„Arad a magyaroké is”

„Mit eszelt ki Magyarország? Orbán embere (a magyar miniszterelnökről van szó – szerk. megj.) bizarr nyilatkozatot tett: akárhány Aradunk lehet!”

Így vezeti fel beszámolóját az október 6-i, Aradon elhangzott beszédeiről az egyik tekintélyes hazai román napilap.

Az „akárhány Aradunk lehet” a szövegösszefüggésből kiragadva nem egészen világos, de Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárának azon kijelentése, miszerint „Arad nemcsak a románoké, hanem a magyaroké is”, a cikkíró szerint „különös”.

Hogy miért lenne különös, nem tudom.

A magyarázat talán a „magyaroké” kifejezésben rejtőzhet.

Kik azok a magyarok?

Hát lehetnek az anyaországiak, s ha valóban azok, akkor, ugye, itt a háttérben a revizionizmus szándéka is meghúzódhat. Belemagyarázva, persze, de hát ez sokaknak nem esik nehezére.

De lehetnek akár az aradi magyarok, ez esetben a kifejezés tartalma talán nem is annyira borzalmas, hisz ők is Aradon élnek. Nem is tegnaptól. (Bár, zárójelben: egyre kisebb számban, és sokan azt a fáradságot sem vették, hogy elmenjenek szavazni egy jó héttel ezelőtt, magyarságukat, jelenlétüket bizonyítandó.) 

Arad, évente legalább egyszer, október 6. környékén a világ minden táján, ahol magyarok élnek, az érdeklődés előterébe kerül, hiszen történelme számára kiemelkedő eseményre emlékezik: itt végezték ki, a sors szeszélye folytán, a tizenhármakat. Szörnyű tragédia volt számukra, meg a magyar nemzet számára, egyszersmind, főleg az utókornak, felemelő példája annak, hogy a bukásban, az önfeláldozásban lehet múlhatatlan dicsőség. (Gondoljunk csak az előzményekre, a perzsák ellen hazájukért egy szálig elveszett ókori spártaiakra, és ezernyi más hősre, akiket máig emlegetnek. Román viszonylatban, mondjuk, a nemzeti hősökként számon tartott Horea, Cloşca és Crişan parasztvezérekre, akiknek tette nehezen vethető össze az aradi vértanúkéval.)   

Fel nem foghatom, mi lenne a bizarr abban, ha egy politikus azt jelenti ki ma, 2020-ban, hogy „Arad a magyaroké is”. Mi, magyarok még itt vagyunk.

A történelem univerzális, egy nemzet, ország történelme elsősorban azonban az övé. S ha Aradon (rágondolni is szörnyű!) már nem lesz magyar (számunk, sajnos, töretlen mértékben csökken – és vannak riasztó példák: már-már eltűntek a németek, zsidók, szerbek is). Magyarok azonban, ha nem is Aradon, még akkor is lesznek, és Arad történelmi hősei akkor is élni fognak az emlékezetben.

Az igazán bizarr az, ha valaki az „Arad a magyaroké is” kijelentésen fennakad.

Amúgy Potápi Árpád államtitkár beszédében azt is kijelentette, hogy magyarnak lenni a Kárpát-medencében ma már nem hátrány, hanem inkább előny, és lehet akárhány Aradunk (azaz: érzékeny veszteségünk), ha nem hagyunk fel a reménnyel és egyesült erővel küzdünk, semmilyen erő nem győzhet le bennünket.

Szép gondolat. Igaz is lehet, ha eszerint cselekszünk.