Együtt örömben, bánatban

Arad – Negyedszer rendezték meg szombaton–vasárnap a nemzetiségek találkozóját a soknemzetiségűnek számító Tornyán, ahol a többségi románság mellett magyarok, szerbek, romák élnek. A magyar határ menti falu temetőjében sírkövek tanúskodnak arról, hogy jó száz éve izraeliták is éltek errefelé, sőt német, szlovák nemzetiségűekről is tudnak a helybeli öregek.

Négy évvel ezelőtt a helybeli Pro-Pir Kult egyesület vezetője, Tóth Piroska és Suttyák András kezdeményezte a nemzetiségek találkozóját, vállalkozva a megszervezésére is. Az „örömben, bánatban együtt” együttélést szimbolizáló rendezvény, ahogy gyűltek a tapasztalatok, egyre sikeresebb lett, a mostanit fenntartás nélkül nevezhetjük az eddigi legjobbnak.

Szombaton délután négykor a helybeli kultúrotthonban a Tornya – nyitott ablak az interkulturalizmus felé elnevezésű kerekasztal-megbeszéléssel kezdődött a rendezvénysorozat, amelyen ott volt Antal Péter, a Tornyát is magába foglaló Pécska polgármestere, Bognár Levente, a megyei RMDSZ elnöke, aradi alpolgármester is. A főszervező Tóth Piroska megnyitó szavai után mindketten köszöntötték az eseményt, a pécskai polgármester pedig bejelentette: jövő évtől a falu napját és a nemzetiségi találkozót egyszerre, kétnapos, a mostaniaknál nagyobb szabású rendezvényen tartják meg.

A helyi lakodalmi szokások témájú megbeszélés, vagy inkább beszélgetés fő előadója, Dorina Lică a román menyegzőkről beszélt érdekesen és nagy tárgyismerettel, a sokáig a határ menti városban élt Delia Chevereşan tanárnő a nagylaki szlovákok lakodalmáról beszélt (kis kiállításon a szlovák lagzi egyik legjellegzetesebb tárgyát, a násznagy által adományozott ún. griliás elnevezésű, szimbolikus jelentésű – ezúttal maga készítette – édességet is bemutatta), Jámbor Ilona a helyi magyar lakodalmak néhány sajátosságáról szólt, megemlítve azt a megyei múzeumi kiadványt is, amely az Arad megyei,­ köztük a tornyai nemzetiségek sajátos szokásait, hagyományait mutatja be.

A nap második programja az ünnepségen részt vevő nemzetiségek kultúrotthon elől induló felvonulása volt. A helybeli, népviseletbe öltözött óvodások által megnyitott, a nagyvarjasi Pintér András-zenekar által kísért hosszú menet bejárta a helység néhány utcáját, s útját élénk érdeklődés kísérte. Egy háza előtt, az árnyékban üldögélő idős asszony megjegyezte: ő ilyet még életében nem látott, de örül, hogy megérte.

Mire a menet visszaérkezett a további események színhelyére, a falu központjában lévő tágas, a szerb templom melletti füves térre, ott már javában „állt a bál”, kondérjaik mellett sürgölődtek a szakácsok, főtt a bográcsos, a töltött káposzta, sült a mititéj, fogyott a hűtőkből az üdítő és a sör, a színpad pedig várta a fellépőket. Itt találkoztunk a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnökével, Battonya város alpolgármesterével, Kreszta Trajánnal, valamint a szarvasi Závoda Ferenccel, a Békés Megyei Önkormányzat képviselőjével, aki később meghívta a műsor két szereplőjét, a vingai és nagyszentpéteri táncosokat egy szarvasi rendezvényre. És ott volt Jarko Simion, az aradi szerbek vezető személyisége, aki emlékezetem szerint egyszer sem hiányzott a nemzetiségi találkozókról.  

A szokásnak megfelően a műsort románul, magyarul és szerbül levezető Marieta Gavra, Suttyák András és Jadran Cojocaru az immár határon túl is ismert kisiratosi Rónaság citerazenekart szólította először a színpadra, majd a helybeli, román és magyar népviseletbe öltözött óvodások következtek (magyar csoport van, magyar kisgyerek, sajnos, nemigen Tornyán), majd a Banat-JA újaradi táncsoportja, a vingai bolgár néptáncosok, a tornyai magyar hagyományőrző fiatalok, a battonyai szerb iskolások és egy női dalcsoport, a Temes megyei Nagyszentpéter szerb táncosai, a fakerti román tánccsoport, s immár jóval sötétedés után a helybeli cigányok igen nagy közönségsikerű tánca következett. Az estét, fél tizenegy táján, a („tartalékosan” kiálló) pécskai Búzavirág és a nagyhírű, már-már profi pécskai Păstrătorii tradiţiei együttes zárta zenekari számaival, táncaival, szólistáival. Ezután a színpadtechnikai hátteret is biztosító Unirol, Lőw Ernő hívta diszkózásra a még helyszínen maradt közönséget.

A folklórműsorra visszatérve: sok igen jó produkciót láthatott a közönség (a vingai bolgár és a nagyszentpéteri szerb fiatalok, többnyire iskolások, például, mind autentikus népviseletükkel, mind kiváló táncosaival, mind a koreográfiával kitűntek). A nap nagyon kellemes meglepetését azonban kétségtelenül a „tornyai magyar hagyományőrzők” csapata nyújtotta. Mondhatni a semmiből keletkezett, és Jaksics Florentina (a névből is kitetszik az interkulturalitás) pár hét alatt egy koncepciójában, felépítésében kitűnő előadást hozott össze a helybeli, bár máshol tanuló iskolásokból, és sikerült a lakodalmas szokásokat megelevenítő produkcióhoz négy kitűnő hangú helybeli asszonyt is megnyernie. (Ni, az Etus, Rózsika, Julis, Ilonka, ismerte fel örömmel őket a színpadon a mögöttem románul beszélgető két hölgy.) A kivitelezésén még lehetne csiszolni, ám – ismerve a helyi viszonyokat – kivételes eredménynek könyvelhető el, hogy ez a mintegy húsztagú együttes megalakult és nagyon tisztességes produkciót mutatott be. Tina – mindenki így ismeri – a fiatalok és szülők hozzáállását, no meg az egykor Tornyán tanító Ujj Ágnes tanárnő segítségét köszönte meg.

Mindent összevetve – a nagy sátorban rendezett kiállításokat, kirakodóvásárt, a vasárnapi sportvetélkedőket, diszkót is beleszámítva – jól sikerült rendezvény volt a tornyai, jövőtől a falunapokkal együtt megrendezendő nemzetiségi találkozó. Csak gratulálni lehet a szervezőknek és a sok szponzornak – a pécskai tanácsnak, szakácsoknak, anyagiakkal vagy munkával segítőknek –, akik nélkül nem sikerült volna egy, a falu népe számára emlékezetes ünnepet létrehozni.