Mi végre vagyunk ezen a világon?

Megszületésünkkel egy láthatatlan szellemvilágból érkezünk fizikai világunkba, ahol testünk e föld alkotó elemeiből épül fel. Isten igéje úgy fogalmazza ezt meg, hogy „porból lettél…” 

Bár az anatómiai kutatások előrehaladott volta oda juttatta az embert, hogy ki tudja mutatni százalékra pontosan az emberi test alkotó elemeit, azok megfelelő arányú összeállítása mégsem hoz létre egy élő egyedet. Az emberré tételhez feltétlen szükség van arra a szellemi részre, amely az embert a teremtés koronájává teszi. Mózes könyvében így olvassuk ezt: „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké” (1 Mózes 2, 7) 

Mindnyájunkban elhelyezett Isten olyan szellemi és fizikai értékeket, képességeket, amelyek tökéletesen elegendőek arra, hogy betöltsük hivatásunkat földi pályafutásunk során. Alapvető fontosságú azonban, hogy felismerjük, mi végre vagyunk ezen a világon és életfeladataink elvégzése során tartsuk szem előtt a fontossági sorrendet. Jézus Krisztus erre vonatkozólag félreérthetetlen pontossággal fogalmaz: „…keressétek először Istennek országát és az Ő igazságát…”. (Máté ev. 6, 33)

Sajnos, a technikai civilizáció csúcsán élő posztmodern ember egyre jobban háttérbe szorítja az Isten nyújtotta szellemi értékeket és fizikai-testi vágyainak kiélésében keresi boldogságát. Fontos felismernünk, hogy a sikertől, népszerűségtől, gazdasági hatalomtól függő élet nagyon törékeny. Mindezek olyan világi értékek, amelyeket olykor akaratunktól függetlenül elveszíthetünk. Ha azonban tőlük függünk, akkor e világi értékek rabjaivá válhatunk. A halál viszont, egy adott ponton mindent elvesz tőlünk. Csak a halhatatlan szellemi értékeink maradhatnak meg. A világhódító Nagy Sándorról jegyzi fel a hagyomány, hogy halála előtt azt kérte környezetétől, hogy úgy helyezzék el koporsójában, hogy keze kinn csüngjön, jelezve ezzel azt, hogy minden korábbi sikere ellenére üres kézzel távozik e létből. Nos, a Megváltó többek között erre is figyelmeztet: „mit használ az, ha valaki az egész világot is megnyeri, de lelkében kárt vall”.

Jézus Krisztus a Gecsemánéban vívta meg a nagy szellemi csatát megmentésünk érdekében. Kimondhatatlan gyötrődése közben, hatalmas belső vívódása során, amikor a pokol kínjait kellett megkóstolnia nagy, vércserszerű izzadság közepette, mennyei Atyjához így folyamodott: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár” (Máté ev. 26, 39). Végül még kétszeri imádkozás után, megértve, hogy nincs más mód a megmentésünkre, elindult a kereszt felé vezető úton. Jézus akkor megérezte a pokol emberi szavakkal leírhatatlan szörnyűségét és azért vállalta a kereszthalált, hogy bennünket megmentsen a pokoltól. Nos, kedves magyar testvéreim, a kegyelem ajtaja számunkra is nyitva áll. A nagy árat értünk is kifizette Jézus Krisztus a kereszten. Csak igent kell mondanunk hívó szavára, és aki hisz a Fiúban annak örök élete lesz. Már itt e földi hazában Isten áldottai lehetünk, mert Ő nem azt akarja, hogy felmorzsolódva elpusztuljunk, hanem áldott életet készít számunkra is.

Életünk kitűnő alkalom arra, hogy igent mondjunk Isten szeretetére, míg halálunk teljes hazatérés ebbe a szeretetbe. Adja Isten, hogy drága magyar népünk felismerje ezt a csodálatos lehetőséget és válasszuk az életet úgy, hogy az örök élet forrását, Jézust fogadjuk szívünkbe.

Bátkai Sándor