Az utolsó vérbeli nyomdászmester

Szilágyi Árpád 1953. január 26-án Székudvaron született, ahol a nagyapja patkolókovácsként kereste a család kenyerét. Megtörtént, hogy az unokáját felültette egy-egy általa megpatkolt lóra, amely elindult vele sétálni, de hamarosan ledobta a „hívatlan vendéget”, majd visszaballagott a kovácsműhelyhez. A nagyapa a megszeppent, csalódott gyermeket egy üveg hűsítővel próbálta vigasztalni. A nagyanyja nővérének a férje kuláklistára került, meghurcolták, de ezzel együtt Árpád szép gyermekkort tudhat maga mögött. Iskolába már Aradon járt, ahova a szülei beköltöztek, a nagyvárosban azonban a család drámai megpróbáltatásokon ment keresztül, a húga már Aradon született. Árpád a 12-es Általános Iskolában kezdte a tanulmányait, a tanítónője az apjának az unokatestvére volt, de ma se tudja miért, a III. osztályt már a Mosóczy-telepen, a 13-as számú román nyelvű iskolában kezdte. Ezt követően a szülei az újaradi Zsigmondházára költöztek, majd az ott működő román iskolába íratták. Amikor az V. osztályba került, akkor már Újaradon működött a 4-es Számú Líceum, ahol 4 román, valamint 3 német párhuzamos osztály volt. Az iskolában elég jó tanulónak számított, számtanból, fizikából szinte jeles volt. Abban az időben ismerkedett a sporttal, az újaradi Motorulnál futballozott a gyermek csapatban. A szabad idejüket a Maros partján töltötték mindenféle játékkal, csónakázással vagy halászattal, a gyerekek között került román, magyar, sváb, cigány, de nem számított, csak legyen társaság. Később megszokták a Port Arthur kocsmát, ahol a mai napig találkoznak a régi és új haverokkal. Az ott élő svábok igen jó kertészek voltak, a kézzel húzott kis kocsikon szállították az aradi nagypiacra a friss, minőségi zöldségeket és gyümölcsöket.

Mivel Árpádnak az apja jóban volt az UTA textilgyár mellett működött autószerelő műhelynek a főnökével, azt szerette volna, ha a fia is kitanulja az autószerelő szakmát. Abban korán szerzett tapasztalatokat, mert otthon sokat segített az apjának az autók, valamint a motorcsónakok, motorbiciklik javításában. Közben az apja barátjától kapott egy Csepel márkájú motorkerékpárt, amely nem működött, azt teljesen egyedül, 13-14 évesen megjavította. Mivel azonban még nem járhatott vele hivatalosan, az újaradi Maros-parton és mellékutcáiban, sutyiban motorozott.

Ismerkedés a nyomdával, az üzleti élettel

Árpád apjának a másik barátja, Pipi bácsi egy beszélgetés során megkérte a fiatalembert, hogy menjen be hozzá a nyomdába, ami a minorita ház udvarában működött rotációs, valamint nyomógéppel felszerelve. A földszinten működött a nyomda a gépházzal, az emeleten tördelő teremmel, valamint könyvkötödével volt felszerelve. A rotációs gép késő este, 22.30 órakor kezdett működni, ott nyomtatták a Vörös Lobogót, valamint a Flacăra Roşie román napilapot. Árpád először a tördelést, majd a gépszedést tanulta meg, utána felkerült az újságrészlegre, ahol a múzeumnak a Ziridava mellékletén dolgozott. 1971-ben befejezte a nyomdász szakiskolát, folyamatosan dolgozott nap közben vagy este, ahogyan a munka megkívánta. Akkoriban egy nagyon rendes társaság dolgozott ott, köztük Bokor András, Farkas István, Goda Gábor, Varga Béla és Grosz László. Nemcsak munka közben voltak együtt, hanem vasárnaponként is eljártak futballozni. Manapság a legtöbbjükkel tartja a kapcsolatot, de már kevesen élnek Aradon, ezért jobbára telefonon hívják egymást a nagy ünnepek alkalmával vagy a születés- és névnapjukon. 

