Brixit

27 tagú marad idén is az EU Horvátország júniusi csatlakozása ellenére? A kérdés válasza Londonban van, tavaly ugyanis felerősödtek a Nagy-Britannia kilépését követelő hangok. Olyannyira, hogy a minap az USA felszólította szoros szövetségesét, hogy ne lépjen ki az EU-ból. 

Európa egyik legjelentősebb országának kilépése ugyanis hatalmas pofon lenne az EU számára. 1957-es létrejötte óta az EU folyamatosan bővült, soha sem fordult elő, hogy egy ország kilépjen a klubból. A gazdasági világválság azonban visszafogta, mondhatni felszámolta a bővítési lendületet.

London és Brüsszel viszonya soha sem volt egyszerű, a brit lakosság és politikai osztály az 1973-as EU-csatlakozást sem igazán emésztette meg. A nyolcvanas években Margaret Theacher vaslady miniszterelnöksége alatt, Nagy-Britannia jelentős pénzügyi kedvezményeket harcolt ki magának – London azóta sem járul hozzá az EU közös agrárpolitikájához. Ennek ellenére, Nagy-Britannia az egyik legjelentősebb nettó befizető ország maradt.

Éppen ez a legkényesebb probléma, a brit közvélemény és a politikai osztály nagy része emiatt jelentős nyomást gyakorol David Cameron miniszterelnökre, Nagy Britannia kilépését szorgalmazva. Hadd bajlódjanak a németek, franciák, hollandok stb. a görög és spanyol gazdasági mélyrepüléssel, vagy a román korrupcióval és demokráciaellenes hajlamokkal.

Meddig tud ellenállni a miniszterelnök az egyre erősebb nyomásnak? Tavaly ősszel elismeréssel fogadták döntését a skót függetlenség kiírásáról szóló népszavazás elfogadásáról. Az a legdemokratikusabb megoldás, hogy maguk az érintettek döntsenek, ne csak néhány politikus zárt ajtók mögött, hangsúlyozták elismerően angolok és skótok egyaránt.

Vajon Nagy-Britannia EU-s tagsága kérdésében miért nem ír ki hasonló népszavazást?

Talán mert ebben az esetben az EU-ból való kilépés borítékolható – a nagy többség erre szavazna. Az erősen jobboldali beállítottságú, individualista britek szemében az EU túlzott baloldalisága, szerteágazó bürokráciája és a demokratikus intézmények hiánya a fejlődés akadályai. Elegük lett az „elesettek” évtizedes pátyolgatásából, boldoguljon mindenki, ahogy képes, saját erejéből. A tőlük a déli és keleti országok részére még nagyobb anyagi támogatást követelő Párizs, pedig egyszerűen felháborító, olaj a kilépés tüzére. Meggyőződésük, hogy az EU-s malomkő nélkül Nagy-Britannia jobban boldogulna, akárcsak Svájc, vagy Norvégia, s gratulálnak maguknak, hogy nem mondtak le a font sterlingről az euró javára. Óriási gondoktól szabadultak meg, miközben a németeknek, például, újabb és újabb pénzügyi áldozatot kell hozniuk a déliek felelőtlenségének kijavítására, a problémák mégsem oldódnak meg.

Ellen tud-e állni David Cameron az egyre erősebb belső társadalmi és politikai nyomásnak? Amikor hasonló nyomás – noha a britnél kevésbé radikális – a többi nyugati országban is emelkedőben van.