Szabadság és szeretet, avagy szabadságszeretet

A Zsil-völgyében, az ezeréves határ tövében is megemlékezett a szórványmagyarság az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra, illetve a nemzeti hősökre. Idén is közösen ünnepeltek a magyar történelmi egyházak, az RMDSZ, a civilszervezetek és az egyszerű magyarok.

Petrozsényban az ünnepség a református templomkertben lévő kopjafa megkoszorúzásával kezdődött, majd az ünneplő közösség a templomba vonult, ahol Márton Árpád református lelkész áldása után László Bernadett unitárius lelkésznő tartott ünnepi beszédet.

Mindenki szabadságra vágyik, de a magyar nemzet számára az sokszor csak vágy maradt. A szabadság értelmezése is eltért korszakonként, 1848-ban másképp vélekedett róla a magyarság, mint például a trianoni tragédiakor, a második világháborúban vagy 1956-ban. Az 1848-as márciusi ifjakat és az 1956-os pesti srácokat a hazaszeretet és a szabadságszeretet hajtotta, annak nevében vállaltak áldozatot. Szabadságharcaik akkor kudarcot vallottak, és fájó sebeket hagytak a nemzet testén-lelkén, idővel azonban eszméik megvalósultak. A szeretet, az Isteni szeretet begyógyítja a sebeket, mert, ahol Isten van, ott szabadság is van. Az Isteni gondviselés szabadságszeretetbe köti össze a szabadságot és a szeretetet, hangsúlyozta az időnként lámpalázzal is küszködő fiatal lelkésznő. Az ökumenikus ünnepségen a házigazda és az ünnepi beszédet tartó lelkipásztorok mellett Ciprian Șcheianu helyi római katolikus plébános és Farkas Vilmos petrillai református lelkipásztor is részt vett, akárcsak számos petrozsényi és petrillai magyar.

Kutasi Csaba helyi RMDSZ-elnök az 1848-as márciusi ifjak erős közösségi szellemiségét méltatta, akik aktívan cselekedtek a közös célokért – nemzet és szabadság –, nagy áldozatott vállalva ezért. Áldozatuk példaértékű, azzal a magyarok kivívták tiszteletükét az utódok és a világ előtt egyaránt. A harcot elvesztették ugyan, mégis győztek, a magyarság akkor érett nemzetté, a magyar szabadság akkor kezdődött, s azóta is táplálékot ad újabb és újabb nemzedékeknek.

Bite Zoltán, a magyarországi testvérváros, Várpalota tanácsosa megtisztelőnek nevezte, hogy a Zsil-völgyi szórványban ünnepelhet március 15-én. A jugoszláviai háborúkat átélő délvidéki származásúként azt hangsúlyozta, hogy a márciusi ifjak nemcsak a hazáért és a szabadságért küzdöttek, hanem az anyanyelvért is, az anyanyelv fontossága ugyanis éppen az 1848–49-es események nyomán erősödött meg a magyarság körében.

Kacsó-Doboly Izabella államtitkár asszony azt domborította ki, hogy a mai fiatalok szabadságszeretete ugyanolyan jelentős, mint a 175 évvel ezelőtti dicső elődjeiké, csupán a mai körülményekre való tekintettel másképp élik meg. Széll Lőrincz, Hunyad megye alprefektusa a szabadság és a biztonság összefonódását emelte ki, utóbbi nélkül előbbi is csorbul. Az RMDSZ éppen ezen biztonságot szavatolja manapság az erdélyi magyarság számára, azt a biztonságot, amelyre jövőt lehet építeni.

A helyi Jézus szíve iskola és gyermekotthon diákjainak verses előadása után a nemzeti ima eléneklésével és szeretetvendégséggel ért véget a petrozsényi ünnepség.

Lupényban a római katolikus templom volt az ünnepség helyszíne. László Bernadett unitárius, Ary László református lelkipásztor és Alexandru Ruști római katolikus plébános köszöntője után Benedekfi Dávid helyi RMDSZ-elnök szólt az ünnepségre egybegyűlt lupényi és vulkáni magyarokhoz. 200 évvel Petőfi születése és 175 évvel a szabadságharc kezdete után a magyar szó még mindig él a szórványban, a magyar alkotmányosság alapkövét jelentő 1848-as eszméket pedig nagyra tisztelik a bányavidéken is, akárcsak a márciusi ifjak örökségét. Kacsó-Doboly Izabella és Széll Lőrincz is fejet hajtottak március idusának hősei előtt, Bodó József nyugalmazott történelem tanár Hunyad megye szabadságharcban játszó kiemelkedő szerepét domborította ki, majd a helyi óvoda és iskola magyar tagozatának diákjai verses előadása következett. A hagyományokhoz illően a megemlékezés a lupényi magyarság kincses ládájának és nagykönyvének átadásával ért véget, melyet az unitáriusok adtak át a katolikusoknak. A nemzeti és a székely himnusz eléneklése után a templomkertben lévő székely kopjafát koszorúzták meg, majd szeretetvendégséggel végződött az ünnepség.