Észrevenni, hogy az élet nagy ajándék, nagy lehetőség

Az arad-ségai római katolikus közösség idén ünnepli Lisieux-i Szent Teréz születésének 150. évfordulóját, boldoggá avatásának a 100. jubileumát, valamint az új plébánia és a templomtorony felépítésének a 30. évfordulóját. Ft. és ns. Király Árpád főesperes-plébános meghívására az ünnepélyes búcsúi szentmise főcelebránsa és szónoka msgr. Bőcskei László nagyváradi püspök volt. A búcsú előtti három napon ft. Kapor János tiszteletbeli kanonok, kisjenői plébános vezetésével lelki gyakorlatot tartottak magyar és román nyelven.

Ünnepélyes búcsúi szentmise

Vasárnap az arad-ségai római katolikus templomban 16.30 órakor kezdődött ünnepélyes búcsús szentmisére a felkoszorúzott feszület nyomában 14 pap és egyházi vezető társaságában vonult be msgr. Böcskei László nagyváradi püspök, aki út közben a jobb kezével áldást osztott a templomot megtöltő hívekre, megsimogatta a feléje nyújtott kisgyermekeket. Miután a hívek válaszaival Baum Péter állandó diakónus jóvoltából elhangzott a könyörgés, a főpásztort Balogh Márton, az egyháztanács elnöke köszöntötte magyarul és románul.

Ezt követően ft. és ns. Király Árpád főesperes-plébános a főpásztorhoz fordulva, a következőket mondta: „Kedves püspök atya, szeretettel köszöntöm, hiszen Kis Szent Teréz példáját követve, a szívünk szeretetre teremtetett. Ezt a ragaszkodó szeretetet fedezhetjük fel a Kis Szent Terézt tisztelőkben, a paptestvérekben, mindenkiben. Ezúttal püspöki üdvösségben első alkalommal van közöttünk, de általános helynökként 2002-ben, 2005-ben és 2008-ban is a közösségünkben üdvözölhettük. Sokan itt vannak azon fiatalok közül, akiket ön a bérmálás szentségében részesített. Ez a búcsúünnep számunkra egy különleges jubileum: Kis Szemt Teréz születésének a 150., szentté avatásának a 100., illetve a templomtorony és a plébánia felépülésének a 30. évfordulóját ünnepeljük. Az ünnepet tetőzi a tény, hogy Kis Szent Teréz ereklyéje is velünk van, tehát régi álmunk és vágyunk teljesült. Örömünket tetézi, hogy belülről sikerült felújítanunk a templomhajót, ahova új padlócsempét szereltünk, és a padokat is szépen újrafestettük, restauráltuk. Arra kérem, a szentmise végén áldásával erősítse meg a közösségünket, hogy tovább tudjunk munkálkodni. Szeretettel köszöntöm a jelen lévő paptestvéreket, köszöntöm Faragó Péter parlamenti képviselőt, RMDSZ-elnököt és Tóth Csaba prefektust, főispán urat. Minden kedves vendégünket Isten hozta!” Köszöntőjét románul is megismételte. 

Válaszában msgr. Böcskei László váradi püspök elmondta: „A Jó Isten is úgy rendezte, hogy erre a szép ünnepre el tudjak jönni, miután József püspök úrnak Rómába, a szinódusra kellett mennie, ezért Árpi atya megkért: ha lehet, jöjjek el. Örömmel tudtam igent mondani, mert éppen úgy alakult, hogy a mai délutánt az együttünneplésre szánhatom. Annak is örvendek, hogy a szentmisén ismerős arcokat is láthatok, noha már elég régen jártam itt, hiszen 15 éve mentem el Temesvárról, de ahányszor Temesvárra utazva áthaladok Aradon, mindig szeretettel gondolok az együtt eltöltött évekre, a közös megtapasztalásokra, akár a felépült templommal és plébániával kapcsolatban is. Ugyanakkor más közös ünneplések, az orgona felszerelése és felszentelése is eszembe jut. A közös emlékek megerősítenek bennünket a hitben és az ünnep is alkalom arra, hogy ismét felfedezzük Istennek az ajándékát, ismét elköteleződjünk az Ő szolgálatába. Ehhez kérjük a közösség védőszentjét, Lisieux-i Szent Terézt, hogy legyen közbenjárónk és kísérőnk. Nagyon sok szeretettel köszöntök mindenkit, és örvendek, hogy együtt ünnepelhetünk.” A főpásztor köszöntőjét románul is megismételte.

Az evangéliumból magyarul és románul az egyháztanácsosok olvastak fel.

