A Művészeti Népiskola kiállítása

Szerdán délután mondhatni teljesen megtelt az aradi, Horia utcai  kiállítóterem az érdeklődőkkel. Nem csoda: ha csak a kiállítók jöttek volna el (majdnem kilencven alkotás került a falakra), akkor se marad üres a terem, de hát nyilván ott voltak a szülők, rokonok, ismerősök, barátok, tanárok, meg a közreműködők, hiszen a Művészeti Népiskola szokásos biennáléját, azaz kétévente esedékes rendezvényét tartották. Pontosabban ezúttal a jelentős múltú iskola néhány képzőművészeti osztályának – festészet, grafika, design (formatervezés) és számítógépes design, a nemrég alakult naiv festészet szak – diákjai mutatták meg magukat alkotásaikon keresztül.

Egy művész, vagy a pályára készülő művészpalánta számára a közönség előtti megmutatkozás nyilván rendkívül fontos, akár eldöntheti további sorsának alakulását.

A dolog persze nem ilyen egyszerű; sokan próbálkoznak, keveseknek sikerül: a művészkarrier nemcsak óhaj, hanem tehetség kérdése is. Ez utóbbi vagy van, vagy nincs. Ha van, fejleszteni lehet, ha hiányzik, akkor annyi.

A művészeti népiskolák (nem népművészeti iskolák, ahogy némelykor a magyar sajtóban olvashatjuk a román elnevezés fordítását) jó keretet, lehetőséget szolgáltatnak mondhatni tömegek számára az ismerkedésre a művészet bizonyos ágazataival, akár kezdők, akár haladók a területen. Sokan ezekben az iskolákban vesznek először ecsetet a kezükbe, először kerülnek képzett zongora-, hegedű- stb. tanárok keze alá, s barátkozhatnak meg alapvető fogalmakkal a választott művészi ágazatokban. Nem mindenikükből lesz „menő”, de szinte biztosan mindenki jóval nagyobb hozzáértéssel néz majd meg egy kiállítást, hallgat meg egy koncertet, s közeledik általában a művészethez.

Vannak, akik, tehetség birtokában, alapvető tanulmányok után kiugorhatnak.

Nincs szabály, hogy így, vagy úgy.

***

A tárlatot az aradi képzőművészeti élet vezető személyiségeinek egyike, Kett-Groza János, a művészeti népiskolában hosszú ideje oktató festőművész-grafikus tanár nyitotta meg és vezette le – utóbb tanítványai, ifjak és nem egészen ifjak köréje sereglettek, hogy közös fotón örökítsék meg a pillanatot.

Lucian Ienăşescu, az intézmény jelenlegi vezetője arról beszélt, hogy a biennálé immár nyolcadik kiadásához érkezett, s nehezebb volt a folytatás, mint az elindítás. Maria Furnea, immár befutott festőművész, az iskola egykori tanítványa (szakmáját tekintve mérnök, a Népiskola elvégzése után a Képzőművészeti Főiskolát is abszolválta, tucatnyi évig az aradi Ion Andreescu Képzőművészeti Kört vezette) arról beszélt, hogy az érvényesülés, az országos vagy nemzetközi elismerés útja mindenki előtt mindenkor nyitva áll.

Elméletileg igen.

Mintegy zárójelben: lehetséges, hogy a fentieket sok hozzáértő „visszakézből” megkontrázza, noha a képzőművészetekben egy adott pillanatban meglehetősen nehéz érvényes véleményt nyilvánítani. Van Gogh életében, állítólag, egyetlen festményt adott el, azt is műkereskedő bátyjának; ma művei dollármilliókért kelnek el.

Egy romániai, közelebbről nagybányai festőművész képeit napjainkban a nemzetközi képtőzsdéken millió dollárokban, eurókban mérik. Nem mondom, hogy érdemtelenül. Azt sem, hogy igen.

Véleményem: mondjuk az aradi Kett-Groza János jó néhány alkotása (nem voltak láthatók a nem róla szólt kiállításon) szerintem bízvást felvehetné a versenyt jó néhány nemzetközi karriert befutott festménnyel.

***

Közelről: tegnapelőttről indultunk.

A kiindulópont pedig az aradi művészeti népiskola. Amely az évek során számos, a művészet különböző ágai iránt érdeklődő nemzedéket készített fel a művészet befogadására, több-kevesebb sikerrel.

Hogy fontos-e az emberiség életében a művészet, irodalom, arról vitatkozhatnánk, pró és kontra érvekkel.

Alig hinném, hogy a kontra-érvek győzhetnének.