Imádat csak Istennek jár

„Örüljetek az Úrban mindenkor!”  (Filippi 4, 4.)

A festőművész alkotása a tervei szerint történik. Az ecset nem irányíthatja a művész munkáját. Hasonlóan, az Örökkévaló teremtő munkája saját isteni terve alapján történt. Először megalkotta a mennyei, szellemi természetű világot, majd ezt követően alkotta meg a Földet a teremtés koronájával, az emberrel. A bűnbesüllyedés után következett a vízözön, majd az emberi hatalomvágyból eredő bábeli csúcsra törés. Ezt szükségszerűen követte a népek nyelvi közösségre való osztása. A Sátán továbbra is a Teremtő munkájának megrontására törekedett, Isten azonban védte a szeretetből teremtett embergyermekét. Kiválasztotta a nagyhitű Ábrahámot, hogy az ő leszármazottai keretében küldje e földre a Megváltót. Útódai Egyiptom földjére kerültek, ahol sorsuk rosszra fordult. Isten az addigi földi történelem egyik legnagyobb csodájával szabadította ki őket az egyiptomi erők fogságából. A szabadulás útja a Vörös-tengeren keresztül vezetett. A valódi csoda az volt, hogy a Vörös-tenger vize kettévált, és ők száraz lábbal keltek át a tengeren, az új haza irányába. Az államszervezetbe tömörülő népek társadalmi törvények közepette élik életüket. Isten is megadta nekik az együttélés rendszabályait, a Tízparancsolatot, s benne a Teremtő Isten személyére vonatkozó legfontosabb törvényt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből!”; „Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak! Ne imádd, és ne tiszteld azokat!” Tehát sem mennyei lényeket, sem földieket nem érhet az imádat tisztelete, amely csak Istennek jár. Ezek után szinte észbontóan nehéz megérteni, hogyan jut az ember folytonosan abba a helyzetbe, hogy saját döntése alapján nem a Teremtőt, hanem a teremtményeket helyezte imádatának tárgyává. 

Sátán erőteljes munkája kapcsán az ember mindig talált valamit, vagy valakit, aki fele hódolatával fordult. Így történt ez Izrael népével is, amikor türelmetlenségében nem tudta Mózest kivárni, hogy leérkezzen Isten hegyéről a törvényekkel, és arra kérte Áron papot, hogy készítsen számára istent, aki fele szálljon hódolatuk. Nos, ekkor összeadták arany kincseiket, Áron meg aranyborjút öntött belőle, és ez alkalmat adott  arra, hogy Izrael népe körültáncolja a borjút, azzal a felkiáltással: „Izrael, íme itt van a te Istened!”

Kedves nemzettársaim! A világ minden népének története és ebben Izrael sem kivétel, világosan mutatja, milyen hatalma van a Sátánnak az ember felett. Érzékeltetésképpen szükségszerű megemlíteni, hogy, amikor az Egyiptomból való szabadulás alkalmával Isten csodák sorát mutatta be, kiderült, hogy az egyiptomi fáraó mágusai is képesek voltak három csodát megismételni, majd utána erejük elfogyott a további csodatevésre, és ekkor azt mondták a fáraónak „Isten ujja ez”. Rádöbbentek, hogy a hatalmas Teremtő Istennel nem tudnak harcolni, hiszen a Teremtő Isten mindenek felett van. Sátán, azonban tudva, hogy tőle megvonatott a kegyelem, amíg e földön tevékenykedhet, továbbra is végzi pusztító munkáját, hogy minél több embert a kárhozatba rántson. A megtévesztés céljából legtöbbször maga is embereken keresztül munkálkodik, akár egyházi képviselők, próféták által is. Ezért hangzott az isteni figyelmeztetés népe számára, hiszen tudja, hogy ez a ravasz sátáni technika milyen eredményes az emberek megtévesztésére: „Ne engedjétek, hogy rászedjenek benneteket a próféták és a jósok, akik köztetek vannak, és ne hallgassatok az álmodók álmaira! Mert hazugságot prófétálnak nektek az én nevemben, nem küldtem őket!” (Jeremiás 29, 8.). A döbbenetes hitetlenség egyre növekvő méreteket mutatott az évszázadok során, ezért volt szükség a történelem egy pontján felvilágosításra, az Isten indította reformációra. A kemény, figyelmeztető bírálat mellett szól Isten igaz prófétái által is. Minden földre született embernek egy napon át kell lépnie a „túlsó partra”. Az ítélet azonban nem marad el, hiszen minden emberben van egy halhatatlan lélek, amely tovább él, és viseli e földről átvitt cselekedeteinek következményét: „Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra. Az okosok fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat az igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké.” (Dániel 12, 2–3.)

Drága magyar testvéreim! Az Örökkévaló Isten, boldog örömre teremtette az embert. Ezért buzdítja minden kor emberét Pál apostol, hogy örömünk egyedül csak a kegyelmes Isten szeretetéből fakadhat, imádatunk csak az Ő személye felé irányulhat, hiszen örök életünket csak Ő garantálhatja Jézus Krisztus keresztáldozatára való tekintettel. Őseink történelmét ismerve, hálával állapíthatjuk meg, hogy keletről érkezett népünknek Isten a csodálatos Kárpát- medencében adott lakhelyet. Szomorú, hogy Sátán közbelépésének itt is megvolt az „eredménye,” ugyanis a keresztény hitre térés után a rá jellemző megtévesztés munkája is sikeresnek bizonyult, hiszen a gyönyörű országban is felütötte fejét a pártütés, a testvérharc. Sajnos, ebből fakadnak a „balszerencsék, a vesztett csaták”. Szomorú, hogy most a végidőkben is tombol a Sátán, és a hitetlen „baloldal” továbbra is népünk pusztulásán dolgozik, akár a külföldi segítők ravasz, „guruló dollárjai” által is. Minden korban, de most ez utolsó időkben fokozottan érvényes: csak egyedül Istenre bízhatjuk életünket, hiszen az Örökkévaló szereti a mi drága magyar népünket is, ezért zengjük boldogan: „Nemsokára jön, újra visszajön! Várod-e Urad, mennyei Urad? Kész vagy-e, hogy Megváltód fogadd? Ó, én várom az Urat, szemem figyelve kutat. Várom, boldog örömmel, szívem neki énekel.”

Bátkai Sándor