Álláspont

Felkészületlenül érték a romániai politikumot a tömeges utcai tiltakozások, sem a magabiztos hatalom, sem a sebeit nyalogató ellenzék nem számított rájuk.

A kormány február elsejétől 1250-ről 1450 lejre (16 százalékkal) emelte a bruttó minimálbért Romániában.

Vannak emberek, akiknek az élete nyitott könyv, és vannak emberek, akiknek az életébe még a hozzájuk közel állók se tudnak bepillantani.

Ha régebbre tekintünk vissza, bőven találunk ötletes, okos, bátor, ügyes, szerencsés aradi embereket. Ipar, kereskedelem, újság, színház, iskola, sport- és társadalmi élet teremtődött a városban. És még sok minden más is: legendák, anekdoták.

A múlt század ötvenes éveiben tiltott volt a klasszikus operett. A kommunista ideológusok állították: az nem a dolgozók műfaja, csak a gazdagok, a kizsákmányolók világát mutatja be.

A napokban 82 román akadémikus aláírásával a román néphez és az állam intézményeihez intézett felhívása jelent meg, amelyben az ország (elméletileg) legnagyobb elméi határozottan, „a nemzeti identitás, szuverenitás és egység nevében” arra szólítják fel a politikusokat, hogy Románia javára fogjanak össze.

Fölöttébb aggasztó irányba próbálja terelni a PSD a civil tiltakozások hullámát a nacionalista kártya kijátszásával.

Barátokkal vitázunk a Romániában kialakult politikai helyzetről. Van, aki a kormány intézkedéseit helyesli, mert sikerült megakadályoznia egy nyilvánvalóan külföldről sugallt (irányított?) államcsíny-kísérletet. Lehet, igaza van.

Időszámításunk előtt majd’ négy évszázaddal (még eléggé távol a birodalom fénykorától) a történelmi források által is némileg alátámasztott legenda szerint a Rómát sikerrel támadó, azt kifosztó gall vezér az egyezkedésnél vátságdíjul megnevezett, általa híjával találtatott aranymennyiség ellensúlyaként nehéz kardját dobta a mérleg másik serpenyőjébe, ezekkel a szavakkal: vae victis – jaj a legyőzötteknek.

Az elmúlt napokban Románia-szerte az ország himnuszát énekelték az utcákon, sőt a külföldön tüntetők is.

Nem a mi feladatunk (lenne) ítélkezni mások felett, mégis egyik alapvető emberi tulajdonságaink közé tartozik.

Hatalmas öngólt rúgott a PSD a büntetőtörvénykönyv módosításával, amit az utcán tüntető tömegek a korrupció oltalmazásának és a jogállamiság sárbatiprásának tekintenek.

Igencsak hozzászoktunk a langyos, csendes, enyhe telekhez. Voltak ugyan olyanok, akik hiányolták a hóember-faragást, nem volt alkalmuk elővenni megélezett korcsolyájukat, nem vihették ki a folyóparti gátra a padlás sarkában meghúzódó szánkót, hagyniuk kellett a naftalinban bundájukat, szőrme kucsmájukat, nem csodálhatták a szobájuk ablakán kinyíló jégvirágokat.

Sokat beszélünk, írunk a gyermek- és az öregkorról, a szerelemről még ennél is jóval többet. A romantika és a nosztalgia világa nem ismer határokat.
És a munkás évek?

Gyászjelentés napilapunkban. Egy 84 éves férfi halálhíre. Inkább csak a családtagokat, közeli ismerőseit, a szomszédokat értesíti a temetés időpontjáról. A többség számára ismeretlen név, személy. Pedig…