A Csiky Gergely Főgimnázium VIII. osztályosainak ballagása

Az együtt töltött évek összekötnek

Írta:
2024. június 13. 17:11 (csütörtök) /

Június 13-án reggel 9 órától tartották a Csiky Gergely Főgimnázium VIII. osztályos diákjainak ballagási ünnepségét az iskola udvarán.

Adamcsek Anabella VII. A osztályos tanuló Lackfi János: Letűnt évek balladája című versével nyitotta meg az eseményt, majd megkülönböztetett figyelemmel köszöntötték Tóth Csabát, Arad megye prefektusát, Barbócz Izabella főtanfelügyelő-helyettest, Tóthpál Renáta kisebbségi tanfelügyelőt, Nyári Melindát, a Csiky Gergely Főgimnázium aligazgatóját, Fekete Karolinát, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület alelnökét, valamint Vékony Zsolt József református lelkipásztort.

Az oktatási rendszer csak akkor működhet hatékonyan, ha szülő, tanár és diák együtt dolgozik és ugyanaz a cél – ezekkel a szavakkal szólt Nyári Melinda a szülőkhöz, majd további gondolatokat intézett a két nyolcadikos végzős osztály felé.

„Minden teremhez, tanárhoz, diáktárshoz egy-egy emlék fűződik. Az itt töltött évek összekötnek titeket, és reméljük, hogy ezek az élmények a következő tanévtől folytatódnak, még sok-sok emlékkel egészülnek ki, és új barátságok köttetnek azokkal, akik kilencediktől osztálytársaitok lesznek.

Vigasztaljon tehát az a tudat, hogy bár ezen az állomáson túljutottatok, de ugyanitt, ugyanezekkel az emberekkel körülvéve folytatjátok ősztől tovább az utatokat, és ők lesznek, azok is, akik továbbra is fogják a kezeteket, egyengetik az utatokat, egészen addig míg felelősségteljes nagykorúként végleg elhagyjátok ezt az épületet” – hangzott el Nyári Melindától.

A szülőkhöz, diákokhoz szóló útravaló gondolatokat ünnepi beszédbe foglalta még Tóth Csaba és Tóthpál Renáta is, mindketten megköszönve a szülőknek, hogy a magyar oktatást választották gyermeküknek.

„Különlegesek vagytok, ritka értékeket birtokoltok, ezt soha ne feledjétek. Merjetek nagyot álmodni, higgyetek magatokban! Higgyetek abban, hogy kitartással és sok-sok munkával el tudjátok érni mindazt, amit elterveztek” – intézte szavait a nyolcadikosokhoz Tóthpál Renáta.

Az iskola udvarán összegyűltek előtt a hetedikesek nevében búcsúbeszédet mondott Mihălţian Noémi, a nyolcadikosok nevében pedig Horváth Johanna búcsúzott.

A szalagkötés és kulcsátadás után a nyolcadikosok egy közös szavalattal fordultak a hetedikesekhez. Kurilla Sebestyén Fruzsina, Drasztyl Veronika, Páll Zita, Dobos Maya, Rudolf Janka és Kiss Cintia Reményik Sándor: Mi mindig búcsúzunk című versét adták elő.

A díjak és különdíjak kiosztását a két nyolcadikos osztály közös dalával vezették fel, majd az osztályfőnökök – Rudolf Anna, VIII. A, Rónai Helén, VIII. B – jutalmazták a kiemelkedő teljesítményt elérő tanulókat.

 

VIII. A osztály

I. díj – Godó Melinda Emma;

II. díj – Kiss Zita; 

III. díj – Timiş Abel és Horváth Johanna Viviene.

Dicséretben részesültek: Teleky Zsombor, Dioszeghi Nikolett, Derzsi Alexa Henriett, Farkas Emese Viktória, Zabojszky-Horváth Oszkár, Schmak Sára Viola.

 

VIII. B osztály

I. díj – Doboș Maya Viktoria;

II. díj – Rudolf Janka Naómi, Mészár Benedek Áron, Kiss Cintia Alexandra;

III. díj – Drasztyl Dóra Veronika.

Dicséretben részesültek: Csermák József, Marossy Csongor, Vincze Lea, Szász Dániel Tamás, Páll Zita Mária, Deme Ervin, Kurilla-Sebestyén Fruzsina, Nesmerák Viktor, Vajdovics Jázmin Vivien.

 

A nevesített különdíjakat, a Bolyai- és a Böszörményi-díjat Spier Tünde, az iskola igazgatója adta át.

A legjobb matematikusnak járó Bolyai-díjat idén Drasztyl Veronika érdemelte ki, aki az elmúlt négy évben a matematika terén tanúsított odaadó és kitartó munkájáért, a Zrínyi Ilona, az OMMO és a Csillagszerző matematikaversenyeken elért eredményeiért kapta a díjat. Veronika mindezek mellett a Matlap rendszeres megoldója is volt az elmúlt években.

A magyar nyelv és irodalom terén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért a Böszörményi-díjat Horváth Johannának ítélték oda, aki az V–VIII. osztályos évei alatt számtalan alkalommal bizonyította tehetségét a vers- és mesemondás terén megyei és országos versenyeken egyaránt.

A szaktanárok különdíjait – román, magyar, matematika, fizika, kémia, földrajz, történelem, biológia, vallás, rajz, zene, torna – Spier Tünde és Nyári Melinda adta át a diákoknak.

Vékony Zsolt József áldása és a közös ima után, miközben az iskola zenekara az alkalomhoz illő dalokat játszotta, a diákok egyszerre engedték el a lufikat az ég felé. Ahogy a lufik egyre magasabbra emelkedtek, a ballagó diákok mosolyok és könnyek között ölelkeztek, és mindenki tudta, hogy ezek a pillanatok örökre megmaradnak emlékeikben.

Hozzászólások