Rendhagyó múzeumi est

Január 22-én a Magyar Kultúra Napjáról emlékeztek meg világszerte a magukat magyarnak érzők. Aradon, például, azzal, hogy a megyei múzeum II. emeleti, pár éve (hosszú kihagyás után újraéledt) 1848-as ereklyemúzeumnak berendezett termei mellett a folyosón, ügyesen, amolyan előadótermet rögtönöztek, ahol a múzeum és a Kölcsey Egyesület közös rendezvényén egy mostanáig ismeretlen „műfajt” avattak fel: rövid előadásokon az Arad (magyar) múltjához kötődő eseményeket mutattak be.

Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke (akkor is „ceremóniamesterként”, műsorvezetőként) pár nappal előbb, a Bábszínház és az Aradi Kamaraszínház székhelyén tartott magyar kultúra napi megemlékezésen és Kölcsey-díj-átadáson jelezve az eseményt arról beszélt, hogy január 22-én az aradi múzeumban új kezdeményezésként rendhagyó múzeumi estre kerül sor, és ezután kéthavonta („aztán majd meglátjuk”) terveznek hasonló rendezvényt.

Nos, az első, szerda esti szerintem kitűnően sikeredett: négy előadó, különböző – Aradhoz kötődő – témákban mondhatni remekelt, bár az előzőleg megszabott 8-10 perces határidőt legalább ketten túllépték. De ez legyen a legnagyobb baj.

Fekete Károly előadásának címe: Mi köze Asztalos Sándornak Kaufmann Izidorhoz? Mint maga bevallotta: a címet provokatívnak szánta. Előadása alkalmat teremtett arra, hogy az egykori (ma már, sajnos, csak nyomaiban létező, de valamikor a város gazdasági és kulturális életében igen jelentős szerepű) magyar zsidóságra hívta fel a figyelmet. Egyebek közt a magyarban elterjedt jiddis szavakra – vagy kéttucatnyit sorolt –, a hasszid zsidóság himnuszára („Szól a kakas már...”) tért ki. Ami a címbeli két nevet végül is összeköti: az aradi múzeum birtokában lévő, Asztalos Sándort, az 1849 februárjában a városban a Habsburg-betörést meghiúsító magyar katonatisztet (a régi magyar aradiak ma is Asztalos Sándorként emlegetik a Tribunul Dobra utcát) ábrázoló Kaufmann-festmény. Kauffmann I. aradi származású, nagy karriert befutott festő.

Király András történész A polgárosodó Arad címmel tartott előadása részleteiben igen, de ilyen összefogott formában soha sehol nem jelent meg vagy hangzott el. Aki ismer néhány tanulmányt, közleményt a város kialakulásáról, polgárosodásáról, az egykori tanár (és romániai államtitkár) előadása igazi élménynek számított a maga rengeteg érdekes és fontos adatával. Remélem, lesz alkalom közlésére, biztosan sok aradit érdekelne. Most csak annyit, amit egykoron Ficzay Dénes „aradológustól” is hallottam: a város fejlődését hosszú ideig a több ágra szakadt, a város mai területén jó ideig átfolyó szabályozatlan Maros, majd a XVIII. század vége felé a modern aradi vár építése akadályozta. (Akkoriból származik az „Arad marad” mondás.) A város mai arculata végül is a XIX. sz. második felében, végén, a XX. század legelején, az Osztrák–Magyar Monarchia korában alakult ki.

Mizsur Anitta múzeológus Arad és Jókai kapcsolatáról értekezve kifejtette: Jókait, az akkor már neves regényírót is meghívták a Szabadság-szobor leleplezésére, de betegsége miatt nem tudott eljönni. Következő látogatásakor egy ódát írt, amelynek kézirata az aradi múzeumban található. A továbbiakban a Szegény gazdagok c. regényét szemügyre véve külön kitért Nopcsa Ferencre, a törpe dinoszauruszok Hunyad megyei maradványainak felfedezőjére, az albanológusra, kémre, az első repülőgép-eltérítőre, majd Jókai és Feszty Árpád kapcsolatára.

Aztán jöttek a vendégek: Gali Boglárka a nagyszalontai Arany János Múzeum képviseletében Arany és Arad kapcsolatát villantotta fel – Arany 1948 novemberében a nagyszalontai (Arad segítségére siető) nemzetőrökkel, „közrendűként” – nem akart rangot, ami jellemző rá – két hetet töltött Aradon, ahol állítólag a Halász utcában lakott. Élményeit, tapasztalatait a Petőfi és Arany levelezése c., annak idején a Téka sorozatban megjelent kötetben is olvashatjuk – szerk.

A színvonalas előadásokat felvonultató est Gali Teréz és Boglárka (anya és lánya) közös produkciójával zárult. Teréz – akit már volt alkalmunk látni, hallgatni Aradon, legutóbb az Arad-központi református templomban, a reformáció ötszázéves évfordulója kapcsán szervezett nagyszabású rendezvényen – saját gitárkíséretével megzenésített Arany- és más nagyszalontai költők verseit adta elő, leánya pedig „prózában”, és színvonalasan, más nagyszalontai születésű költők (Sinka István, Zilahy Lajos, Gábor Ferenc) költeményeit elevenítette fel. Megemlítetve, hogy az egykori hajdúváros számos más, a magyar kultúra egészében véve kiválóságának is szülőhelye volt.

***

A „Rendhagyó múzeumi esték” most indult sorozata szerintem nagyon jól startolt. Szorítok, hogy a következők is hasonló színvonalúak legyenek.

A legközelebbi rendezvényre, az eseményen elhangzott bejelentés szerint, március 14-én kerül sor.

Remélem, hogy a bemutatott előadások nyomtatásban, szerkesztett formában többek számára hozzáférhetően is napvilágot látnak.