Kis Szent Teréz Istenhitének forrásai

Ünnepi szentbeszédében msgr. Böcskei László püspök a megszólításokat követően kifejtette: „A mai ünnepi prédikációra készülődve, Kis Szent Terézre vonatkozóan egy érdekes vallomást találtam. Ebből szeretnék néhány gondolatot idézni. Eddig ugyanis nem sokat foglalkoztam Kis Szent Terézzel, bizonyos lexikális ismereteim voltak róla, de idegennek éreztem őt. Tanítását és óvásait a naiv lélek megnyilvánulásainak tartottam. Életemben azonban elérkezett a pillanat, amikor bennem is megfogalmazódott a kérdés: mi volt annyira rendkívüli az ő életében? Hőstetteket ugyan nem vitt végbe, rendkívüliségeket nem jegyeztek le róla. E kérdések engem oda vezettek, hogy ez a szent szimpatikus kezdett lenni számomra olyannyira, hogy keresni kezdtem a közelségét. Olvasgatni kezdtem az írásait, és felfedeztem a szép, olyakor humoros, de mélyre ható nyelvezetét. Varázslatos magatartása ámulatba ejtett, Istenre való hagyatkozása a kimondhatatlan egyszerűségében, szokatlan módon szólított meg engem, így jöttem rá életének titkára: egyszerűség és tiszta gyermeki magatartása az élettel szemben, az élet forgatagában. Végül be kellett látnom, hogy egy valódi szenttel van dolgom. Mivel nap mint nap gyermekekkel van dolgom, megértettem, mit jelent a gyermekektől tanulni, gyermeki szemmel látni, szívvel érezni a dolgokat. Észrevenni, hogy az élet egy nagy ajándék, egy nagy lehetőség. 

Ezt a vezérgondolatot választottam a mai ünnepre, amikor ez a közösség a védőszentjét ünnepli, akit nemcsak tisztelni akarunk, hanem életművészetének titkaiból is tanulni szeretnénk. Az idézett vallomás egy-egy kijelentését, mondatát, szavát talán érdemes és hasznos is fontolóra venni. Például, a rendkívüliség keresése. Mennyire meghatározó lehet életünkben, ha ilyen beállítottsággal megyünk neki a valóságnak. Mennyi összeomlott álom, kettétört sors születik akkor, amikor csak a rendkívüliségeket keressük, és nem vesszük észre azt, ami a valóság. Mert végső soron, életünk valóságoknak a sorozata, nem a rendkívüliségeknek az egymásutánja. Ebben a vallomásban egy másik kifejezés, a közelségre irányítja figyelmünket, amit az emberi kommunikáció alapfeltételeként is érthetünk, amely nyit azért, hogy befogadjon, és elindul azért, hogy adhasson. Itt is elidőzhetnénk életünk olyan tapasztalatainál, amelyek éppen a közelség feloldása árán, egy elszemélytelenedett világ kialakulásához vezetnek. Mennyi minden változna meg a világon, ha az emberek mernének egymás mellé ülni, egymás szemébe nézni, és egymással őszintén beszélni. Ebben a vallomásban egy harmadik kijelentés is elragadhat bennünket: gyermeki szemmel látni, és szívvel érezni. Az nem a gyermekszinten való meggyökerezést jelentené, hanem a felnőtté válásunkkal nem felejtjük el, nem nullázzuk le azt, amit gyermekként fedezünk fel és élünk át az életünkben. Gondoljunk a kapcsolatainkra, mennyi előítélet szűnne meg, ha gyermeki lelkülettel néznének egymásra az emberek. Nem érdekből, nem kötelezettségből, hanem az elfogadás örömében.

Ne gondoljuk azt, hogy Kis Szent Teréz életszemlélete csak ilyen személyes tapasztalatok szintjén érhető el. Túl kevés lenne számukra csak ebben látni életének a különlegességét. Egyszerű, mélyreható nyelvezete egy megélt Isten-kapcsolatból fakad, ami életének egyetlen szakaszában sem szűnt meg rezonálni. Ez az, ami által ő naggyá lett, egy megélt Isten-kapcsolat, a keresés és a megtalálás állandó feszültségében, amely nyugtalanságot hoz, de megnyugvást okoz. Az felkavar azért, hogy megcsendesedjünk, az a zsákutca tapasztalataiban hozza meg számunkra a biztos előre haladás és a célba jutás nagy lehetőségét. Kinek ne lenne szimpatikus egy izgalmakkal teljes kibontakozás? Ki ne hatódna meg a felemelkedés ilyen mélységein? Ki ne remegne bele a valóság ilyen megtapasztalásába? Mert végül is az idézett vallomás szavai csengenek vissza, tanulni a gyermekektől azt, hogy az élet ajándék, az élet egy nagy lehetőség, végső soron az élet lehet, csak szeretet.

