Egyházaink hírei

2023. szeptember 14. 15:41 (csütörtök) /

„Abban az időben: Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer? Jézus így felelt: Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!”

(Mt 18, 21.)

 

Áthelyezések, átrendezések az egyházmegyében

Pál József Csaba megyés püspök szeptember 2-án kibocsátott, 4/2023 számú körlevelének megfelelően a következő személyi és területi változásokat rendelte el a temesvári egyházmegyében.

Áthelyezések

Folyó év augusztus 1-jei hatállyal Szabó Gyula a kisiratosi plébánián végzett kisegítő szolgálatát befejezte. Hálásan köszönjük szolgálatát és a Jóisten áldását kívánjuk életére továbbra is. A főpásztor Máthé Lóránd plébánost felmentette a gátaljai plébánia vezetése alól és kisiratosi plébánosnak nevezte ki. 

Ft. Cocris Rudolf Constantin újmisés megkapta kinevezését első szolgálati helyére, mint plébániai kormányzó a gátaljai plébániára. Szolgálatát Filip Dorin-Gyula esperes külön felügyelete alatt fogja végezni.

Folyó év szeptember 1-jei hatállyal, a főpásztor Gál Vilmos borosjenői plébános nyugdíjba vonulási kérését betegségére való tekintettel elfogadta. Hűséges szolgálatát megköszönve, Isten áldása legyen életének hátralévő szakaszán.

Varga János kisegítő lelkészt felmentette az arad-belvárosi plébánia szolgálatából és borosjenői plébánosnak nevezte ki.

Bărbuț Augustin atyát felmentette az oravicabányai plébánia vezetése alól, a temesvári olasz hívek lelkipásztori szolgálatát megtartva, kinevezte a temesvári IX-es számú, újonnan alapított plébánia plébánosává és a Püspökség gazdasági igazgatóhelyettesének. Jäger Martin aninai plébánosi funkcióját megtartva, kinevezte oravicabányai plébánosnak. Lisi Francisc diakónust a lugosi plébánia szolgálatára rendelte. Puskás Attila visszatér a gyulafehérvári főegyházmegyébe. Hálás köszönet szolgálatáért, a Jóisten áldása legyen életén és munkáján.

Hiticaș Valentin-Macedon lelkipásztort a resicabányai Szentháromság plébánia plébánosává nevezte ki. Ugyanakkor kinevezte az egyházmegyei családpasztoráció koordinátorává is.

 

Átrendezések folyó év szeptember 1-jei hatállyal

A megyés püspök folyó év szeptember 1-jei hatállyal megalapította a temesvári IX. számú plébániát Szentháromság plébánia néven. Folyó év szeptember elsejétől Bozovics filia adminisztrálását és lelkipásztori ellátását a herkulesfürdői plébániára bízta. Szeptember 1-jei hatállyal a nadrági plébánia adminisztrálását a lugosi plébániára bízta. Ugyancsak szeptember 1-jei hatállyal a főpásztor megszüntette a vingai esperességet. A plébániák a következő beosztást kapják: Újaradot az aradi esperesi kerülethez csatolta. Majláthfalvát az aradi esperesi kerülethez csatolta. Németszentpétert az aradi esperesi kerülethez csatolta. Munár és Székesút filiák maradnak a csanádi esperességben.

Vingát a temesvári esperesi kerülethez csatolta.

Lippát Temesújfaluval a pankotai esperesi kerülethez csatolta.

 

Módosítások az esperességek között

A főpásztor Zimándújfalut, Újszentannával az aradi esperesi kerülethez csatolta. Simonyifalvát az aradi esperesi kerülethez csatolta. Öthalom plébániát az aradi esperesi kerülethez csatolta. Bulcsot a szörényi esperesi kerülethez csatolta. Tiszafát a szörényi esperesi kerülethez csatolta.

