Gazdaság

Hallom, látom, hogy a szomszédos Szerbia lett Európa talán legszegényebb országa. Az ország gazdasága évek óta stagnál, a lakosság negyede mélyszegénységben él. Naponta tízezrek várják az ingyenkonyhák levesét.

Nyakamban sokszor fityeg fényképezőgép. Hátha találok valami lencsevégre valót útközben.

Az embernek az az érzése, hogy a román politikusok nem néznek tévét, nem hallgatnak rádiót, nem olvasnak újságot.

Egy magyar tévéadón sugárzott dokumentumfilmet küldött egy barátom a világhálón. A legkeletibb magyar faluban, Dobrudzsában, a Konstanca melletti Oituzban (Ojtoz) forgatták.

Naponta elmegyek mellette, mégis városvédő barátomnak minap küldött fényképe hívta fel a figyelmemet, hogy milyen siralmas állapotban van városunk egyetlen megmaradt hirdetőoszlopa.

Reménykedtem, merthogy német vér folyik ereiben…
Hiába!

Azt hiszem, nem vagyok egyedül a generációm tagjai közül, akinek a tévéhíradók alatt eszébe jutnak a második világháborút megelőző események.

Egyre többen jelentkeztek felajánlani elhalt családtagjaik hagyatékát, avagy feleslegessé vált saját könyvtárukat.

Tavaly december elején nagy csinnadrattával avatták fel a pécskai Maros-hidat. Jelen volt a megye politikai elitje, a hagyományokhoz híven megszentelték a különböző vallásfelekezetek képviselői.

Elektronikus postámban rengeteg küldemény a világ szép, érdekes tájairól. Nem tagadom, nincs időn mindet végignézni.

Az Európai Unióban Románia esetében számos alkalommal merül fel indoklásként a korrupció kérdése.

Csendes a Maros. Délutánonként, kora esténként legfeljebb egy-egy kajakos teszi meg többször a távot oda-vissza a Voinţa és a várhíd között.

Az egyik hazai közszolgálati tévé magyar adásában a közelmúltban riportfilmet vetítettek egy kovácsmesterről.

Annak idején, fél évszázada egykori középfokú nemzetiségi iskoláink példát mutató módon művelték a természetjárást.

A közelmúltban láttam egy koncertet a margitszigeti szabadtéri színpadon. Nem szeretném, ha valaki dicsekvésnek venné, nem is azért említem.