„Az Úr napja” a gyülekezeti találkozásé, vagy a tétlen heverésé?

„Akik pedig hittek, részt vettek a közösségben és az imádkozásban”

(Ap. csel. 2, 41–42.)

Az egyház a hívők közössége, akik Jézus Krisztust Uruknak és Megváltójuknak vallják. Az Ótestamentum korában élő nép lelki utódaiként, Isten minket is a világból hívott ki. Imádkozásra, a közösségvállalásra, az Ige meghallására, az úrvacsora ünneplésére, az egész emberiség szolgálatára és az evangélium egész világon való hirdetésére léptünk közösségre egymással. Az egyház Isten családja: Őáltala elfogadott gyermekek, akik a megújított szövetség szerint élnek. Az egyház Krisztus teste, a hit közössége, amelynek maga Krisztus a feje. Az egyház „Krisztus menyasszonya is”, akiért Krisztus meghalt, hogy megtisztítsa és megszentelje. Diadalmas visszatértekor dicsőséges egyházat állít maga elé, minden korok hűségeseit, vérén megváltottakat, akiken nincs szeplő vagy sömör, hanem szentek és fedhetetlenek. Véges értelmünk többnyire csak a földi valóságot látja, ami bennünket körülvesz. A fizikai látás hatalmában élve, könnyelmű magyarázatokkal elmaradunk az egyházi összejövetelekről. Szomorú igazság, hogy egyre fokozottabban tapasztaljuk a templomok, gyülekezetek kiürülését. Történik ez annak ellenére, hogy az Örökkévaló Isten halhatatlan Szent Fia halandó testet öltött, hogy lefizesse bűneink árát, hogy megmentsen a végzetes, kínos pokoltól. Alapvető gond: Istent nem lehet, látszólag jónak tűnő emberi indokkal „kifizetni”. El nem tudjuk képzelni, micsoda borzalmas fájdalom volt saját Fiának szenvedését látni a kereszten, ahol vére a mi megmentésünkért folyt, ma pedig az ember könnyelműen elmarad az egyházi összejövetelekről. Aki munkahelyén keményen részt tud venni fizikai létének fenntartása érdekében sok emberi tevékenységben, de a közösségi, testvéri összejövetelről könnyen lemond, egy nap felelnie kell érte.

Kedves nemzettársaim! Jézus Krisztus feltámadása után többször megjelent tanítványai előtt, a korábban tanultak hasznosítására buzdította őket, kitartóan vegyenek részt a lelki munkában. E földről való távozása előtt nyomatékosan kiemelte, hogy megbízza őket az „örömüzenet” továbbadásával minden ember számára a föld végső határáig. Tehát a hívő közösségek tagjai isteni megbízatás alapján végzik az Ige üzenetének továbbadását. Szükségszerű tehát jelen lenni a közösségi alkalmakon, a Szentlélek ihlette igehirdetés lelki erőforrás minden hívő számára, amit az Örökkévaló által készített alkalmakon átadhat embertársainak is. A gyülekezeti közösség megalakulásában Péter apostol jelentős szerepet kapott, hiszen pünkösdi prédikációja „szíven találta” a hallgatókat. Elmondta a gyülekezethez való csatlakozás menetét: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” Továbbá kérte őket: „Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől!” Akik pedig hittek a beszédnek, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk. Mindannyian kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.” (Ap. csel. 2, 38–42.)

Drága magyar testvéreim! Madách Imre jeles művének címe: Az ember tragédiája. A cím szinte utal arra, hogy az Isten parancsától való elfordulás az ember számára tragikus következményekkel járt, hiszen az ős-gonosznak, a Sátánnak uralma alá került. Az embernek küzdenie kell céljai érdekében, ám a hívő bízhat Isten kegyelmében, mert az úton felette áll pajzsként Isten kegyelme. „Ember küzdj és bízva bízzál!” Alapvető fontosságú viszont, hogy az ember ott legyen, ahol Isten őt különböző eszközein keresztül „munkába állítja.” Így például Józsué Isten utasításait Mózes révénkapta meg. Timóteus elfogadta Pál apostol tanácsait, Ruthnak nagyon jót tett, hogy elfogadta Naominak szeretetből fakadó, jövőjét építő tanácsait. Jézus megígérte, hogy kérésére az Atya elküldi a csodálatos Pártfogót, a Szentlelket, aki elvezet bennünket minden igazságra. Ő figyelmünket Jézusra, irányítja, aki megmentésünkért életét adta a kereszten. Örök sorsunk e földön dől el, mert a kegyelmet csak itt e földön kérhetjük el. Ezért Isten örök Igéje óvva int bennünket, amikor úgy fogalmaz: „És könyvek nyittattak ki… Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe azt a tűz tavába vetették.” (Jel. 20, 12–15.) Szükségszerű tehát, hogy minden magyar embertestvérünk kapcsolódjon egy igazi hívő közösséghez, ahol hűségesen tanulmányozza Isten igéjét és élete igazolja, hogy a hívők közösségét Isten ajándékának tekinti. Számára tehát az Úrnak napja a közösséget erősítő alkalom, nem a „tétlen heverés napja”. Így zengheti boldogan a hívők közösségében: „Jézus keresztjénél nékem jó, mert onnan árad a kegyfolyó. Szívemnek ez béke, üdvadó, áldom Szent Nevét!”

Bátkai Sándor