Ezüstérmesek lettek az aradi sárga-kékek!

Írta:
2024. április 24. 18:50 (szerda) /

Kedd este Aradon véget ért a Női Kosárlabda Nemzeti Liga (LNBF) döntője, sajnos a Konstancai CSM CSU 71:56-ra megverte az Aradi FCC UAV-t, és ezzel a vendégek megszerezték a történelmi első bajnoki címüket.

Az aradiakról is jókat írhatunk, lényegében ebben az idényben felülmúlták a többség várakozását, és meglepetést produkálva kiejtették az utóbbi hat bajnokit elnyerő(!) Sepsi-SIC-et az elődöntőben. A nagy döntőben már alulmaradtak, a konstancai csapat 3:0-ás összesítéssel győzött – megérdemelten.

A vendégcsapat az elejétől fogva vezetett, hétpontos különbségre tett szert. Az aradiaknak reményt adtak Easley és Ghiță sikeres dobásai, rövid időre fel is zárkóztak a sárga-kékek, de az első negyed végére mégis a CSM vezetett 19:13-ra.

A nagyszünetig hasonló volt a játék menete, a leendő bajnokok akkor már 37:24-re elhúztek.

A 3. negyedben még tovább nőtt a különbség, hiszen azt 17:8-ra nyerte meg a vendégcsapat. A sárga-kékeknek pedig igazi csodára lett volna szükségük ahhoz, hogy a keddi meccset megnyerve kiharcolják a folytatást, a 4. párharcot.

Popov csapatának dicséretére legyen szólva, az utolsó negyedet 24:17-re ők nyerték! VÉGEREDMÉNY: 56:71 – a vendégek győzelme egyszer sem forgott veszélyben.

Az Aradi FCC UAV pontszerzői: Easley 18, Murray 18, Mititelu 11 (2×3), Ghiță 7, Nagy-Voica 2.

Gratulálunk a sárga-kékeknek és a stábnak a dobogó második helyéhez, reméljük jövőre majd csak sikerül elhódítaniuk a bajnoki címet!


Az aradi kosarasok öröme a döntőbe jutás pillanatában

(Fotó: baschetarad)

Hozzászólások