Életterünket Isten határozta meg!

„Mindezt azért tette, hogy az emberek keressék Istent” (Ap. csel. 17, 27.)

Nem szükséges különösebb „ékesszólással” ecsetelnem: félelmetes, nehéz időket élünk! A megszűnni nem akaró vírustámadás hírei napirenden vannak. Az orosz–ukrán háború a második világháború óta nem látott gazdasági válságot zúdított világunkra. A téli hideg közeledte mélységes aggodalommal tölti el a családokat. Az anyagi gondok mértéktelen növekedése már a „nyugati, jóléti” országokból is a felháborodás híreit juttatja el hozzánk. Ezek után kifejezetten üdítő hatást keltett az óhaza határain kívül rekedt nemzettársainkban, hogy számos településen sikerült megrendezni a „magyar napokat”. Hála Istennek, hogy minden nehézség és ellenséges környezet mellet a találkozás boldog örömét élhetjük át. Alapvető fontosságú tudomásul venni, hogy minden esemény, ami életünkben történik, az Örökkévaló Isten „felügyelete” mellett megy végbe. Lényéről azt lehet elmondani, hogy Ő az igazi, emberi értelemmel fel nem fogható örök Szeretet. Ezek után hálás szívvel azt is elmondhatjuk, hogy népünk számtalan rossz döntése, hibája ellenére kegyelmet tanúsított irántunk nem törölt el bennünket a föld színéről. Érvényes, amit Vörösmarty a Szózatban megfogalmazott: „megfogyva bár, de törve nem...” Isten kegyelméből még élünk, létezünk.

Kedves nemzettársaim! A Teremtő Isten igéje a mi számunkra is fontos iránymutató: látni a múlt hibáit és építeni az örök jövendőt. Számtalan eset mutatja az emberi eltévelyedéseket, de ugyanakkor a helyreállást is. „Ember tervez, Isten végez” mondja az ismert közmondás. Pál apostol – még Saulus korában – izzó gyűlölettel tekintett a Krisztus-hívőkre, és teljes erejével harcolt ellenük. Jelen volt az első vértanú, István megkövezésénél is, majd megbízó levéllel indult Damaszkuszba, hogy a Krisztus-hívőket láncra fűzve vigye ítélethozatalra Jeruzsálembe. Jézus Krisztus ezen az úton döntő fordulatot hozott életébe, oly módon, hogy üldözőből, üldözött lett. Ezt követően Jézus Krisztusról, mint Isten Fiáról és az emberi világ Megváltójáról szólt mindenütt életének utolsó napjáig. Missziós utjainak során egy alkalommal eljutott Athénig, ahol az Areopagoszon, jeles görög tudósok, filozófusok előtt nagyon fontos dolgot fogalmazott meg: „Isten teremtette az egész világot és mindazt, ami benne van... az egész emberi nemzettséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait...” (Ap. csel. 17, 24.) Nos, „a lakóhelyük határai” azt is jelenti, hogy a határokat először a mennyben jelölik ki! Ez viszont azt is jelenti, hogy amely nép Jézus Krisztusra való tekintettel kéri Isten kegyelmét, földi országa is virágzó lesz, áldásokban részesül, nem kell szétdaraboltan, más népek kínzó terhe alatt éljen!

Drága magyar testvéreim! A Biblia tanítása szerint komolyan kell vennünk, hogy minden embertársunkat – éljen a világ bármely részén – mint Isten teremtményét tisztelnünk kell. Az viszont természetes, Istentől belénk táplált érzés, hogy családunk tagjait mégis jobban szeretjük, mint a nem közvetlen hozzánk tartozókat. Ugyanilyen természetes, hogy amíg más népeket tisztelünk, legjobban a mi kis magyar népünket szeretjük, hiszen Isten nem tévedett, amikor bennünket a magyar nép kebelébe helyezett. A Bibliában a közösségnek különös jelentősége van: a nép, a család, a házasság olyan közeg, amelyet folyamatosan ápolni kell. Ezen felül az istenfélő közösség, a gyülekezet, ahova Isten helyezett bennünket, különös jelentőséggel bír. Ezt elhagyni, hidegen megtagadni Isten ítéletét válthatja ki. Bár emberileg jónak tűnő magyarázatokat készíthetünk: „Én az Úrral tökéletesen rendbe vagyok, Ő boldog mosollyal szemléli az én döntésemet.” Mondom ezt, magamat nyugtatva azzal a szándékkal, hátha Isten „beveszi emberi indokaimat”. Szükségszerű tudomásul venni: nem szabad hűtlenül elhagynunk azokat, akiket Isten reánk bízott. Mohácstól Trianonig sok figyelmeztetést kaptunk már. Az 1848-as elbukott forradalom és szabadságharc nagy véráldozata után Isten azzal „jutalmazta” népünket, hogy létrejöhetett az 1867-es történelmi kiegyezés, amely egy virágzó ország kialakulásának lehetőségét hozta el. Sajnos felelőtlen vezetőink belesodorták az országot egy mély szakadékot hozó világháborúba. De van egy jó hírem is: nincs olyan mély szakadék, amiből Jézus Krisztus ki ne tudna menteni bennünket! A szabadulásnak egyetlen útja van: a megtérés! Magyar népünk számára is van kegyelem! Legyünk végre „Jézus Krisztus népe”, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Kívánom, legyen Isten áldása a magyar napokon, hogy vidáman zenghessük: „Hálaének hangja zendül szívem mélyén szüntelen, amióta Jézust megtaláltam én, lelki békességet és nyugalmat Ő adott nekem, szabad lettem és az üdvösség enyém. Hálatelten énekel a szívem, hű Megváltóm áldom szüntelen, angyalok sem énekelnek szebben, mert új életet adott nekem!”

Bátkai Sándor