 

Családfesztivál Máriaradnán

A Temesvári Püspökség és a Családpasztorációs iroda szervezésében szeptember 16-án, szombaton egyházmegyei szintű családfesztivált szervez Máriaradnán, amelynek mottója: Az apostolok nagy erővel tanúsították Urunk, Jézus feltámadását, és mindnyájan bőségesen részesültek a kegyelemben (ApCsel, 33.) 

A program a következő:

9.30 óra, érkezés, regisztráció. 10 óra, szentmise. 11 óra, előadás (Tóth Attila családreferens, nagyváradi egyházmegye). 12 óra, kiscsoportos beszélgetés, 13 óra, ebéd, 14 óra, szentségimádás, dicsőítő énekekkel, 15.30 óra, hazaindulás.

Három éven felüli gyermekek és fiatalok számára korosztálynak megfelelő programot biztosítanak a szervezők. Jelentkezni szeptember 13-ig lehet a plébániákon vagy a 0773-773-004-es telefonszámon.

 

 

Arad

 

Az arad-ségai Kis Szent Teréz római katolikus egyházközségben vasárnap 8.30 órakor magyar nyelven szentmise, 11.30 órakor magyar nyelven szentmise, 12.30 órakor román nyelven szentmise, 10 órakor szentmise Tornyán. 

 

Az újaradi római katolikus templomban szeptember 1-jétől hétköznap felváltva reggel 8 és délután 18 órakor tartanak szentmisét. Szeptember 16-án, szombaton 15 órakor megkeresztelik Laza Dariót. Vasárnap 8.30 órakor rózsafüzér, 9 órakor magyar, 10 órakor német nyelvű istentisztelet. 13 órakor szentmise Angyalkúton. Az egyházközségben elhunyt Hum Franz (84). 

 

Tornya római katolikus templomát a Szent Kereszt Felmagasztalása tiszteletére szentelték. A templombúcsút szeptember 16-án, szombaton ünnepli a közösség. Ft.és ns. Király Árpád főesperes-plébános meghívására, a szentmisét 10.30 órai kezdettel ft. Andó Attila nagyszentmiklósi plébános celebrálja. Az egyházközségben elhunyt Szegedi Péter (47).

 

A nagyiratosi római katolikus egyházközségben ma, pénteken 8 órától szentmise. Szombaton Nagyiratoson 18 órától Schönstatti imaalkalom, 19 órától megemlékező szentmise Fodor István és neje, Etelka tiszteletére. Vasárnap 9 órakor Kisvarjason, 10 órakor Nagyiratoson, 11.30 órakor Nagyvarjason kezdődik a szentmise. Az iratosi szentmise után Rózsafüzér titokváltás következik. Szeptember 16-án, 18 órától Horváth Beáta, Mária nővér Schönstatti imára hívja a híveket, az európai nagy zarándokszentéllyel.

 

Tekintve, hogy a kisiratosi római katolikus templomnak a nagyharangja több mint egy éve megrepedt, új harangot rendeltek az ausztriai, 1599-ben alapított Grassmayr Cég harangöntő műhelyében. A 400 kilós új harang hazaszállítása érdekében Ausztriába utazott Korondi Józsa Erika polgármester a férjével, Zoltánnal, Faragó Péter parlamenti képviselővel, Andó László alpolgármesterrel, ft. Máthé Lóránd plébánossal, valamint a harang felszerelését és beüzemelését végző SC APEL INDUSTRIES Kft. szakembereivel – tudtuk meg Szallai Szabolcstól, a Kisiratosi Római Katolikus Egyháztanácsának az elnökétől.

 

A belvárosi református egyházközségben vasárnap 10 órától tanévkezdő istentiszteletet tartanak a fiatal gyermekek szolgálatával. A vasárnap délutáni istentiszteletre 18 órától az imateremben kerül sor, és a csütörtökönként tartott bibliaóra is 18 órától kezdődik az imateremben. Majláthfalván a vasárnapi istentisztelet 16 órakor kezdődik.

