„Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben...
(János ev. 8, 12.)
Jézus Krisztus, az Örökkévaló Isten hatalmával érkezett e földre. Tekintete átvilágítja az ember teljes lényét. Testi felépítésünk mellett, a legkisebb gondolat foszlányunk sem titok előtte. A legravaszabb farizeusok sem tudták Őt „beugrató” kérdéseikkel átverni, sarokba szorítani. A templomadó befizetését például, először Péteren kérték számon: Amikor Kapernaumba értek, odamentek Péterhez azok, akik a templomadót szedték, és megkérdezték tőle: „A ti mesteretek nem fizet templomadót?” „ De igen” – felelte. Amikor bement a házba, Jézus megelőzte, és így szólt: „Mit gondolsz Simon, a földi királyok kiktől szednek vámot, vagy adót: fiaiktól-e vagy az idegenektől?” Miután így felelt: „Az idegenektől”, Jézus ezt mondta neki: „Akkor tehát a fiak szabadok. De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, vesd be a horgot, és fogd ki az első halat, amely ráakad. Amikor felnyitod a száját, találsz benne egy ezüstpénzt, vedd ki, és add oda nekik értem és érted.” (Máté 17, 24–27.) Jézus megtartotta az „egyensúlyt” hiszen minden irányba átvilágította a hozzá közeledőket. Őt nem tudták a törvénykezők sarokba szorítani. Még a tanítványokat is „helyreigazította”, amikor bosszút akartak állni a szamaritánusokon, a szállásadás visszautasítása miatt. Látta a gonosz szellemeket, és világosan kimondta: „Nem tudjátok, minemű lélek van bennetek.” Ekkor újra megerősítette előttük földre jövetelének célját: „Mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem, hogy megmentse.”
Igen, Ő ma is látja a bűn miatt bekövetkezett tragikus helyzetünket. A jó hír az, hogy az ember elveszettségi állapota megváltoztatható. Tárgyak esetében azt mondjuk, hogy az elveszett tárgy semmit nem tehet azért, hogy megváltozzon az állapota. Akkor változik meg, ha az, akinek fontos, megkeresi. Nos, ezért jött Jézus, mert fontos vagy Neki. Eljött, hogy megkeressen mindenkit, és elveszettségi állapotából megmentsen az örök élet számára. Így tehát, létfontosságú tudomásul venni, hogy Jézus eljövetele nem pusztán „vidám földi kirándulás volt.” Nagy árat fizetett értünk a kereszten, hogy helyet készítsen számunkra a mennyben.
Kedves nemzettársaim. Jézus Krisztus óvatosságra intés céljából számos olyan jövendő eseményről szólt egykor, amelyek egyértelműen az utolsó idők közeledéséről tudósítanak bennünket. Világosan szól napjaink süllyedő életviteléről, valamint ezzel párhuzamosan a keresztény istenhit fokozódó elutasításáról. Ma már a bűnös élet elfogadott, természetes dolog. Bátorság kell az elkötelezett, akár áldozatokat is vállaló hitéletre, annak nyilvános megvallására. Ahol a gonoszt legyőző Jézus Krisztusról szóló üzenet hangzik, Sátán is jelen van, vagy elküldi rabságban tartott démonjait és végzi pusztító munkáját. Szemünkkel látjuk, az Ige napi valóságát, amit a sátáni mélységről mond: „Jaj a földnek és a tengernek, mert leszállt hozzátok az ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy kevés ideje van.” (Jel. 12, 12.) Szomorú, de a „keresztény Európa” hivatásos képviselőinek magatartása is döbbenetes mélységről árulkodik, amikor kijelenti: „Nem érdekel bennünket az üldözött keresztények helyzete.“ Európa legnagyobb jogalkotó szerve is leleplezte magát, hogy erkölcsileg csődbe ment, de ha nem is, legitimitását teljesen elveszítette. 2022 májusában például, az Európai Unió egyik törvényhozó testülete elutasította azt a javaslatot, hogy tárgyalják meg a keresztények riasztó üldöztetését világszerte. A javaslat válaszul született Deborah Samuel Jacob (Yakuba), egy nigériai keresztény diáklány megkövezésére és elégetésére, akit muszlimok öltek meg, mert nyilvánosan köszönetet mondott Jézusnak egy vizsgán nyújtott teljesítményéért. Ezért azzal vádolták meg, hogy valamilyen módon „istenkáromlást” követett el Mohamed ellen. Gyilkosai egy videót is készítettek róla, amelyen nevetgélnek és gúnyolódnak égő holttestén. Jean-Paul Garraud, az Európai Parlament francia képviselője a tragikus esemény hátterében vitát javasolt a kereszténygyűlöletről. A javaslatot 244 ellenszavazattal, 231 igen szavazattal és 19 tartózkodással elutasították. Az ellenszavazó európai parlamenti képviselők között volt az Európai Egyesült Baloldal, a Zöldek, a szociáldemokraták, röviden a baloldali pártok túlnyomó többsége. A javaslatot előterjesztő európai parlamenti képviselő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az Európai Bizottság nem akar koordinátort kinevezni a kereszténygyűlölet elleni küzdelemre.
Drága magyar testvéreim! Az Örökkévaló csodálatos kegyelme, hogy most még az utolsó idők nehéz napjai között is van népünk vezetői között olyan jeles személyiség, akinek hármas jelszava: Isten, Haza, Család. Amikor Jézus Krisztus, a végidők jeleiről beszélt, Nóé napjaira irányította figyelmünket: „Az emberek ettek, ittak, házasodtak, ültettek, építettek…” Ez önmagában véve nem rossz cselekedet. A lényeg viszont abban állt, hogy csak ez volt érdeklődésük középpontjában. A nyugati „jóléti társadalmak” életfelfogása világosabban bizonyítja a hittől való elfordulást. A pénzhatalmi elit, pedig egyre jobban a háborúba és az azzal járó gazdasági válságba sodorja az országokat. Nem gondolnak arra, hogy egyszer itt kell hagyni e múlandó földi világot és át kell lépni oda, ahol számot kell adni mindarról, ami e földön áthatotta életüket. Tévedésbe ne essünk, Isten nem gyönyörködik az emberek szomorú sorsában. Ő a bűn következményétől akar megmenteni bennünket. Attól a borzalomtól, amiből a bűn szerzőjének, Sátánnak nincs menekülési lehetősége. Nekünk csak egy tennivalónk van: hittel elkérni a kegyelmet Jézus Krisztus, keresztáldozatára való tekintettel, aki lefizette számunkra a „mennyei belépő” árát. Zengje hát minden magyar hívő boldogan: „Útban vagyok én testvérim, Kánaán országba fel. Amit az Úr vélem tett, ím néktek ezt mondom el: hála, hála, halleluja, bár itt vándor a nevem, szép hazám felé az úton, vígan zengem énekem.”
Bátkai Sándor
Hozzászólások