Gyermek-képzőművészeti tábor Erdőhegyen

„Ha élet zengi be az iskolát, az élet is derűs iskola lesz”- üzeni Ady Endre. S ha ez a zengő élet történetesen nem csak az iskolát, hanem a parókiát s a református közösségi házat is betölti, külön öröm. A „templom és iskola” egymásra találásának nagyszerűsége, „szent frigye” gyönyörű értékeket teremhet, teremthet.

Az elmúlt napokban, mintegy az őszi iskolakezdés felvezetőjeként, szinte zsongott az erdőhegy-kisjenői református templom és környéke a képzőművészeti gyermek-alkotótábor résztvevőinek nyüzsgésétől. Nt.Papp József lelkész úr buzdító felhívása a táborozásra, kíváncsi kételyeket ébresztett gyermekben és szülőben egyaránt: -Mi fán terem az a képzőművészet? Mi a haszna?- Mert a vidéki ember (s állítóalg a gyermek is ember. De még mennyire az!) szereti tisztán látni tevékenységének gyakorlati értelmét.

A képzőművészetet ábrázoló művészetnek is nevezik, mely a festészet, a grafika és a szobrászat összefoglaló neve. Tehát a látás és a tapintás művészetének is mondható.

A táborozás néhány napja alatt mindezt megtapasztalhattuk, érezhettük, láthattuk a nagyváradi Búzási Andrea művészetpedagógus jóvoltából, aki megragadó egyéniségével, szakértelmével, nevelői tapintatával meggyőzött gyermeket és felnőttet egyaránt, hogy minden gyermek lelkében ott csírázik a vágy ismeretlen szőpségek felfedezésére, netán önkifejező értékek létrehozására. Csupán eszközöket kell a kezébe adni.

Beszélgetéseink során a művészettanárnő kinyílvánította, hogy számára óriási élményt jelent a gyermeki lélek fogékonysága, az alkotó munkába ízlelés, ízleltetés öröme. Annál is inkább, mivel azt érzi, hogy az erdőhegy-kisjenői gyermekek nem üres lappal indulnak, kiváló tanítóik vannak, akiknek köszönhetően jól neveltek, fogékonyak. A tanító nénik kollegiális azonosulással szívesen kapcsolódtak be a tevékenységekbe, melyeknek keretében hamar ráéreztek az alkotó munka nagyszerűségére.

Minden foglalkozás előtt a vendégtanárnő egy-egy fejezetet olvasott fel a kiváló, József Attila- (1974) és Kossuth-díjas (1996) ifjúsági író, Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című, 1981-ben kiadott meseregényéből, melyet annak idején meg is filmesítettek. Különösen ügyelt a mese lelki vonzatainak nyomatékosítására, mely által, főleg a kisebbeknél, sikerült megmozgatni a gyermeki fantáziát, megindítani az alkotói folyamatot. Tisztában van ugyanis azzal, hogy az első friss benyomásnak milyen óriási termékenyítő hatása van, amikor a gyermek átéli a felfedezés örömét.

Mostmár csupán biztosítani kell számára a változatos, gyermekekre alkalmazott, emberbarát anyagokkal dolgozó, alapszintű látványos technikák megismerését, mint: szénrajz (érdesa felületű papírra faszőn rudacskával), kollázs, kollográfia (nyomtatási folyamat előkészítése és létrehozása), agyagozás, fára festés olajjal (bútorfestés), monotypia (lemezre festettt olajkép átnyomása nedves papír alapra), vászonfestés, gyertyarajz (álomrajz fehér lapra fehér gyertyával) s a különféle színkeverések, festék felvitel, anyagformálás gyakorlati kivitelezése.

A 17 táborozó beleízlelt egy olyan naív alkotói, szépteremtő folyamatba, mely irányt jelez a „művészi szép” igénye, értése, netán létrehozása felé. Figyelemreméltó próbálkozásaikat a közösségi házban megtekintheti a többi gyermekpajtás, de a csemetéikre méltán büszke szülők, rokonok, sőt kívülállók is. Bizonyára egyik-másik otthon falára is odailleszkedik hamarosan a család szemefényének önálló alkotása, mely igazolja az esztéta meglátását: „Gyermekes, primitív.../De van benne szív.”

Remélhetően, az alapszíntű alkotótábor sikerélményei, Búzási Andrea művészetpedagógus és helyi támogatóinak köszönhetően, majdan hozzásegítenek egy magasabb színtű szépérzék formálódásához, hogy az átlagember környezetében is az értéktelen giccses álszépségeket felváltsa az értékes művészi szép.

Csanádi János