 

A Mosóczy-telepi református egyházközségben vasárnap 10 órától és délután 6 órától lesz istentisztelet, amely során Gombos Gábor lelkész szolgál. Kedden 10 órától csigakészítéssel egybekötött reggeli áhítatot tartanak. Szerdán 18 órától női kiscsoport és pénteken 18 órától házi bibliaórát tartanak. 

 

A borosjenői református egyházközségben vasárnap 11 órától, Pankotán 9 órától és Borossebesen 14 órától tartanak istentiszteletet. 

 

Az ágyai református egyházközségben pénteken 18 órától ifjúsági bibliaórát tartanak és szombaton 11 órától vallásóra lesz. A vasárnapi istentisztelet 11 órakor kezdődik.

 

Az aradi evangélikus lutheránus gyülekezetben vasárnap 10 órától magyar nyelvű istentiszteletet, csütörtökön 18 órától bibliaórát tartanak. A parókia Facebook-oldalán naponta 10 órától áhítat követhető.

 

A fazekasvarsándi evangélikus-lutheránus gyülekezetben pénteken 19 órától ifjúsági bibliaóra, szombaton 11 órától konfirmációi felkészítő, vasárnap 11 órától istentisztelet következik.

 

A simonyifalvi evangélikus-lutheránus gyülekezetben vasárnap 10 órától kezdődik az istentisztelet, hasonló alkalom 15 órától Pankotán.

 

Az arad-belvárosi baptista gyülekezet a vasárnap reggeli imaórán hálát ad a testvéri egység áldásaiért. A délelőtti istentisztelet üzenete: „Egységben képviseljük Istent hitelesen”, majd a délutáni igei szolgálat azt fogalmazza meg, hogy győztesek lehetünk Isten Lelke által! Igét hirdet Szabó Sándor lelkipásztor.

 

 

Krassó-Szörény

 

A krassócsörgői római katolikus templomban 2023. szeptember 16-án, szombaton két fontos jubileumot ünnepelnek: a KUD Klokotić Néprajzi és Népművészeti Együttes megalakulásának 75. évfordulóját, valamint a KUD Klokotić, valamint Krassócsörgő helység és a horvátországi Buševec települések közötti barátság és partneri kapcsolat 50 éves évfordulóját. A szeptember 16-i ünnepségen – amelynek középpontjában a 12.00 órakor kezdődő, Lauš Nikola püspöki irodaigazgató által celebrált szentmise áll – két horvátországi településről, Buševecből és Umagból érkeznek vendégek. Délután a krassócsörgői kultúrotthon előtt kulturális programra kerül sor, melyben a vendégek és a házigazdák egyaránt részt vesznek.

 

Szeptember 20-án, szerdán a szörényi esperesi kerület lelkipásztorai a nándorhegyi plébánián tartanak gyűlést. A találkozó a helyi plébániatemplomban 10 órakor szentmisével kezdődik.

 

 

Temes 

 

Bérmálás az egyházmegyében

Vasárnap, szeptember 17-én a temesvár-mehalai közösségben bérmál Pál József Csaba megyés püspök. A helyi plébániatemplomban a 11 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében a főpásztor 19 fiatalnak szolgáltatja ki a bérmálás szentségét. A liturgiát megelőzően a megyés püspök a bérmálkozók csoportjával találkozik. A fiatalok felkészítő hitoktatását Máthé Zoltán helyi plébános tartotta.

 

A Temesvári Püspökség munkatársainak kirándulása Szegedre

A temesvári egyházmegyében immár többéves hagyomány, hogy az ősz folyamán a Püspökség alkalmazottai tapasztalatcserével egybekötött kiránduláson vesznek részt. Idén szeptember 19-én, kedden a világi és egyházi munkatársak Szegedre kirándulnak. A csoport Pál József Csaba megyés püspök kíséretében kora reggel indul útnak autóbusszal a szomszédos szeged-csanádi testvéregyházmegyébe.

