És ha nem fizetnék?

Néhány nap múlva lejár a közelgő, december elején tartandó parlamenti választásokra a jelöltállítás határideje, és nem egy párt van Romániában, amelynek kebelében késhegyre menő harcok dúlnak a jelölti tisztség megszerzéséért.

A jelöltség és a parlameneti képviselőség aligha lehet rossz, ha annyian igyekeznek elérni.

De ezúttal nem is erről szólok, hanem arról a pajzán ötletről, amelyet egy hazai politikus, talán parlamenti képviselő vetett fel a napokban, s a melynek az a lényege – a nemrég lezajlott helyhatósági választásokból kiindulva –, hogy a helyi tanácsosoktól vonják meg a javadalmazást, s akkor majd meglátjuk, hányan fognak tülekedni a tisztségért.

Minden pártnak természetesen az a vágya, törekvése, hogy jelen legyen a helyi és országos határathozó és végrehajtó szervekben, ha nem így volna, a pártnak sem volna értelme. De ha benne vagy a helyi tanácsban, illetve a parlamentben, minél több képviselővel, a helység és az ország irányításában is jelen vagy, illetve nagyobb a súllyod.

Tagadhatatlan igazság.

Van azonban az éremnek egy másik oldala is: ki legyen, személy szerint az, aki pártját, politikai alakulatát képviseli – x, y vagy z? Saját megítélésük szerint valamennyien pompásan megfelelnek a követelményeknek, de némelyiküket, a játékszabályoknak megfelelően előnyben kell részesíteni, másokat pedig kigolyózni (jobb esetben addigi teljesítményük alapján).

Ilyen a politika.

No de mi van az ötlettel, amely szerint a helyi tanácsosokat nem kellene fizetni (illetve csak szimbolikusan), és azok csupán honpolgári tudattól vezérelve, a köz iránti elkötelezettségből vállalnák el a funkciót?

Jelenleg, a hatályos törvények értelmében, a megválasztott tanácsosok a polgármester juttatásának tíz százalékában részesülhetnek. (Példa: a polgármester tízezer lejes fizetése esetén havi ezerben.) A polgármester fizetése nem egy körülményektől független fix összeg – egy igen kicsi község (van Romániában, furcsa módon, olyan is, amelynek lakossága a legutóbbi népszámlálás szerint nem éri el a kétszázat!), de a legkisebb ismert fizetés is 4800 lej. (Egy város vagy nagyobb község esetében az összeg 8200-12 400 közötti, egy nagyvárosnál persze nagyobb.) Nos, ennek már a tizedéért is talán érdemes tanácsosnak lenni (bár elméletileg meg kell dolgozni érte, s a tapasztalat szerint ezt nem mindenikük teszi meg).

Mi történne, ha egy tanácsos havonta csak egy lejnyi összeget tehetne zsebre?

Magam nem tudom, az olvasóra bízom a megítélését.

Az igazán ambíciózusok, helységük ügyének elkötelezettjei talán így is vállalnák a felelősségteljes, és sok vesződséggel járó funkciót. De vannak tanácsosok, menő üzletemberek, akiknek a havi pár száz lejes juttatás még cigarettára is kevés – a tanácsosi funkció a maga lehetőségeivel sokkal többet jelent.

Az amúgy szép gondolatot, biztos vagyok benne, előrelátható időn belül nem fogják gyakorlatba ültetni. Kigondolójának nevét egy-két napig azonban megszellőztette a sajtó, s a reklám ki tudja hol gyümölcsözhet majd.