„Akié a Fiú azé az élet; akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.”
(1 János 5, 12.)
Az Örökkévaló Isten csodálatos lényét véges értelmünkkel fel nem tudjuk fogni. Emberi létünknek van kezdete és vége. Ezt a tényt naponként látjuk, tapasztaljuk. Szeretteinket sokszor fájdalmas könnyek között kísérjük el utolsó földi útjukon, és visszakerülnek a földbe, hiszen „porból lettünk, és porrá leszünk”. Az a tapasztalati tény, hogy itt hagyjuk e földi létet egy bizonyos idő után, annyira meghatározza gondolkodásunkat, hogy nagyon nehéz megértenünk: van a világmindenségben egy olyan lény, akinek nincs kezdete, nincs életének, létének vége. Öröktől fogva létező. Cselekvési lehetősége korlátlan. Ami viszont ismerté vált a világmindenségben az, hogy lénye az emberi ésszel felfoghatatlan nagy szeretet. Az olyan magas hőfokon lángol, ami meghaladja az emberi felfogó képességet. Csak hittel lehet megérteni, azaz hittel lehet elfogadni, mint a világmindenség létező valóságát.
Kedves nemzettársaim! Emberi gondolkodásunk, tapasztalatunk azt sugalmazza, hogy a szeretet lényegében egy fogalom, bensőnkben levő láthatatlan érzés. Valóságosan láthatóvá csak akkor lesz, ha valaki irányába kiáradóan megjelenik. Amikor gyermeküket a szülők boldog örömmel magukhoz szorítják, a szeretet kiáradó volta betölti a szülőt is, de a gyermeket is. Nos, a szeretetnek, hogy nyilvánvalóvá legyen, társra van szüksége. Így érthetjük meg, hogy az Örökkévaló Isten megbonthatatlan Szentháromságban létezik. A szeretetnek viszont alapvető létezési formája, hogy kiáradó legyen valaki irányába. Ez a tény hozta létre a teremtés csodáját, amint azt a Biblia első tudósításában olvassuk. Isten kezdetben megteremtette a mennyet, azaz benépesítette csodálatos szellemi lényekkel, majd megszületett a döntés: „Teremtsünk embert a mi képmásunkra!” Fontos megjegyezni, hogy a „képmásunkra” nem fizikai megjelenésre vonatkozik, hanem olyan nekünk ajándékozott szellemi képességekre, amelyek biztosítják az örök együttlétet a teremtő Istennel. Itt történt az elképzelhetetlenül szomorú tragédia. A megteremtett szellemi lények egyik kivételes szépséggel és hatalommal felruházott személye „megszédülve” hatalmától és dicsőségétől, az Örökkévaló fölé kívánta helyezni magát. Azzal, hogy ő legyen a mennyei világ dicsőséges királya, és mindenki az ő szépségét dicsőítse, neki hódoljon. Luciferről, a fényes hajnalcsillagról van szó, akiről az Ige így szól: „Lehulltál a földre, népek legyőzője. Pedig ezt mondtad magadban: fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat... hasonló leszek a Felségeshez! De a sírba kell leszállnod, a gödör mélyébe.” (Ézsaiás 14, 12–15.) Jézus Krisztus viszont így fogalmaz: „Láttam a Sátánt villámként leesni az égből.” (Lukács ev. 10, 18.) Nos, minden rossz dolog, ami az embert érintette e földön, a bűnre csábítás, a sátáni gonoszságból fakadt. Célja az volt, hogy elrabolja Istentől a teremtés koronáját, az embert, és saját sorsára juttassa, vele és bukott démonjaival együtt töltse az örökkévalóságot a pokol kínjaiban.
Drága magyar testvéreim! Az Örökkévaló Isten kiáradó szeretete olyan magas hőfokon égett az ember iránt, hogy eldöntötte, mindent megtesz a Sátán rabságából való szabadulásért. Ez a minden messze több mint amit az ember valaha is el tudott volna képzelni. Hajlandó volt elfogadni, hogy a bűnre kimondott halálos ítéletet egyszülött Fia Jézus Krisztus vállalja magára. Emberi ésszel felfoghatatlan, mert a bűn, az Isten elleni vétek is halhatatlan dolog. Kezelése, megoldása kétféleképpen történhet meg: ha az Örökkévaló Isten tökéletes Szent Fia magára vállalja, hogy elviseli helyettünk a bűneinkre kimondott halálos ítéletet, s így kiengeszteli Istent, és bűneinkre bocsánatot nyerünk. A másik megoldás, hogy nem kérjük el Jézus Krisztus keresztáldozatára való tekintettel a kegyelmet, és bűneink megbocsátatlanul örökre rajtunk maradnak, és szenvedjük a pokol örök tűzét, ami kimondatott a Sátánra és a gonosz démonjaira. Amikor a bűnbocsánatra gondolunk, szükségszerű megemlékezni arról, hogy meghatóan szép eseményre kerül sor ezen a hétvégen, amikor Ferenc pápa Magyarországra látogat, hiszen a jeles esemény címe-mottója a világmindenség kivételes személyiségének nevét foglalja magába: „Krisztus a jövőnk”. Nagyon fontos tudomásul venni, minden földre született ember akaratlanul is hozza magával az Ádámtól örökölt bűnt, ezért vallási beosztásától függetlenül (lelkész, püspök, pápa) el kell kérnie a kegyelmet üdvössége érdekében! Ha Ferenc pápa látogatása még közelebb hozza Jézus Krisztushoz magyar embertestvéreinket, érvényes lesz számunkra is, amit maga Jézus üzen akár ma a 21. század nehézségei közepette is nekünk: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” Isten áldja magyar népünket, hogy a mennyben találkozzunk az életét értünk áldozó Jézus Krisztussal, mert valóban Krisztus a mi jövőnk.
Bátkai Sándor
Hozzászólások