 

A papi szenátus ülése

Pál József Csaba megyés püspök elnökletével szeptember 21-én, csütörtökön 10 órakor ülésezik a papi szenátus. A gyűlés napirendjén az egyházmegye lelkipásztori, adminisztratív és társadalmi kérdései szerepelnek. Ezt követően, 11.30 órakor a főpásztor a főesperesekkel és esperesekkel tart megbeszélést.

 

Ünnepi vesperás a dómban

Szent Gellért napjának előestéjén, szeptember 23-án, szombaton a székesegyházban 18 órai kezdettel a temesvári székeskáptalan tagjainak jelenlétében Excellenciás Pál József Csaba megyés püspök ünnepi vesperást tart egyházmegyénk első főpásztora és védőszentje tiszteletére. 

 

Egyházmegyei zarándoklat Nagycsanádra

Szeptember 24-én, vasárnap, Szent Gellért ünnepén 17 órai kezdettel a nagycsanádi templomban szentmisét celebrálnak. A liturgiára érkező zarándokcsoportok nem csak soknemzetiségű tájegységünket képviselik, Szent Gellért oltalmát kérni a határon túlról is érkeznek lelkipásztorok és hívek. A templombúcsú alkalmából a német nemzetiségű hívek Kirchweih-t szerveznek a következő programmal: szeptember 23-án, szombaton 14 órakor a Kirchweih-fa felállítása, 19 órakor koncert – Time to rock. Szeptember 24-én, vasárnap 13 órakor a népviseletbe öltözött párok találkozója, 14 órakor a népviseletbe öltözött párok felvonulása, 17 órakor szentmise, 18 órakor táncok, 20 órától búcsús bál.

 

A temesvár-újkissodai plébániatemplomban Jäger Béla helyi plébános vezetésével minden csütörtökön a 18 órakor kezdődő szentmise után szentségimádásra kerül sor, amelynek témája Jézus Szentséges Szíve. A szentségimádást a plébániai közösségért és az új plébániaépület befejezéséért ajánlják fel. 

 

Nagyjécsai svábok találkozója

A Németországba kivándorolt Nagyjécsai Bánsági Svábok Egyesülete, a HOG Gross-Jetscha következő találkozójára szeptember 23-án kerül sor a Rastatt-Rauental-i Oberwaldhalle-ban (Am Vogelsand 40). A HOG Gross-Jetscha vezetősége meghívta Pozsonyi Daniel zsombolyai plébánost, aki egyben a nagyjécsai római katolikus hívek lelkipásztora is, valamint Dr. Claudiu Sergiu Călin egyházmegyei levéltárost, akik részt vesznek a találkozón. A Freiburg környéki Schlagerzeit együttes felajánlotta támogatását a találkozó megszervezésében. További újdonságként a HOG vezetősége úgy döntött, hogy a jövőben minden évben megrendezésre kerül ez a találkozó. További információ dr.-ing. Norbert Neidenbachnál, a HOG elnökénél és a www.jetscha.de vagy a www.pipatsch.info e-mail címen.

 

Templombúcsúk a főesperességben

A Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére szentelt temesvári piarista templomban szeptember 16-án, szombaton ünneplik a templombúcsút. Ez alkalomból Kocsik Zoltán templomigazgató meghívására a szentmisét délután 5 órai kezdettel Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök mutatja be. A templombúcsúra Kocsik Zoltán templomigazgató szeretettel várja a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum tanárait és alkalmazottait, valamint minden hívőt, aki ragaszkodik ehhez a templomhoz.

A nagycsanádi plébániához tartozó Keglevichháza római katolikus közössége szeptember 17-én, vasárnap ünnepli a Szent Máté apostol és evangélista tiszteletére felszentelt templom búcsúünnepét. A szentmisét 12 órakor Bene Tamás csanádi plébános mutatja be. 

 

Esperesi gyűlések az egyházmegyében

Szeptember 19-én a berestyei plébánián dettai és a temesvári esperesi kerület papjai találkoznak. A gyűlés a helyi templomban 10 órakor szentmisével kezdődik.

Hozzászólások