem számos esetben bizonyította, hogy a Sátán milyen nagy mértékben ki tudja használni az emberi vágyakozások lehetőségeit. Már az Édenben Éva kínálta fel Ádámnak a tiltott fa gyümölcsét, amit az különösebb mérlegelés nélkül elfogadott. A „szem gyönyörében” Dávid király is elbukott. Salamon, Izrael legnagyobb királya is megjárta ezeket a mélységeket, hiszen hatalmának csúcspontján ő maga is bálványozás áldozata lett. Annak ellenére, hogy elhangzott Isten egyértelmű tiltása: „Ne keveredjetek közéjük, és ők se keveredjenek közétek, mert az ő isteneikhez hajlítják szíveteket. Így történt, hogy Salamonnak a szívét vénségére más istenekhez hajlították feleségei, és szíve nem volt teljesen az Istené, az Úré”! (1 Királyok 11, 2–4.).

Drága magyar testvéreim! Örökre érvényes tanulság Izrael népének története. Isten minden intése ellenére a zsidó nép nem tanult a figyelmeztetésből: „Összekeveredtetek a pogányokkal és eltanultátok tetteiket.” (Zsoltár 106: 34–36.). A 21. század embere számára is időszerű a világos figyelmeztetés, amit egykor Pál apostol a korinthusi atyafiaknak üzent: „Milyen közösség van a hívő és hitetlen között?” (2 Kor. 6, 14–18.) Sajnos, magyar népünk között is van a hitetlenségnek több aktuális képviselője. Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke szerint, például, nincs szükség az iskolákban erkölcstan és hitoktatásra, maradjunk meg csak a robotika és a digitális oktatás mellett. A Nyugat még erőteljesebben képviseli a hitetlenség álláspontját, hiszen a magyar gyermekvédelmi törvény elfogadása miatt Brüsszel politikai zsarolásba kezdett. Magyarországnak járó pénzforrásokat tartanak vissza „büntetés céljából”, hogy a magyar kormány „fejet hajtva” vonuljon vissza keresztény erkölcsvédő politikájától. Adja Isten, lássuk meg végre, hogy nem a Vörösmarty Szózatában megjelölt balszerencse okozta népünk sok tragédiáját, hanem a napjainkig tartó belső viszályok, valamint Isten őszinte tiszteletének hiánya képezi sok történelmi tragédiánk igazi okát. Jézus Krisztusnak a golgotai kereszten kifolyt vére a mi népünk számára is megnyitja a menny kapuját. Ezt a végtelen örömet ígéri nekünk is az Ige: „Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához.” (Jelenések 22: 14–15.) Így zenghetjük: „Mily nagy boldogság, öröm megnyugvás, Jézus karjaiban jó nékem.”

Bátkai Sándor