Ember, hol vagy?

„Az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy?” (1 Mózes 3, 9.)

Az Örökkévaló, az ember megteremtése előtt létrehozott egy csodálatos kertet, az Édent. Bár eső még nem volt a földön, de Isten parancsszavára pára szállt fel a földről, és mindenütt átitatta a termőföld felszínét. Az ember, a teremtés koronája, készen kapott mindent, ami a kellemessé tette az életét. Az ige, így fogalmaz: „Sarjasztott az Úristen a termőföldből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját.” Amikor elhelyezte Isten az embert az Éden kertjébe egy határozott, de jóindulatú, mentő szándékú parancsot adott neki: „A kert minden fájáról ehetsz, de a jó és rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod.” Nos, amint ismeretes, a tragédia megtörtént. A ravasz kígyó „kiforgatva Isten szavát” rávette az embert, hogy egyen a tiltott fa gyümölcséből.  Az eredmény az lett, hogy nyomban rádöbbentek végzetes tévedésükre, hiszen megnyílt a szemük, és észrevették „mezítelenségüket”. Azonnal takargatni kezdték fügefalevelekkel bűnük látható voltát, és elrejtőztek az Úristen elől a kert fái között. Azóta is hangzik Isten kérdő-hívó szava az ember felé: „Ádám, hol vagy?” Isten a közösséget keresi az örök boldogságra teremtett emberrel, hiszen a teremtés csodája, hogy van bennünk egy Isten formájú űr, ami az Örökkévaló „lakhelye” az ember lényében. A szeretet Istene viszont nem „terrorista zsarnok”! Megadta az ember számára a szabad döntés jogát: megnyitom szívem előtte, vagy megtöltöm a valóban „terrorista” Sátán gonosz eszméivel. Megszívlelendő a jeles Csókai professzornak tulajdonított kijelentés: „Bármit találjon ki az ember, csak ideig való. Örökkévaló, időtálló csak az, amit a „Kőszíklára” építünk, s ez Jézus Krisztus”!

Kedves nemzettársaim! Történelmi-politikai elemzések gyakran teszik szóvá, hogy miután bizonyos mértékben eltűnt a fasizmus, majd a kommunizmus, azt hittük, boldog világ köszönt reánk. Tévedtünk: megjelent a globalizmus! Célja, összekeverni a népeket, és ezzel a legszélsőségesebb gondolkodást, hamis isteneket zúdítani az emberi világra. Szomorú, hogy a meghatározó politikai személyiségek keményen eltaszítják az Örökkévaló közeledését, amikor kijelenti: „Én vagyok az Úr, nincs más Isten rajtam kívül!” (Ézsaiás 45, 5.). Napjaink valósága, hogy a brüsszeli vezetők alárendelik magukat a háttérben munkálkodó sátáni hatalomnak, nem akarnak tudomást venni a bevándorló áradat veszélyeiről annak ellenére, hogy Isten világos üzenetet küld a „bársonyszékben ülők” számára is: „A csalók jeleit semmivé teszem, és a varázslókat bolondokká, a bölcseket meghátrálásra kényszerítem, leleplezem, hogy tudományuk bolondság!” (Ézsaiás 44, 25.) Az Örökkévaló hatalma végtelen, aki Tőle kéri el az erőt a küzdelemhez, az számíthat segítségére a legnagyobb sátáni ellenséggel szemben is. Amikor a „törpe” Dávid csatára indult, a „hatalmas” Góliát ellen, azt mondta: „Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a Seregek Urának, Izrael csapatai Istenének nevében megyek ellened!” Dávid az Úr csatáját vívta, kétség nem férhetett győzelméhez! Az Örökkévaló számára az ember alkotta páncél vagy a megerősített falak sem jelentenek akadályt. Így történt ez, amikor Izrael népe Kánaán földjének meghódítását az Úr parancsa szerint végezte. Útjukat szelte a Jordán folyó. Ekkor, Józsué az Úr parancsát továbbította a Szövetség ládáját szállító papoknak: „Amikor odaértek a Jordán vizének a széléhez álljatok bele a Jordánba!” Nos, az isteni csoda meg is történt. A Jordán vize, az aratás idején mindvégig egészen telve volt. Egyszerre csak megállt a felülről lefelé folyó víz, gátként feltornyosult, és mindaddig száraz volt a meder, amíg az egész nép mindenestől át nem kelt a Jordánon. (Józsué könyve 3, 6–17.) Hasonlóan isteni csodával történt Jerikó bevétele is, hiszen a hadirend minden lépése itt is az Úr parancsszava szerint történt: a várost hat napon át, naponta egyszer kerülték meg a fegyveresek. Hét pap a kosszarvból készült kürtök zengő harsonájával vonult, majd a szövetség ládáját szállító papok, végül az utóvéd csapat zárta a sort. A hetedik napon mindez hétszer történt meg, és ekkor Józsué parancsára a nép, amely addig csendben vonult, a kürtök zengő hangjára harci kiáltásban tört ki, a falak leomlottak a nép pedig küzdelem nélkül elfoglalta a várost. Az Úr csodája itt sem maradt el: a bűnös város elbukott, az Úr szava iránti engedelmesség jutalmat nyert.

Drága magyar testvéreim! Alapvető fontosságú kérdés, melyik oldalon állunk, melyik csoportba tartozunk, miután életünk minden mozzanata az Örökkévaló szeme előtt történik. Jerikóról azt mondja az Ige: „be és elzárkózott”. Szívünk nyitott-e az életét értünk áldozó Jézus Krisztus előtt, vagy „be- és elzárkózott”? Akkor zárkózunk be, amikor olyat teszünk, amit nem szeretnénk, ha más is látná. Hiába a bezárkózás, Isten szeme átlát „minden vastag falon”. Jó lenne, ha mindennap keresnénk a Jézussal való kapcsolatot!

A reformáció ünnepéhez érkeztünk. Tudjuk, hogy egy szerzetes a cellájában éjjel-nappal könyörgéssel, böjtöléssel kereste az utat vissza Istenhez. Megtalálta: „egyedül Jézusban, hit által”. Minden embernek szüksége van hitre, bizalomra, hogy élhessen. Hit által építette Noé a bárkát háza népe megtartására. Isten igéje elmondja az utolsó időkre vonatkozóan: „Tűzözön vár ránk, menekülj a kegyelem bárkájába, mielőtt késő lenne.” Zákeus, a vámos, még a fára is felmászott, hogy láthassa Jézust. Bölcs dolog lenne magyar népünk számára is, ha „keresné azt a fát”, ahonnan legjobban meglátná Jézust. Keresné azt a közösséget, ahol igazán találkozhat Jézussal, és zengheti boldogan: „Jézus karjára bizton hajtom fejem le én, abban találom üdvöm, ha nyugszom hű szívén!”

Bátkai Sándor