Köszönöm

Megváltozott értékrendű világunkban ha valami tiszta, lélekemelő élményben van részünk, napokig-hetekig dédelgetve, féltve őrizzük, újra átéljük.

Ilyen lélekerősítő ünnepségen, találkozón vehettem részt októberben, a lupényi református templom alapkőletételének 100 éves évfordulóján. Köszönöm fiamnak, családomnak, hogy én is ott lehettem. Lélekben ma is ünnepelek.

Köszönöm a jó Istennek, hogy sok évi távollét után abban a templomban imádkozhattam és vehettem úrvacsorát, amelyben félévszázaddal ezelőtt utoljára hirdetett igét az Édesapám. Abban a templomban, ahol engem is édesapám konfirmált, esküvőnkre áldását adta és Lupényban született fiú unokáját megkeresztelte. Imádkozhattam Budapesten élő öcsémért, aki betegség miatt nem lehetett jelen.

Köszönöm Istenem, hogy a templomban mellettem ülhetett két volt osztálytársam Krausz Jolán és Siklódi Angela, akikkel a múlt idők fájdalmas és derűs emlékeit idézve úgy éreztük, hogy lélekben megfiatalodtunk. Köszönöm Gáll Sándor esperes úrnak hitbéli szolgálatát és hogy a templomban elődjeire emlékezett és köszöntötte a jelen levő leszármazottakat.

Édesapám 29 évig (1933–1962) alázatos lélekkel, a legsötétebb korban is megtartó hittel szolgálta egyházát, a megmaradás reményével erősítette a magyarság összetartozását. Gazdag és tartalmas kulturális tevékenységgel, hagyományaink ápolásával küzdött anyanyelvünk elkorcsosulása ellen, se üldözés, se meghurcoltatás nem ingatta meg hivatástudatában. A magyarság nagyméretű menekülése idején is „Én maradok – vallotta – nem hagyom híveimet, a templomot és a hegyeket”. Haláláig Lupényban szolgált.

Köszönöm a magyarországi, vajdasági lelkipásztoroknak, hogy lélekhez szóló igével, imádságukkal erősítették a szórványban élő magyarok megmaradásának reményét. Állni fognak a templomok, ha igaz hitbéli élet van. Köszönöm Dézsi Attila prefektusnak, hogy a nemrég felállított és felavatott kopjafánál koszorúzás előtti ünnepi beszédében megerősítette: az összefogásban rejlik a megtartó erő. Köszönöm a nőszövetség, presbiterek, ifjak, egyháztagok gazdag egyházi és színes kulturális hagyományőrző munkáját. Köszönöm, hogy a vendéglátáson a felekezetre, korra való tekintet nélküli beszélgetések reményt adó útravalóval gazdagítottak. Köszönöm Farkas Éva ny. tanárnőnek a múltba kalandozást, hiszen Édesanyám óvodása volt, egyetemistaként én voltam az a szerencsés tanár, akinél gyakorlati tanítását végezte Nyárádszeredában. Igényes hivatását szolgálatnak tekintő közösségformáló munkája példaértékű.

Köszönöm a lupényi RMDSZ elnökének és munkatársainak, hogy olyan hittel, közösségépítő magyarságtudattal, felelősséggel és reménnyel végzik munkájukat. A nagyon megapadt magyarság körében nem szavakkal, de tettekkel bizonyítják, hogy létjogosultságuk van a szórványban. Nem üresek a templomok, és állnak a kopjafák gyökereink bizonyságául a katolikus és református templom előtt.

Példaértékű az egyházak és az RMDSZ közös értékteremtő munkája. A jó Isten adjon erőt és hitet a megmaradásáért folyó küzdelemben.

Késő délután élményekben gazdag lélekkel indultunk haza Marosvásárhelyre, majd Nyárádszeredába. Kilenc évig magyartanárként Marosvásárhely volt az otthonunk, majd családegyesítéssel maholnap 50 éve Bocskai városát, Nyárádszeredát érzem otthonomnak. A lupényi templom áhítatos csendjében elhunyt szeretteimért, szép nagy családomért, a megmaradásért küzdő népemért imádkoztam. Egyszerre csak valami csodálatos nyugalom szállt szívemre, a hazaérkezés csodálatos érzése. Igen, mert a lelki-szellemi útravaló bölcsője Zsil völgye volt. Az ég felé törő hegyekkel körülvett völgykatlanban élő tiszta lelkű, küzdelmes életű emberek közt, lelkész családban megtanultam hittel, küzdelemmel, de mindig reménnyel élni. Ahogy a fenyő sziklában is megkapaszkodva fény felé tör, úgy tanultam meg konok akarattal, hogy „Egyetlen botunk, batyunk, fegyverünk az anyanyelv” (Kányádi S.). Ez volt legértékesebb útravalóm családi, közösségi életemben, pedagógusi, magyartanári hivatásomban. Legyen megtartó erőnk, mint a legnehezebb időkben a hit és szeretet „Istennek áldása is az egymást szeretőkön van.” (Bocskai István)

Kiss Hajnal, ny. magyartanár