Kedves ünneplő testvérek! Az eddig elmondottakat a mai evangélium tanításának a fényében szeretném kicsit élet-közeli síkra hozni. Az évközi 26. vasárnap evangéliumát olvastuk fel: Jézus példabeszéde a két engedetlen fiúról.

Egy embernek két fia volt, megkéri őket, hogy menjenek a szőlőbe dolgozni. Az egyik a kérést visszautasítja, de utána megbánja, és kimegy dolgozni. A másik megígéri, hogy kimegy, teljesíti a kérést, de meggondolja magát, és nem megy ki. Melyik teljesítette az apa akaratát? Az első – mondják a farizeusok. Talán mi is helyesnek tarjuk a megtérés szempontjából és a kihangsúlyozásával helyén is van, de érdemes alaposabban is megnézni a történetet, amelyben a két fiú magatartása köti le a figyelműnket, ezért a részleteket nem is vesszük észre. Az érdek alapján azon gondolkozunk, hogy a kettő közül melyik mondható igaznak, holott mindkét fiú megérdemelné az elmarasztalást. Az első azért, mert az engedelmességből rosszul vizsgázott, visszautasította az apa kérését. A másik azért, mert szavának a súlyát nem érzi át: megígéri, de nem tartja be, megreked a beszéd szintjén, és az ebből eredő cselekedet a fontos. Ebből a szempontból az első fiú hozzáállását jutalmaznánk, akik meggondolja magát, és teljesíti az apa akaratát, miközben a másik megtagadja. Vajon egyik jobb-e, mint a másik? Egyikük sincs tisztában önmagával, egyikük sem éli át helyzetének a valóságát. Egyikük sem adja át a magát a kapcsolatnak, amiben az apa hozzájuk fordul és megszóltja őket. Itt van a példabeszéd mélységes üzenete, a lényege: az apa, az atya megszólítja fiait, meghívja őket.

A két fiú története egy állandósított valóságra hívja fel figyelmünket. Mennyire nem vagyunk tisztában saját magunkkal. Mennyire nem ismerjük önmagunkat, olykor lekicsinyítve, máskor felmagasztalva magunkat.

A megtérés, az átgondolás, a belátás lehetősége, a változás esélye adva van, jobb útra térhetünk, de nem felejtjük el, hogy addig sok sebet, esést és szomorúságot okozhatunk, ha nem vagyunk igazán tisztában önmagunkkal, hogy vagyunk, mik vagyunk igazán.

Egyszerű a válasz: az Atyának a fiai, lányai, az Atyának a gyermekei vagyunk, akik az Atya szerint nem rangsorolva, de egészen közeli kapcsolatban élünk vele. Ő közvetlenül, közelről szólít meg, Ő hív és küld bennünket, és ebből a felismerésből indul az Isten-kapcsolat, amelybe Kis Szent Teréz is átengedte magát egész életében. Tisztában lenni önmagunkkal, mert ez a lépcső, amely az egyszerű meglátás magaslatára emelhet. Kis Szent Teréz ezt az utat járta, és erre hív minket is. Lehet, mi is nehezen értjük meg ezt az egyszerűséget, hiszen az ő üzenete nem nagy filozófiából áll, az egyszerű: Isten szeretetében vagyunk mindannyian. Talán még nehezebb belelátni a lélek mélységeibe, ahol titkaink és lehetőségeink vannak elrejtve. Kedves testvérek, érdemes továbblépni, mert az igazi önmagunkat hordozva tudjuk elérni az óhajtott boldogságot.”

Msgr. Böcskei László váradi püspök magyarul elmondott szentbeszédét románul is megismételte.

A Hiszek egy Istenben kezdetű ima közös megszólaltatása után a könyörgést a paptestvérek és a hívek magyarul és románul olvasták fel.

A szentmise végén ft. és ns. Király Árpád főesperes-plébános magyarul és románul mondott köszönetet a püspök atyának a magvas szentbeszédért, amelyben nyomon követhető volt, hogy a temesvári egyházmegyét és a híveket nem felejtette el, az örökre szívében és lelkében marad. Miután Kapor János atyának a megköszönte a lelki gyakorlat szolgálatát, mindenkinek megköszönte a részvételt, majd a kivonulás után mindenkit meghívott az udvaron felszolgált szeretetvendégségre.

Az ünnepélyes búcsús szentmise a pápai himnusz közös megszólaltatásával, felemelő hangulatban zárult.