Erdőhegy Napja (II.)

Idén sikerült megszervezni, a jövőbeli hasonló program kivitelezése majd elválik

Írta:
2024. szeptember 18. 17:06 (szerda) /

Amint arról a keddi lapszámunkban beszámoltunk, a könyvbemutató után az erdőhegyi iskolások klasszikus tánca, majd egy népes csapat moderntánca után Sime Judit iskolaigazgató köszönetet mondott Biró Zoltán alpolgármesternek, amiért a városi tanács támogatását kieszközölte a néptáncosok új ruhájának az elkésztéséhez.

Ezt követően a színpadra kérte az RMDSZ elnök-alpolgármestert, aki előre bocsátotta: szerencsére a városi tanácsban sikerült átvinni a határozatot, melynek értelmében az iskola minden táncosa számára új ruhát varrattak. Azt kívánta, hogy a táncosok sokáig viseljék, jól érezzék bennük magukat, legyen sok sikerélményük. Utána az erdőhegyi és a gyoroki néptánccsoportok közös műsora következett, Zámbori Renáta vezetésével. Előbb A pozsonyi sétatéren, majd a Debrecenbe kéne menni kezdetű nótákra táncoltak, végül délalföldi oláhos táncot mutattak be vastaps közepette. Ezt követően a szentpáli Szélrózsák léptek színpadra, ahol rábaközi játékokat, durstot, majd frisscsárdást adtak elő, ugyancsak Zámbori Renáta vezetésével. Utánuk a zimándújfalui Csillagvár tánccsoport következett, szintén Zámbori Renáta vezetésével szatmári verbunkot, lassú és frisscsárdást adtak elő nagy sikerrel. A szapáryligeti Rózsa néptánccsoport következett legényes és páros táncaival, Kurek Rita vezetésével. Az öt pár fiútagjai fekete kalapban és nadrágban, a lányok mintás szoknyában, fehér blúzban ropták táncaikat. Utánuk az aradi néptánccsoport, ugyancsak Zámbori Renáta vezetésével lépett fel, az öt párban két fiú is táncolt. Az erdőhegyi néptánccsoportot kérték a színpadra, ahol a 12 fellépő között egy fiú is ropta a cigánytáncot.

Utánuk a békéscsabai Színi Stúdió tagjai léptek fel közismert slágerekkel, amelyekkel a zordra váltott időjártás közepette is felmelegítették a hangulatot. 

Őket az Ismerős Arcok együttes előadása követte, majd tűzijáték zárta az Erdőhegy Napjának a programját. 

 

Bíró Zoltán és csapata folytatja a közösségszolgálatot

A színes műsoron elbeszélgettünk az Erdőhegy Napja program fő szervezőjével, Bíró Zoltán alpolgármesterrel, az RMDSZ helybeli elnökével is. Az esetleges szervezési gondokra vonatkozó kérdésűnkre Bíró Zoltán elmondta: csak olyan tekintetben keletkeztek nehézségek, hogy a kormányrendelet szerint szeptember elsejétől letiltották a közbeszerzést. Mivel Erdőhegy Napja szeptember 14-én zajlott, augusztusban nem kötötték meg a programhoz szükséges szerződéseket. Így az utolsó pillanat után sikerült a programot összehozni. A polgármesteri hivatalon keresztül sikerült erre pénzt elkülöníteni, de segítettek az RMDSZ megyei tanácsosai, valamint a Szövetség Erdőhegyért civilszervezet is. Idén sikerült megszervezni, a jövőbeli hasonló program kivitelezése majd elválik…

A rossz időre való tekintettel több fellépő is visszamondta a szereplést, hasonlóképpen a meghívott árusok is, de ettől a helybeli lendület nem tört meg, a designerük szalmabálákat öltöztetett fel, ezen kívül több, jó díszítő ötletet is megvalósított, amelyeket a Kisjenői Városnapok alkalmával is felhasználnak. 

A támogatók a Kisjenői Polgármesteri Hivatal, Arad Megye Tanácsa a Megyei Kulturális Központon keresztül. Az utóbbi években szokássá vált, hogy előtte való nap a nyugdíjasoknak is szerveznek egy napot, ami idén szeptember 7-ére esett volna, de technikai okok miatt elhalasztották. Szeptember 8-án lett volna a falunap, 7-én a nyugdíjasok napja, de az Ismerős Arcok együttes nem tudta volna vállalni a 8-i dátumot, ezért kitolták 14-ére. 

A közelmúltban lezajlott önkormányzati választásokon Kisjenő-Erdőhegyen polgármesterváltás történt, ez mennyiben befolyásolja a helybeli magyarság életét? – érdeklődtünk Bíró Zoltánnál. „Az RMDSZ 2008 óta most szerepelt a legjobban, az új polgármester nem kereste velünk a kapcsolatot, ezért nem tudjuk, mit akar. Tegnap találkoztunk vele, de nem nyilatkozott. Mi tesszük a dolgunkat, ahogyan eddig is tettük, hiszen a tánccsoport tagjai új ruhákat kaptak, a magyar iskolát és óvodát rendbe tettük. Továbbra is folytatjuk a mostani, illetve az új polgármesterrel” – nyilatkozta érdeklődésünk nyomán Bíró Zoltán alpolgármester, helybeli RMDSZ-elnök.

Hozzászólások