A viszontlátás leírhatatlan öröme

„Tamás... ne légy hitetlen; boldogok, akik nem látnak és hisznek”

(János ev. 20, 27–28.)

Vannak olyan feledhetetlen események emberek, népek életében, amelyek végleg, kitörölhetetlenül ott élnek emlékezetükben. Jól sikerült pályaválasztás. Ifjúkori boldog találkozás az első szerelemmel. Gyermekeink születése, kivételesen szép családi örömök, amelyek végigkísérnek életutunkon. Az idős kor értéke abban is áll, hogy pozitívan lehet szemlélni a múlt tapasztalatait, és azokat az ifjabb nemzedéknek átadni. Különösen nagy jelentőséggel bír ez, ha az ember tudatában van élete véges voltának, hogy egy napon szükségszerűen át kell lépjen egy másik létformába a halál kapuján, és egy időre itt hagyja szeretteit. Isten, aki a vele való örök szeretetközösségre teremtett minket, nem hagyott bennünket tudatlanságban. Már az Édenben elmondta az embernek, hogy a teremtés minden mozzanatával egy örök, boldog együttlétezést készített elő. Világosan fogalmazott: elődbe tettem a jót és a rosszat, az életet és a halált, javaslom, válaszd a jót, az életet! Tehát, ha mi komolyan vesszük azt, hogy nekünk egy Jóistenünk van, aki szeretetből kezünkbe adta az Ő Szent igéjét, hogy legyen örök fényforrás földi vándorutunkon, biztosan célba érkezünk.

Kedves nemzettársaim! A hívő ember tudatában van annak, hogy Istentől jövünk, és az út végén, amikor átlépünk a túlsó partra Jézus Krisztus vár reánk. Ő feltárja előttünk a végcélt, de az utat nekünk kell megtennünk. Nem hagy magunkra az úton, mert tudja, hogy erőnket meghaladó kemény ellenség próbálja meghiúsítani „hazaérkezésünket”, ezért szükséges elkérni segítségét, és aki hittel kéri azt, meg is kapja. Szomorú, hogy – Sátán – a nagy csaló sokak kezéből ki tudja „csavarni” a Bibliát, ellopja az igazi Istenhitet, helyébe téves hagyományokba csomagolt „lecsót” kínál. Jézus sokszor, de különösen kereszthalála előtt szeretettel óvta tanítványait, ma bennünket: „Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben...” (Máté ev. 24, 4.) Látszólag a bibliai eseményeket idézik, de a golgotai Megváltó mellé ragasztanak egyéb dolgokat, amelyekről, akikről Jézus sohasem szólt. A megtévesztés a Sátán műve. Az ő „teológiája” és a Biblia olyan távol állnak egymástól, mint Ég és Föld! A keresztény világ elég régen „defenzívában” van, bezárkózik a falak közé. Alapvető kérdés: milyen irányba halad „médiafogyasztásunk”? Két évig a „vírusháború” ma viszont az orosz–ukrán háború tölti ki a híradások jelentős részét. Az Európai Unió felelős vezetői hivatalosan is kijelentették, hogy szekularizált világban élünk. Egyre elképesztőbb, a Bibliától messze eltávolodó ideológiákat népszerűsítenek. Kemény bírálatot tudnak megfogalmazni az Istenhívő vezető személyiségek ellen. Sötét mélységet képviselnek annak ellenére is, hogy az embernek, testét túlélő lelke van, és a jövőbeli sorsát földi élete, cselekedetei döntik el.

Drága magyar testvéreim! Jézus Krisztus elmondta a tanítványoknak: „Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok.” (János ev. 14, 19.) Jézus sohasem beszélt jövendő váltsághaláláról oly módon, hogy ne jelezte volna, hogy tanítványai és mindazok, akik szívükbe fogadták Őt, mint Istentől küldött Megváltót, újra látni fogják, újra találkoznak vele. Az is a valósághoz tartozik, hogy az életére törő ellenfelei nem kapták meg azt a lehetőséget, hogy feltámadása után láthassák, de tanítványai elnyerték a vigasztalás csodálatos örömét, újra találkozhattak Vele. Jézus a csodák sorát mutatta be, amelyek között a negyednapja halott Lázárt is feltámasztotta. Ezek után még a tanítványok sem tudták igazán elhinni, hogy a minden hatalom birtokosa elvérezhet egy golgotai keresztfán! A csalódás szívükben leírhatatlan volt. A hétnek első napján a magdalai Mária a sírhoz ment, és megdöbbenve látta, hogy a kő el van hengerítve a sírbolt elől. Elfutott, és aggódva mondta Péternek és Jánosnak: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk hová tették”. A két tanítvány azonnal a sírhoz futott, hogy meggyőződjön a hír valóságáról.  Döbbenettel tapasztalták, hogy a hír igaz, a sír üres! A tanítványok és mindazok, akik igazán szerették Jézust összegyűltek, és nagy csodálkozással, meglepődve társalogtak a váratlan helyzetről, s míg ez történt megérkeztek az emmausi tanítványok is, akik boldogan számoltak be arról, hogyan találkoztak a feltámadott Jézussal. Miközben erről beszélgettek maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: „Békesség néktek!” A váratlan látogatás kis rémülettel töltötte el őket, azt gondolva, hogy szellemet látnak. Jézus bátorítólag szólt hozzájuk: „Jöjjetek közelebb, lássátok meg kezemet, lábamat, mert a szellemnek nincs húsa, csontja.” Majd később, megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, és idézte a próféciákat: „Krisztusnak szenvednie kell, de harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az Ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között!” A Jézustól kapott megbízatás minden hívő számára alapvető fontosságú, hiszen Jézus a mi megmentésünkért vállalta a kereszthalált. Ha átjárja szívünket a Jézussal való találkozás öröme, akkor zengjük boldogan: „Feltámadt Megváltómnak szolgálok, Ő itt van a világban, tudom, hogy most is él. Kérdezed, honnan tudom? Itt él a szívemben.”

Bátkai Sándor