Evezős remények, katonaság

1969 és 1971 között egy új sportot kezdtek, két kollégával, Tremmel Ferenccel és Schmidt Lászlóval lementek az UTA klubhoz evezni és miután megtanultak evezni, a trénerük, Motica Mária összeállított velük egy kormányos evezős csapatot. Azzal Aradon több versenyt megnyertek, majd 1970-ben eljutottak az országos döntőig, ahol a hatodik helyezést érték el. Árpád miután befejezte a szakiskolát, beiratkozott a Ioan Slavici Líceum esti tagozatára, 1975-ben érettségizett, majd behívták katonának Brăilára. 1977-ben, amikor megtörtént a bukaresti földrengés, részt vett a mentési munkálatokban. Abban az időszakban szokott rá a cigarettára is, mert ha valaki rágyújtott egy cigarettára, akkor békén hagyták, ha viszont csak pihenni próbált, azonnal rászóltak. Katonai futballcsapatot alakítottak, ahova sikerült bekerülnie. 

Családalapítás

A feleségét korábban ismerte meg, ugyanis járt a Cukorgyár sporttermében tartott röplabdameccsekre, ahol mér 14 évesen a Sănătatea Sportklub első csapatában játszott. 1971 végén, 1972 elején az evezős klubban megbarátkoztak, de igazából miután Árpád leszerelt kezdődött el köztük valami. Közben a lány és csapata sorban nyerte a bajokságokat, bevették az országos válogatottba, ugyanakkor megkapta a sportmester címet is. 1978-ban összeházasodtak, sajnos, már nincs az élők között – csuklott el a hangja. Árpád is szeretett volna újságíró lenni, csakhogy a bizottsági meghallgatásra túlságosan szépen kiöltözött, és hosszú hajat viselt, ezért azt mondták: menjen vissza máskor. Ő viszont többé nem jelentkezett. 28 éves korában már a VI. kategóriás fizetési besorolással rendelkezett. Rendesen dolgozott, a feleségével lakást vásároltak, két gyermekük született, Csaba 1979-ben, majd Attila 1981-ben érkezett. Attila Németországban él, Csaba mérnökként dolgozik a Takata gyáregységében.

Unalmas nyugdíjaskor

Árpád 2023. július 31-ig dolgozott a Gutenberg Nyomdában, ahol a 2000-es évek elején megszűnt az ólombetűs nyomtatás, ezért maga is számítógében folytatta a munkát. Mikorra megtanulta az új technikát, egyre rosszabbul ment a nyomda, ezért más megélhetőség után kellett néznie. Egy kisvállalatnak besegített az export-import tevékenységébe. A nyomda igazgatójának azt ajánlotta, hogy munkaszerzés céljából, nemcsak Aradon, hanem vidéken is próbáljanak ügyfeleket keresni. Ötlete nyomán az igazgató Árpádot kinevezte üzletkötő ügynöknek nem csupán Arad, hanem Bihar, sőt Kolozs megyébe is. Teljesen ismeretlenül elindult a nyomda számára munkát keresni, megismert embereket, sok munkát sikerült szereznie, főként a PECO nagyvállalat részére, havonta mintegy 40 ezer lej értékű megrendelésük volt. Egy nap az igazgató megkérdezte: nem akar-e termelési vezető lenni? Nem akart, mert az akkori igazgató 2012-ben nyugdíjba vonult, maga is hasonlóképpen tett.

Keresi a helyét

Miután nyugdíjba vonult, nem találta a helyét, most sem találja, de egyik volt kollégája alapított egy kis nyomdát, amelynek azonban nem tud munkát szerezni, abban Árpád segít. Közben kis példányszámban, de kiadott egy könyvet is. Mivel nem tud munka nélkül élni, manapság legnagyobb baja a semmittevés. A pandémia előtt rendszeresen járt az uszodába, ahol 50-100 kört is leúszott, majd ült a meleg vízben, szaunázott, miközben kerülte az embereket. Noha több katolikus pappal is jóban van, templomba nem jár csak havonta egyszer, baráti társaságra is szüksége lenne, de még nem döntött. Fiatal korában szeretett kanasztázni, nem egyszer megtörtént, hogy a csapat csupán reggel hagyta abba a kártyázást. A régi csapattagok megvannak, csakhogy mindenkinek kerül elég dolga-baja. Árpád legnagyobb gondja, hogy egyedül maradt. Valami hasznosat szeretne tenni, de még nem tudja, pontosan mivel is kívánna foglalkozni. Az egyik legjobb barátjával, Bokor Andrással azt tervezték, hogy templomokat festenek, vagy fafaragással foglalkoznak. Abban bizakodik, hogy a mostani magányában is talál olyan elfoglaltságot, amely új értelmet, lendületet adhat az életének.