Piros lámpa, vagy zöld út?

„Bölcsé teszlek, és megtanítlak, milyen úton kell járnod”. (Zsoltárok 32, 8.)

Amikor Kolumbusz elindult hosszú útjára, még nem tudta, hova fog megérkezni. Mindnyájunknak szüksége van segítségre ahhoz, hogy jól tájékozódjunk, helyes irányba menjünk. Bármennyire is jó körülmények között éljünk, gyermekeinknek szükségük van szülői tanításra, a helyes életrend elsajátítására, különben üres lesz az életük, a szülők számára pedig marad az el nem végzett munka miatti bánkódás. Napjainkban egy gyermek több órát tölt internetezéssel, tévénézéssel, kortársaival. A világ azonban erőteljesen zúdítja rá „sodomai” értékrendjét, formálja egyéniségét. Szükségszerű tehát „szorosan” jelen lenni gyermekeink életében. Ha anyagi áldozatot is kell hozni értük, lelki fejlődésük érdekében, az olyan értékes befektetés, amit a szülő sohasem fog megbánni. A Teremtő Isten az ember védelmében alapvető fontosságú életszabályokat, törvényeket adott, hogy megóvja őt földi életében a folytonosan jelentkező sátáni támadásoktól. Figyelmeztetésként azt is hozzáfűzte, hogy minden, kisebb-nagyobb eltérés az isteni rendelkezésektől, súlyos veszélyeket hord magában, mert a Sátán célja, hogy az ártatlannak tűnő elferdítésekkel a kárhozat mélységébe rántsa az embert. Ezért így fogalmaz: „Semmit se tegyetek ahhoz az igéhez, amelyet én parancsolok nektek, el se vegyetek abból!” (5 Mózes 4, 2.) Sőt a jövő nemzedék védelme érdekében elhangzott egy, a szülőkre háruló fontos parancs is: „Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is!” (5. Mózes 4, 9.) Isten igéjének ismertetését kihagyni a nevelésből, súlyos hanyagság, Isten és gyermekeink elleni vétek. Alapvető igazság, a szülőnek olykor erős küzdelmet kell vívnia a jó nevelés érdekében. Az is tény: erkölcsileg egyre süllyedő társadalmunkban, a folytonos külső hatások miatt, akár veszíteni is lehet, mert a Sátán mindent megtesz, hogy hatalmába kerítse már a gyermekeket is. De ha nem küzdesz, már eleve veszítettél! Szomorú emlékem maradt egy magyar család történetéről: amikor az édesapjától érdeklődtek, hogy vallási szempontból merre irányítja fiát, válasza az volt, hogy megadja neki a szabad döntés jogát, majd ha felnőtté válik, maga döntsön ebben a kérdésben. A fiúnak így nem volt valós igazodási pontja: melyik a piros lámpa, ahol meg kell állnia, és melyik a szabad, zöld út. Talajvesztetté vált, és szüleinek halála után nem sokkal erős depresszióban öngyilkos lett!

Kedves nemzettársaim! A gyermekekhez való viszonyulásban mindig erős különbség volt az emberek között. Egykor, Jézus figyelmeztetése is elhangzott a tanítványok fele, amikor azok távol akarták tartani őket Jézustól, azzal a jelszóval, hogy „ne zavarják a Mestert tanítói munkájában!” Jézus világos figyelmeztetése így hangzott: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyenekké a mennyek országa!” (Márk ev. 10,14.) Amikor Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy ne tiltsák el tőle a gyermekeket, a későbbi korokban élő emberekhez és minden keresztényhez is szólt. Jézus vonzza a gyermekeket, bennünket pedig kér: „Engedjétek hozzám őket!” Mintha csak ezt mondaná: „Ők jönnek! Ti ne gátoljátok őket!” Szívhez szóló történetet örökít meg az Ige, amikor Jézusnak jeruzsálemi bevonulását írja le: belépve a templomba vakok, bénák mentek hozzá és meggyógyította őket, a gyermekek pedig „Hozsánna a Dávid Fiának!” kiáltással dicsőítették Őt. A Jézust gyűlölő főpapok és írástudók, látva a sok gyógyítást és a gyermekek ajkáról felcsendülő dicsőítést, haragra lobbanva szóltak Jézushoz: „Hallod, mit mondanak ezek?”  „Hallom” – válaszolta Jézus. „Sohasem olvastátok: gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicséretet?” Jézus a gyermeki őszinteséget állította szembe a farizeusok képmutató, álságos magatartásával. Meghatóan kedves történetet ír le Túrmezei Erzsébet az Átragyog-e  rajtunk? című versében. Egy édesanya kisfiával ül a templomi padban, igehirdetést hallgat. A fiú álmélkodva nézi a szép mozaik templomablakot a tizenkét sugárzó alakot, azután megkérdezi: „Kik azok édesanyám?” Édesanyja egyetlen szóval csendesíti el: „Keresztények.” Néhány nap múlva, a hittanórán váratlanul elhangzik a kérdés: „Milyen emberek a keresztények, ki mondja meg nekem?” Egy kisfiú jelentkezik. Tanítója nagy érdeklődéssel hallgatja. Ilyen feleletet még nem hallott: „A keresztények olyan emberek, akiken átsüt a nap!” Lehet ennél drágább feladat, minthogy rajtad és rajtam átsüssön, átragyogjon az Ige fényes napsugara?

Drága magyar testvéreim! Egyre sötétülő világban élünk! Gyermeknek felnőttnek egyaránt szüksége van az Örökkévaló Isten védelmére. Sátán, tudván, hogy közeledik a vég és kevés ideje maradt hátra, hogy kiélje gonosz hajlamait az LMBTQ szodomai eszmeiséget nyomja emberi világunkra. A digitális világ minden eszközét felhasználja, hogy már óvodás kortól fertőzze a gyermekeket is, de senkit, fiatalt-időst sem kímél. Segítsen Isten megérteni, hogy a Biblia a legjobb összekötő kapocs Istennel. Az Ige zöld lámpája megnyitott út a mennybe. Jobb, mint a mobiltelefon, mert sohasem kell térerőért aggódni, ugyanis Jézus Krisztus kereszthalálával megteremtette a 100%-os lefedettséget az egész Földön. Kiontott vérével aláírta a hűségszerződést, amely örökre szól. Ingyenesen hívható! Bárcsak megértené minden magyar szív és ne kapcsolná ki soha, zengve boldogan az éneket: „Szívemben eldőlt, követem Jézust! Nincs visszaút, nincs visszaút!

Bátkai Sándor