Nemzetegyesítés – elmélet és gyakorlat

Hétfőn este a Jelen Ház nagytermében érdekes, tanulságos előadást hallhattunk A magyar nemzetegyesítés elméletben és gyakorlatban címmel. A téma megérdemelt volna sokkal nagyobb érdeklődést is (jó harmincan voltunk); az előadó a temesvári származású, a líceumot és felsőfokú tanulmányait is ott végzett (később Magyarországon és Nyugaton is tovább tanuló) dr. Kántor Zoltán, a magyarországi Nemzetkutató Intézet igazgatója volt, aki „nagyon benne van” a témában.

Dr. Borbély Zsolt Attila, az est házigazdája (az előadó egykori temesvári osztálytársa, később felsőbbfokú, budapesti tanulmányai folytán is „eszme- és harcostársa”) a tőle megszokott okos és átfogó elemzéssel vezette be a témát. Beszélt arról – a jövőre, 2020-ban esedékes Trianon százéves évfordulóból kiindulva –, hogy az I. világháború utáni Horthy-korszak a határrevízióban látta a kiutat. (Az eredmény – szerk megj. – közismert.)  A magyarországi Kádár-korszak az agyakat átmosta, magyarországi generációk nem is hallottak, tudtak arról, hogy a határon túl él a magyarok mintegy harmada. (E sorok írója erre konkrét adalékkal szolgálhatna.) A korszak végén jelentkezett a magyar értelmiség elitje, amely felvetette a problémát, amíg 1998-ban Orbán Viktor meghirdette (a már az Antal-kormány idején elkezdődött) nemzetegyesítés gondolatát.

***

Mit jelent a nemzetegyesítés?

A fogalom – attól függően, hogy milyen szemszögből, megközelítésből nézzük – nagyon sok vitát szülhet. Nyilván lesznek (hogy kik, a választ a kedves olvasóra bízom), akik a kérdést revizionizmusnak, aljas területi követelésnek (a felsorolást folytathatnám) fogják fel.

A nagyon sok grafikonnal, statisztikai adattal alátámasztott előadásból egyértelműen kiderült, hogy erről szó sincs. Nincs szó a területi revízió gondolatáról, követeléséről, csak egyszerűen arról: a jelenlegi magyar kormány szeretné, kívánatosnak tartja, hogy a határon túli (összesen mintegy 2,1 milliót kitevő erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai) magyarság megmaradjon szülőföldjén, magyarként, és kiegészítse, gazdagítsa a magyar nemzetet. (Mindezekhez járul a világban szétszóródott magyarság, amelynek második-harmadik nemzedéke már a nyelvet se, vagy nem jól beszéli, de identitástudatában még többé-kevésbé magyar.)

A magyar állam az elmúlt években jelentős, sokrétű (nem utolsósorban komoly pénzügyi) erőfeszítéseket tett a határon túliak érdekében.

Az előadáson rengeteg adat, statisztikai kimutatás jelent meg a vetített és kommentált képeken. Hadd idézzek csak egyet: a Kárpát-medencére vonatkozó óvodaprogramra (ami egy a sok közül) a magyar állam, háromévi kifutással, 47 milliárd forintot szánt. Az összegből mintegy száz új óvoda épült, több százat korszerűsítettek – Magyarország határain túl. Azért, hogy az ottani magyaroknak lehetősége nyíljon gyermekeik elhelyezésére, oktatására, amíg ők dolgoznak, és gyermekvállalására ösztönözze őket.

Az óvodaprogram természetesen csak egy a Nemzetkutató Intézet közreműködésével, javaslatára az utóbbi években létrejött intézményes támogatások közül. A példák sora, kis túlzással, végtelen.

Az elméleti megközelítéseket félretéve – van egy részletesen kidolgozott stratégia is –, gondoljunk csak arra, néhány nagyon konkrét és közismert példát idézve: a Rákóczi Szövetség évente sok száz diáknak teszi lehetővé a szomszédos országok magyarlakta területeire történő (kölcsönös) utazást – a résztvevők meggyőződhetnek arról, hogy a határon túl is élnek magyarok, akik meg akarják őrizni identitásukat –, a testvértelepülési (általában igen gyümölcsözőnek bizonyult, pozitív gazdasági következményekkel is járó) kapcsolatok, a Magyar Kormány-finanszírozta romániai kulturális programok (egy-két példa az utóbbi hónapokból, Aradot érintőleg: Mága Zoltán hegedűművész katolikus templombeli koncertje, az Állami Operaház augusztusi előadása a Csiky udvarán).

***

A Jelen Házban megtartott előadás részletes ismertetésére nincs terünk. Befejezésül közöljük a dr. Kántor Zoltánnal készült rövid interjút. A kérdés: milyen, miféle intézmény a Nemzetpolitikai Kutatóintézet?

– 2011-ben jött létre. Az akkori Nemzetpolitikai Államtitkárság vezetője úgy gondolta, jó lenne, ha lenne egy olyan tudományos intézet, amely kifejezetten együttműködik az Államtitkársággal, hogy közösen dolgozzák ki a programokat, a kutatási prioritásokat, és olyan kutatásokat végezne, amelyre nemzetpolitikát lehet építeni. Hasznosítható dolgokat. Tehát nem olyan újabb kutatásokat, amelynek eredményeit senki se használja, hanem közösen megegyezünk, mit vizsgálunk; mi jövünk a tudományos szempontokkal, módszertannal, tehát ez egy kimondottan gyakorlati jellegű. Vagyunk összesen heten-nyolcan, mindenki tudósi végzettségű az adott szakterületen, azt mondom, helyenként a legjobbak közé tartoznak az adott szakterületen.

– Ezek állandó munkatársak?

– Igen, állandóak. A szemléletünk, a tudományos mellett, az, hogy eredményeinkből milyen tanácsokat adhatunk. Ugyanakkor nagyon sokat dolgozunk külhoni kutatókkal, úgy gondoljuk, hogy a helyiek a helyi társadalomról többet tudnak, mint mi. Igyekszünk egységes szempontokat kérni, megbeszélni, mit lehet, hogyan vizsgálni, mert a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak olyan javaslatokra van szüksége, amelyek figyelembe veszik az összes külhoni közösséget. Mi ezt jól tudjuk összegezni, szempontokat tudunk mondani, a helyi kutatók tudását is beépítve. Úgy látom, nagyon szívesen működnek együtt velünk a külhoni kutatók, őket is felkérjük, hogy tanulmányokat publikáljanak, nem orozzuk el a munkájukat. Ez egy nagyon gyümölcsöző együttműködés.

Vannak tudományos konferenciák, nemzetközi porondon is, négyen elég rendszeresen jelenünk meg ezeken, az Akadémia által elismert folyóiratunk van, évente egyszer angolul megjelenő lapszámunk, a kiadott könyvek egy része magyar nyelvű, néhány angol nyelvű is, a napi sajtószemle elkészítésében, meg a nemzetpolitikai oktatásban is részt veszünk, tehát sokrétűek a kapcsolataink, a dialógus a politikai szférával.

– A magyar állam kb. mekkora összeggel támogatja a nemzetpolitikát?

– Nehéz pontosan megmondani, de ha évi százmilliárd forint körüli összegről beszélünk, nem tévedünk sokat.