A temesvári Új Ezredév Református Központ templomában szeptember 9-én került sor a X. Magyar Iskolák Országos Tanévnyitó Ünnepségére, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezésében. A történelmi egyházakkal közösen megszervezett, emelkedett hangulatú rendezvény fővédnöke Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár volt, védnökei a történelmi egyházak püspökei.
Az ünnepséget évnyitó ökumenikus áhítat vezette be, igét hirdetett Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, aki nt. Gazda István házigazda lelkipásztorral, ft. Szilvágyi Zsolttal, a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye püspöki helynökével, nt. Andrási Benedekkal, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzőjével és nt. Borháci Dávid, evangélikus-lutheránus lelkésszel Isten áldását kérte az új tanévre és a jelenlevőkre.
A házigazdák nevében Danielescu Aura Codruța Temes megyei főtanfelügyelő és Halász Ferenc Temes megyei főtanfelügyelő-helyettes, RMPSZ Partiumi alelnök köszöntötte a tanévnyitó résztvevőit. Halász Ferenc a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa cím kapcsán felidézte, hogy a város legutóbb 700 évvel ezelőtt volt főváros, méghozzá a magyar királyság fővárosa, Károly Róbert magyar király idején. Temes megye oktatási hálózatáról Halász Ferenc elmondta, hogy mintegy 100 000 gyerek tanul itt 10 000 pedagógus irányításával, közülük 5000 gyerek tanul a 8 legfontosabb bánsági kisebbség nyelvén. Magyar nyelvű oktatás 12 iskolában, 24 óvodában és 1 bölcsődében működik. Halász Ferenc kiemelte, hogy bár a legutóbbi népszámlálás a Temes megyei magyar közösség lélekszámának jelentős csökkenését mutatta ki, a magyar iskolákban a gyerekszám a 2022–2023-as tanévben 857-re nőtt az előző tanév 813-as gyerekszámához képest. Dominic Fritz temesvári polgármester a Temes megyei kisebbségi közösségekkel kapcsolatban azt emelte ki, hogy itt nemcsak a többség és a kisebbségek közötti békés együttélésről van szó, hanem „produktív” együttélésről, hiszen a kisebbségek hatással vannak az egész közösség kulturális-gazdasági fejlődésére, példát mutatva az ország többi régiójának, de akár Európának is.
A köszöntők sorát Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök folytatta, aki a minőségi magyar oktatás fontosságát, identitás-megtartó erejét emelte ki. A szülőföldhöz és az anyanyelvű kultúrához ragaszkodás fontosságát hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár (Magyarország) is, aki köszönetet mondott a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének, hogy a tizedik alkalommal megszervezett országos magyar tanévnyitó helyszínéül a bánsági magyar szórvány központját, Temesvárt választotta. „A nemzeti összetartozás erősítése mindannyiunk közös feladata” – mondta Potápi Árpád János. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a XXI. század harmadik évtizedében sem magától értetődő egy nemzeti közösség széles körű oktatási, kulturális és nyelvi jogainak biztosítása.
Szabó Ödön, az RMDSZ parlamenti képviselője köszöntője során arról az örvendetes tényről számolt be, hogy a pedagógusokkal és a közösséggel folyamatosan konzultálva, sikerült egy olyan új oktatási törvényt elfogadtatni, amely jobb működési feltételeket biztosít a magyar iskolák számára, mint az előző törvény. Kallós Zoltán, az Oktatási Minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkára arra hívta fel a pedagóguskollégák figyelmét, hogy „nagy feladatunk a tudás átadás mellett a közösség-építés. Rajtunk múlik a diákokat olyan emberi értékekkel felvértezni, mint a barátság, a család, a szeretet, a bajtársiasság, a hűség, ezek fontosak ahhoz, hogy erős közösségeket építsünk”.
Dr. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár (Magyarország) arra hívta fel a figyelmet, hogy miután több mint 100 éve szétszakítottságban élünk, a nemzet ereje azon múlik, hogyan sikerül az oktatási rendszereket egységesen tartani, a Kárpát-medencei kulturális egységet fenntartani. „A magyar iskola szerepe a magyar identitás megőrzésében fontosabb, mint valaha, ennek tudatában erősítsük magyarságukban gyermekeinket” – hangsúlyozta dr. Maruzsa Zoltán, aki több évtizedes tevékenysége jutalmául Pedagógus Szolgálati Emlékérmét adott át Halász Éva Temes megyei pedagógusnak.
A köszöntők sorát dr. Bodó Barna egyetemi docens (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem) folytatta, majd Makkai Gergő bartókos diák Szász Tamás, MAKOSZ-elnök üzenetét tolmácsolta, végül az RMPSZ Országos Elnökségének tanévnyitó üzenetét Tasi Ottilia-Gyöngyvér, az RMPSZ Temes megyei területi elnöke olvasta fel.
Az ünnepi hangulatot a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum kórusának éneke, Ciurtin Viorel, az Új Ezredév Református Központ orgonaművészének előadása, a Bartók Béla Elméleti Líceum furulyacsoportjának előadása, a Bokréta citeraegyüttes (Bartók Béla Elméleti Líceum) népdal-összeállítása, Márton Lilla 5. osztályos tanuló (Bartók Béla Elméleti Líceum) gyimesi népdalcsokra és Borbély Apor 10. osztályos tanuló szavalata (Bartók Béla Elméleti Líceum) fokozta, aki Babits Mihály Hazám című költeményéből szavalt el egy részletet. Az emelkedett hangulatú ünnepség a Himnusz közös eléneklésével zárult.
Hozzászólások